Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - DISPUTA - Tóth Tibor: Irodalmi viták a csehszlovák írókongresszus előtt
Tóth Tibor I Irodalmi viták a csehszlovák írókongresszus előtt A csehszlovákiai írók kongresszusukra készülnek — jövő év elején ülnek össze, számvetésre, helyzetfelmérésre és a további munka fő irányának megállapítására. Mint másképp nem is lehetne, az írókongresszust az irodalmi lapokban — szép számmal vannak, csehül hat, szlovákul három, magyarul egy jelenik meg — széleskörű vita előzi meg és készíti elő. Egyelőre a költészetről folyó vitához szóltak hozzá legtöbben; a prózáról a Slovenské pohľady igyekszik vitát sikeríteni, a Literárni noviny-ban pedig Ján Kopecký a költészeti vitát — egyelőre kevés sikerrel — megpróbálja a drámaírásra is kiterjeszteni. Amiről egyelőre a magyar közönségnek beszámolni érdemes, az a költészetről folyó vita, már azért is, mivel líránk legnyugtalanítóbb kérdései vetődtek fel benne, főleg a fiatal költők verseiben kísértő költői öncélúság, a „tiszta“ költészet fantomja, amellyel a hozzászólók legtöbbje — s ők sem tartoznak a szakállas öregekhez, javarészük a harmincadik életév határvonalát sem lépte túl — a költészet társadalmi felelősségének elvét állítja szembe. Talán nem érdektelen, ha először is röviden ismertetjük Ivan Skálának, az írószövetség első titkárának beszámolóját, amelyet a szövetség választmányának április végén megtartott ülésén mondott el. Hangsúlyozta, a III. írókongresszus előkészületeinek és magának a kongresszusnak vezérgondolata ez lesz: a mai ember és az irodalom. Mindenekelőtt a fejlett szocialista társadalmat építő, a kommunizmust előkészítő emberre gondolunk, hangsúlyozta I. Skála, a ma emberére, aki lelkesülten harcol a békéért és a nemzetek együttéléséért. És olyan irodalomra gondolunk, amely segít formálni ezt az embert, támogatja nagy célkitűzéséért vívott harcában. Az irodalom nevelő szerepével kapcsolatban az írószövetség első titkára hangsúlyozta, társadalmi fejlődésünk új, egyre határozottabb és igényesebb szintén veti fel az egyén társadalmi felelősségének kérdéseit. Életünk társadalmi erkölcsének alapvető problémái ezek, és fokozott mértékben vonatkoznak az irodalomra is. Ivan Skála hangsúlyozta, a csehszlovákiai irodalom az elmúlt háború és a háború utáni évek élményanyaga alapján számos művet alkotott, amelyek lényegesen elősegítik a mai ember jellemvonásainak kialakítását; mai életünk problémái is gyakran bukkannak fel, főleg a fiatalabb nemzedék prózai írásaiban, a drámai és lírai alkotásokban. Mindezek a művek erősen hatnak az emberek erkölcsi nevelésére. De társadalmunk élete évről évre más és új, eladdig ismeretlen problémákat és konfliktusokat vet fel, amelyek csakis abban az új életanyagban ábrázolhatok, amelyben megszülettek. Irodalmunk éppen itt, ezen a ponton nem áll százszázalékosan hefyt, nem ábrázolja kielégítően mai életünket, nem ad választ az embereket foglalkoztató kérdésekre. Nem segít az embereknek, hogy megoldják új, belső problémáikat. Az írószövetség első titkára megállapította, örvendetes, hogy szépprózánk egyre több fiatal tehetséggel dicsekedhetik. Ezek a fiatalok műveikben az idősebb íróknál sokkal nagyobb mértékben vetik fel a mai élet problémáit. Ami aggasztó: az irodalmi ihletettség túltengése, mondhatnánk valamiféle visszájára fordított sematizmus. A fiatal prózának az ún. civil irodalom megteremtésére irányuló főtörekvései csak helyeselhetők, amennyiben a retorikus pátosz ellen, az emberek bonyolult belső életének hívebb és igazabb ábrázolásáért szállnak síkra. Ám nem érthetünk egyet azzal, hogy e törekvés felelőtlen, érdektelen szemlélődő magatartáshoz vezessen, hogy az író közömbösen, hűvösen nézze az életet. Ivan Skála ugyancsak a fiatal prózával és költészettel kapcsolatban megjegyezte, néha túlságosan hat rá a nyugati prózai és költői termés, ahogy egy idősebb költő mondta, a legfiatalabb költőnemzedék írásai gyakran azt
