Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Veres János: Fényesedj élet (vers)

Fényesed} élet

1.

Milyen jó volna csodálni

harkályok tollát, macskák smaragd szemét,

olajcsöpp tarka játékát,

áttetsző szőlőszem belső-erezetét,

harangvirág-raj csengését,

margaréták fodrozó bálját a szélben,

könnyen vetkőző szilaj leányok

márvány-mellét alkonyat vér-tiizében.

Szeretném rózsának tudni azt, ami szín. Holdnak a holdat, ellepnek bűvös legyezők, sötét szárnyak, táncos lángból is ködöt csiholnak.

Csillag-hálóban ringtam, jázmin-lágy édes kéjben, úszom most keserű csöndben, jég-magú verítékben.

Néhány cseppjét a szelíd fénynek, mely annyi mást fiatalít, erősít, oldoz, mint szénhez a pirit kristályait, mért nem köti a titok bánatomhoz?

2.

Szememben távozó leány, szívének más delejek parancsolnak, szürke ruhája villogó ezüst, egy perc, s a tavasz fényeibe olvad.

Gondjaim közt a halál guggol, beleiszik vizembe, boromba; megy, megy, a fényszívü leány: mellőlem mintha a tavasz osonna; magamba roskadtam, mint a fal önnön porába, számomra a virágos földnek nincs többé illata, íze, virága.

Mért oldja lúgos varázslat eremben savóvá a vért?

Mért lettem olyan torz-szívü, hogy már anyám sem ért?