Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - DISPUTA - Duba Gyula: Beszélgetés önmagammal
kel és ismeretekkel fogunk a jelenségek elemzéséhez. Mit kell hát tennünk? A mai paraszti élet ábrázolására és a szociálista parasztiélek elemzésére új irodalmi módszert, új stílust és látásmódot kell kialakítanunk! Fel kell fedeznünk „a lélek arcát“! Karinthy brilliáns fantáziája teremtette meg a „lélek arca“ ötletét, s bár miután a fantázia terméke, semmi konkrét tartalom nincs mögötte, de szimbólumként használható. És nekünk valóban arra van szükségünk, hogy felfedezzük a lélek arcát. A parasztirodalom — módszereinél fogva — az élet dinamikáját, a mozgást ragadta meg, mondanivalóját majdnem kizárólagosan cselekmények és történések időrendi felsorolásával érzékeltette. S a mozgás még nem minden, a mozgás belső erők hatására születik, különféle okok következménye és a dinamikájának törvényei vannak. Ma az irodalom feladata — gondolom — nem a külső hogyant, a mikéntet kutatni, hanem a belső miértet? Miért olyan egy ember amilyen, miért csinálta ezt vagy azt? Az irodalom számára nem az a lényeges, hogy valaki kárt okozott a társadalomnak, valaki embertelenül cselekedett, valaki önző volt, valaki ölt, de az, hogy miért volt embertelen, miért ölt? Miért, mi késztette rá? Milyen belső rúgok feszítőereje nyomán ért meg benne a tett. Ezekre a kérdésekre csak a „lélek arcának“ ismeretében felelhetünk. A módszerekről most nem akarok beszélni, de egyet szeretnék mégis mondani; nem figyeltétek még mennyire epikus, mennyire elmesélő természetű a mi irodalmunk, mennyire a mozgásra, az ember külső megnyilvánulásaira fordítja figyelmét, szavaink mennyire az élet felszínét rajzolják? A fogalmakat is érdemes lenne megvizsgálni, amelyeket a létből, az élet mélyéből igyekszünk kibányászni. Vajon milyen mélyre szálltunk alá utánuk? És megrajzoltuk-e egy-egy fogalomnak, egy indulatnak vagy emberi jellemnek az összes jellemző vonásait ? Tudatában vagyok annak, hogy ilyenféle új irodalmi látásmódot és stílust követelve, szinte tudományos igényű munkamódszert követelek. Igen, tudományos alapokra támaszkodó látásmódot és lélektanra, biológiára, matematikára épülő asszociációkat követelek, az érzések, intuíciók olyan pontos betűbe öntött görbéit kérem számon, amilyeneket az elektroencefalográf rajzol a fehér milliméter papírra, az agy impulzusairól. És az íróktól az új tudomány adta lehetőségekre épülő fantáziát követelek. Nem akarom használni az esetleg félreérthető „intellektualizmus“ szót, mert tudom, hogy keletkezése idején mást értettek alatta, mint amilyen fogalmat ma jelent, de valami hasonló jellegű jelenségnek kell bevonulni az irodalmunkba. Be kell vonulnia stílusunkba, írói módszereinkbe, életszemléletünkbe egyaránt, különben nem oldjuk meg a feladatokat, amelyeket — nagy szó és nem szeretném ha nagyképűségként hangzana — hivatottak vagyunk megoldani. Azzal kezdtem, hogy harminckét éves vagyok, mint annyian mások és ez valamit jelent. Hiába, a gondolat alakul, az időben kiteljesedik és bővebb tartalmat nyer. Most már tudom miért említettem ezt az elején, azért hogy most megállapíthassam, nagyon sok munka és emberi erőfeszítés áll még előttünk ...! A szerkesztőség Duba Gyula hozzászólásának némely kitételével nem ért egyet. 298
