Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - DISPUTA - Tóth Tibor: Irodalmi viták a csehszlovák írókongresszus előtt

a hatást keltik, mintha más nyelven íródott versek fordításai lennének. Nem kívánjuk korlátozni az útkeresést és a kísérletezést, de minden tehetséges fiatal egészséges fejlődése érdekében fel kell hívnunk a figyelmet a másodlagos ihlet, utánérzés veszélyére.

Az írószövetség első titkára beszámolója végén hangsúlyozta: nem akarunk ismét a régi hibákba esni, amelyeket az irodalmi alkotás bonyolult folyamatának elemzése és értékelése során elkövettünk. Mélyrehatóbban akarjuk értelmezni az igaz irodalom kérdését, sokkal nagyobb igényeket támasztunk a műalkotás művészi értékével szemben, s kellő felelősségtudattal értelmezzük és magyarázzuk az alkotás szabadságának és a művészi egyéniség kialakulásának kérdéseit. Mindez nem jelenti, hogy feladjuk a pártosság elvét, azt a célkitűzésünket, hogy tudatosan és felelősen szolgáljuk a szocialista és kommunista eszméket. Ezeket az elveket egyre dúsabb tartalommal kell telítenünk, aktívan és offenzív módon kell felvetnünk őket, hisz ők alkotják szocialista irodalmunk gerincét. Az irodalom belső élete összefügg egész életünkkel. Az irodalmat ezer és ezer szál kapcsolja a társadalom életéhez. Meg kell találnunk a módját, hogyan hozzuk az irodalmat még közelebb a ma fő problémáihoz. Egyes fogalmakat és elveket, például az irodalom pártosságát gyakran leegyszerűsitve, máskor fonákul, sőt hamisan magyarázták. Egészségtelen tünet azonban, hogy a pártosság fogalma, amely magában foglalja a társadalom legfontosabb problémái iránti érdeklődést, teljesen eltűnt lapjainkból, a kritikai tanulmányokból és cikkekből. Ezt az elvünket nem adhatjuk fel; hűtlenek lennénk ezzel irodalmunk hagyományaihoz, az irodalom erkölcsi küldetéséhez a mai világban. A modernségről folyó vita is célját tévesztené, ha letérne a pártosság alapjáról. Az írói munka legfontosabb erkölcsi problémája: az irodalom viszonya a társadalom valóságához.

Tvardovszkij „Messze, messze“ című poémája szolgáltatta az ürügyet, hogy az írószövetség cseh hetilapja, a Literárni noviny, megindítsa a költészet kérdéseit, problémáit, helyzetét, lehetőségeit, buktatóit és bajait felvető, néha egyenesen felhánytorgató vitát. A rajtnál kétségtelenül ott kísértett a szerkesztőségi akartság: ám vannak pillanatai a vitának, vannak megnyilatkozásai, amelyek a legspontánabb természetesség erejével hatnak. A harmadik, negyedik hozzászólás után már mindenki elfelejtette, hogy a vita tulajdonképpen azzal kezdődött: költő-e Tvardovszkij vagy sem, mai költemény-e a Messze, messze, vagy csupán az események rigmusos kommentárja. Ez a kiinduló pont már a vita kezdeti stádiumában elenyészett, elveszett, egyszerűen nem érdekelte a hozzászólókat — csak egyvalami maradt érdekes: a költészet maisága vagy modernsége, „tisztasága“ vagy társadalmi funkciója.

Ezt a vitát — illetve az ilyen jellegű vitát — egy fiatal cseh költő, Josef Hanzlík indította el. Bevezetőben le is szögezi, nem kíván bekapcsolódni a Tvardovszkij-kötet vitájába, csupán a modernség örökös problémáival akar foglalkozni. Tiltakozik a modern költészet érthetetlenségének vádja ellen. (Itt önkéntelenül eszembe jut egy másik vita, amely a szlovák Kultúrny život hasábjain folyt heteken, sőt hónapokon át, utórezgései még ma is itt-ott nyomtatott betűt látnak. Ezt a vitát Ján Rózner cikke váltotta ki, aki a modern művészet mellett tört lándzsát, s leszögezte, ne riasszon vissza kezdetben érzékelt, látszólagos érthetetlensége: nem mindig az a jó és az az értékes, ami sokaknak tetszik. Rózner cikkéhez tömegével érkeztek a hozzászólások, jóné- hányat le is közöltek, több olvasó személyes sértést vélt látni abban, hogy a festő olyan képet fest, a muzsikus olyan zenét komponál, amelyet ő, a fogyasztó nem képes megérteni. Az igazság valahol a két véglet között van: nem minden giccs, ami a közönségnek tetszik, de nem is minden remekmű, amit a kortprsak nem értenek meg. De ez csak egy zárójelbe tett megjegyzés volt, a modern művészet ürügyén, s térjünk vissza immár a költészet vitájához és Josef Hanzlíkhoz.) Hangsúlyozza, a „szájbarágós“ költészet az egyszerűség tiszteletreméltó jelszavával visszaélve, elkoptatott rímekkel és elkoptatott gon-