Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - ORSZÁGJÁRÁS - Sződy Viktor: Ég és föld alatt (karcolat)
Országjárás világjárás Szody Viktor ég és föld alatt Szombat, éjjeli műszak. Holtpontra jutottunk: azon múlik ugyanis, hogy visszacsúszunk-e, vagy előre jutunk, illetve teljesítjük-e a tervet vagy sem, a prémium is ettől függ. S hogy a magas bányatornyon kigyullad-e az ötágú vörös csillag — vagy sem. Oldalt fekszem, jobbkezemre dőlve egy 70 cm-es vájatban — ez a szénréteg szélessége — fejtem a szenet. Alattam és fölöttem, — kissé ferdén dőlve — szinte asztalsima kőréteg. Tőlem balra Písek, a csoportvezető. Mögöttünk, túl a vájaton, a kis rakodógép, most vesztegel — csillék, sínek s a hosszú-hosszú, két és fél méter magas és három méter széles folyosó. A szénréteg, a talpfáktól csak másfél méter magasságnyira van s ha már kiürült a vájatból a szén, a sima kőre rá lehet könyökölni, mint egy hatalmas, lábnélküli kőasztalra. Lámpám a faoszlop résébe akasztom, kissé felülről veti a fényt. Az acélzörgés itt a keskeny vájatban szinte elviselhetetlen és majdnem folytonos. Ritkaság, hogy mindkét fejtőkalapács egyszerre némulna el. A szapora kattogás géppuskaropogásra emlékeztet és néha már annyira erős, hogy fáj tőle a dobhártyám. Mégsem ismerek különb munkát itt a bányában, mint a szénfejtést. Szépség van benne: szinte irigylésreméltó, ahogy az ember a légkalapács hegyes végét a szénbe döfi, a fogantyút a vállával is megtámasztja, s az erős ütésektől csak úgy remeg az egész ember. A szén egyre szóródik, s ha jól „alányúlsz“ — szinte dől. Ahhoz persze már érteni kell, hogy a szén dőljön, jobbára csak lassan lehet vele boldogulni. Néha Písekre pillantok, vajon nem jutott-e tovább, mint én? Nem! A mellemet feszíti a büszkeség, mosolygok már, mert Písek eleinte nem igen bízott bennem. Csak hátul a csilléknél tartott, a fal közelébe sem engedett. De tudom, most éppen én fekszem mellette a vájatban, ez annak a jele, hogy megbízik bennem. Mert sok függ a mai műszaktól. Most túlteszek az öregen! Túl én... Még ha a szívem a torkomba ugrik, akkor is! Nem mintha a munkaversenyt akarnám propagálni, de... mert szeretek legénykedni. Jó ember ez a Písek. Ért a csavarokhoz, vasakhoz, gépekhez, s ez itt nagy hasznára van. Olyan munkás ő, állandó bányász, aki nem pihenget munkaidőben, s görbe szemmel nézi azokat, akik másképp tesznek. A miňap elpanaszoltam neki, hogy sokat levonnak a fizetésemből, mert nőtlen és gyermektelen vagyok. Rámnevetett: — No ügyi — mondta. — Meg kell nősülnöd ... Ezt úgy sem lehet elkerülni. — Písekben nincs semmi rendkívüli vagy legalább feltűnő. Egy
