Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Csukás István: Ady Endre a szlovák irodalomban
Tanácsköztársaság emigránsainak, akik közül nem egy (pl. Antal Sándor, Ignotus) Ady kortársa és barátja volt, s Ady szellemét nálunk is szívvel-lélekkel propagálta. Csupán példaként említjük meg, hogy Ady költészete jelentette az ösztönző erőt a haladó polgári és szocialista magyar ifjúsági értelmiségi mozgalmak létrejöttében, és a szlovákiai szocialista publicisztika és kritika kiváló képviselőjének, Fábry Zoltánnak szintén Ady jelentette a legnagyobb, egész életére kiható élményt. (A szlovák nyelvű anyag alapján Csukás megemlít ugyan néhány közösen rendezett szlovák-magyar akciót Ady költészetének propagálására, de kutatási területét a magyar nyelvű szlovákiai anyagra nem terjeszti ki.) A harmincas években jelentek meg az első szlovák és cseh nyelvű Ady-kötetek, s velük Ady csehszlovákiai kultusza újabb állomáshoz érkezett. A felszabadulás előtti években, a fasizmus térhódítása idején azonban Ady csehszlovákiai hívei az éles soviniszta támadások pergőtűzébe kerültek, s a Gardista c. lapban még Šaňo Mach belügyminiszter is fellépett ellenük, destruktív jelenségnek bélyegezve Adyt, „akit a zsidó reklám valótlan módon felnagyított“ (80. 1.) Dicséretére válik néhány szlovák költőnek — annak ellenére, hogy a szocialista szemléletig nem jutottak el — hogy a polgári humanizmus álláspontjáról Ady költészetének védelmében a fasiszta belügyminiszterrel is szembeszállt. A felszabadulás, főként 1948 februárja után új, a régebbi nacionalista ellentétek helyett a pozitív összefogásra építő fejezet kezdődik a csehszlovák-magyar művelődési kapcsolatok történetében, s ezután érte el csúcspontját Ady költészetének szlovákiai népszerűsítése is, elsősorban Ján Smrek kiváló tolmácsolásában. Csukás István tanulmányának úttörő érdeme, hogy szinte a teljes szlovák nyelvű anyag ösz- szegyűjtése alapján értékeli Ady költészetének szlovák tolmácsolását és hatását, s számos gondolatébresztő problémát vet fel a műfordítás és a kulturális kapcsolatok területén. Ideológiai tisztánlátása és filológiai felkészültsége nyilvánvalóvá teszi, hogy műve csehszlovák és magyar részről egyaránt figyelmet érdemel mind a szakemberek, mind a népeink kölcsönös barátságát is szívükön viselő olvasók részéről. Csukás tanulmányának megjelenése a magyar-szlovák kapcsolatok tudományos, marxista-leninista szellemű kutatásának fontos eseménye. A magunk részéről néhány észrevétellel és kérdésfelvetéssel szeretnénk a további kutatást a Csukástól is képviselt irányban elmélyíteni. Az első szembeszökő hiányosság néhány szlovák író megítélésében mutatkozik, ami főként a tanulmány egyes részleteinek ellentmondó — nyilvánvalóan utólag beiktatott — előszóból tűnik fel. Mivel a költői műfordítás nem egyszerű tolmácsolás, a szlovák Ady-for- dítások megértéséhez is hozzátartozik a műfordítók bemutatása és értékelése. Csak a fordítók politikai és művészi értékelése után érthetjük meg, mit és hogyan fordítottak Ady költészetéből, s a magyarországi olvasónak bizonyára szüksége volna általános értékelésre a gyakrabban idézett szlovák lapokról is. A szerző rövid megjegyzések és utalások formájában néha figyelembe is veszi ezt a szempontot, de máskor — különösen Emil B. Lukáč esetében — értékelései ellentmondóak vagy nem kielégítőek. Csukás nemcsak irodalomtörténeti módon mutatja be Ady szlovák útját, hanem alapos részletességgel az egyes műfordításokat elemzi is, s igazat kell neki adnunk, amikor arra a megállapításra jut, hogy Ady költészetének tolmácsolásában Ján Smrek érte el a legkiválóbb művészi teljesítményt. A műfordítások vizsgálata azonban néhol kissé tanáros, hibakereső jellegű, s egy-két esetben inkább a fordítónak adnánk igazat. (A szerző tévesen mondja pl. hogy Lukáč fordításában a „Zlato zvoní“ kifejezés jelentése: az arany harangoz, mert ez kétségkívül azt jelenti, hogy „az arany cseng“ (74. 1.) s nem szerencsés a műfordítókkal szemben Hvozdik szótárára hivatkozni, mert bármelyikük alaposabban ismerte a szlovák irodalmi nyelvet, mint Hvozdik. Csukás gondos nyelvi-stilisztikai egybevetései azonban így is felhívják a figyelmet egy rendkívül fontos problémára. Hogyan kell a magyar költeményt helyesen átültetni szlovák vagy általában szláv nyelvre? Köztudomású, hogy Ady verseinek fordítása erősen próbára teszi a legjobb műfordítót is, s különböző fordítók tolmácsolásai eltérnek egymástól. A szlovák átültetések számára Csukás sem adhat általánosan érvényes receptet, de a kérdés megfejtése benn rejlik összehasonlításaiban: a műfordítások színvonala a szlovák költői stílus fejlődésével együtt emelkedő színvonalat mutat; a fordítás sikere a műfordító tehetségétől, az eredeti szöveg tanulmányozásának alaposságától, a tartalom és forma visz- szaadásának dialektikus összehangolásától stb. függ. Nemcsak Csukás tanulmányára, hanem a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó könyvek legnagyobb részére vonatkozik, hogy problémafelvetésük kissé szűk, korlátolt jellegű, s nélkülözi a szélesebb elméleti perspektívákat. Szerzőnk is beleütközik olyan problémába (pl. a Mviller-Lukáč közös fordítástervezet esetében), hogy a szlovák irodalmi életet 1918 után a legtöbb esetben nem lehet elválasztani a csehtől, mivel az írókat közös kiadók, intézmények, egymás nyelvének hiánytalan megértése stb. kapcsolják össze. A csehszlovák egység nemcsak eszmei, hanem a műfordítás-irodalom területén teljesen gyakorlati jellegű is: ha pl. egy cseh költő megoldotta Ady valamelyik köteménye lefordításának sti- láris nehézségeit, ez a legtöbb esetben megoldást jelent a szlovák műfordító számára is, sőt általában minden szláv nyelvre fordítónak nyújt több-kevesebb segítséget. A csehszlovák-magyar kulturális közeledésnek immár klasszikusnak tekinthető propagátora, Anton 326
