Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - LÁTÓHATÁR - Bertolt Brecht: Kaukázusi krétakör (Színműrészlet)

(Az istállófiú visszatér, a magával hozott batyukat szétosztja az asszonyok között. Gruse kivételével mindannyian útra készülnek.)

GRUSE (csökönyösen): Nem leprás. Ahogy

nézem: emberformája van.

A SZAKÄCSNÉ: Akkor ne nézd. Te vagy az a jó bolond, akinek mindent a nyakába lehet varrni. Ha azt mondják neked: szaladj, hozz egy kis salátát, neked van a leghosszabb lábad, akkor már szaladsz is. Befogunk az ökrösszekérbe, te is velünk jöhetsz, ha igyekszel. Jézusom, már biztos lángban áll az egész városrész.

HARMADIK KOMORNÁ: Még mindig nem

csomagoltál össze? Te, nincs már sok időd, mindjárt ideérnek a vértesek a kaszárnyából.

(A két asszony és az istállófiú távozik.)

GRUSE: Megyek már.

(Gruse leteszi, néhány pillanatig szemmel tartja, majd a szerte heverő bőröndökből ruhadarabokat vesz elő, s betakarja a még egyre alvó gyereket. Aztán

beszalad a holmijáért a palotába. Lódobogás és asszonyok kiáltása hallik. Belép a hájas herceg, részeg vértesek kíséretében. egyikük dárdája hegyén a kormányzó fejét hozza.)

A HÄJAS HERCEG: Ide a közepébe.

(Az egyik katona felmászik egy másik hátára, leemeli a levágott fejet, és a távolságot méregetve a kapuboltozatra

illeszti.)

Nincs középen, egy kicsit jobbra, úgy. Ha nekem dolgoztok, kedveseim, akkor

rendnek muszáj lenni.

(Mialatt a katona kalapáccsal, szögekkel a fejet hajánál fogva felerősíti.)

Ma reggel a templomkapuban azt mondtam Georgi Abasvilinek: „Ügy szeretem, ha

derült az ég“, de valójában jobban szeretem a derült égből a villámcsapást, bizony. Csak az a kár, hogy a kölyköt megmenekítették, sürgősen szükségem volna rá. Keressétek egész Grúziában. Ezer piasztert kap, aki előkeríti.

(Mialatt Gruse óvatosan körültekingetve felbukkan a bolt,hajtás alatt, a hájas herceg a vértesekkel eltávozik. Megint lódobogás hallik. Gruse batyuval a kezében a kijárat felé igyekszik. Mikor már majdnem odaér, megfordul, hogy megnézze, ott van-e még a gyerek. Az énekes ekkor dalba kezd. Gruse megáll, mintha a földbe gyökeredzett volna.)

AZ ÉNEKES:

Midőn ott állt ajtó s kapu közt, egész halk

Kiáltást hallott vagy csak hallani vélte: a gyermek Szólt hozzá, nem ám nyöszörögve, de tiszta beszéddel Ő legalábbis elértette. így szólt: „Asszony, segíts!"

Majd folytatta, nem ám nyöszörögve, de tiszta beszéddel:

„Tudd meg, asszony, ki meg nem hallja a segélykiáltást Hanem tovább megy, siket fülekkel: az soha többé Nem hallhatja a kedvese halk szavát, sem a

Hajnali rigófüttyöt, sem a fáradt szüretelők Megkönnyebbült sóhaját, ha vecsernye- harang szól“

Ezt hallván

(Gruse néhány lépést tesz a gyermek felé, és fölébe hajlik.)

visszament a gyerekhez,

Hogy még egyszer lássa. Hogy néhány pillanatra csak Mellette maradjon, míg jő valaki más — Az anyja talán vagy bárki —

(Leül a gyerekkel szemközt, a ládára támaszkodik.)

Még mielőtt elmenne ő is, mert a veszély igen nagy, a város Csupa tűz, csupa vész, csupa jajszó.

(Gyöngül a világítás, mintha leszállna az este, majd az éjszaka. Gruse bement a palotába, lámpást hozott magával és tejet; a gyereket megitatja.)

AZ ÉNEKES (hangosan):

Rettenetes a kísértés a jóra!

(Gruse egész éjjel éberen virraszt a gyerek mellett. Egyszer meggyújt egy kis lámpást és rávilágít, másszor jobban bebugyolálja a brokát köpenyegbe. Közben fülel és körül-körülnéz, nem jön-e valaki.)

Sokáig ült a gyermek oldalán Míg leszállt az este, majd az éj.

Majd megvirradt megint. Ö, túl sokáig ült ott.

Tűi sokáig figyelte Csöndes pihegését, apró ökleit Míg hajnaltájt úgy rátört a kísértés Hogy fölkelt a leány, lehajolt, sóhajtva magához emelte S elvitte a gyermeket.

(Gruse azt teszi, amit az énekes mond, mintegy előír neki.)

Miként batyut, úgy szorította magához És mint a tolvaj, úgy osont tova.

Garai Gábor fordítása

310