Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Szabó Béla: Ebek lázadása (Regényrészlet)

zatainak a vére még ott párolgóit a levegőben és a cinkosok sebzett lélekkel hajszolták a dollárt, Tip gyakran nem jutott ételhez és sokszor bizony éhezett. Gazdájának nem volt ideje vele foglalkozni, legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az étterem személyzetét felhívja Tip áldatlan és kínos helyzetére. Tip nagy zavarban volt, ugatni restellt finom, jólnevelt kutya lététre, lázasan és tétován ténfergett gazdája körül és már arra is vetemedett, hogy könyörgő, nedves szemekkel ránézzen ... Fel akarta hívni a figyelmet a „hűségére“, az íratlan, de kötelező megegyezésre ... mindez azonban mit sem használt... A vendégek eleinte nem bántották, óvatosan kitértek előle, vigyázva, hogy rá ne lépjenek, mert a dollárnimbuszból valami rá is hullott, később azonban, amikor észrevették, hogy gazdája ideges rúgással félretolja az előtte lebzselő ebet, ők sem kímélték többé. Tehát az éhezés mellett Tipnek tűrnie kellett, hogy ezek a szolgák, kifutók a lábára és büszke farkára lépjenek zavar és megbánás nélkül. E zűrzavaros napokban annyit szenvedett, hogy kénytelen volt elhagyni őrhelyét, gazdája asztalát és a dollárok bűvkörét.

Tip szenvedése nemcsak fizikai volt, hanem mélyen kutyalelke gyökeréig hatolt. Annyi évi hűséges szolgálat után végeredményben más, különb sorsot érdemelt volna ... így érthető, hogy haragja, őszinte felháborodással lassan, de biztosan ébredezni kezdett benne gazdája, cinkosai, majd az egész kétlábú, hálátlan társadalom ellen. Még tétovázott... megvolt az oka rá ... gazdája ugyanis egy jól sikerült zsákmányolás után, különösen az esti órákban, amikor lanyhult az arany forrása, egy-egy bő vacsorával lepte meg. E vacsorák, a kibékülés jellegét viselték magukon és látszólag újra helyreállt kutya és gazdája között a régi kapcsolat. Ám ez a figyelmesség gazdája részéről egyre ritkábban nyilvánult meg, egyre inkább szüksége volt arra, hogy elhagyja a fényes, tükrös kávéházat és holmi olcsó utcai ismeretséget kössön a város bennszülött kutyáival — természetesen a szegényebb réteggel — akik beavatottan elvezették a város ismert vendéglői felé, ahol elvétve jó csontra is akadt.

Tip tehát öregedő napjaira olyan helyzetbe került, hogy vacak szemétben, bűzös moslékban kellett turkálnia, hogy éhen ne pusztuljon. E súlyos méltatlan sérelmek ellenére nem panaszkodott és annyi intelligenciával is bírt, hogy kétségbeesett helyzetét társaival sem közölte. Volt annyi esze, hogy vándorlásai, kirándulásai alkalmával, ha egy jó csontra akadt, kényelmes lassúsággal megrágta és mohóságát féken tartotta, noha az utolsó hetekben egyre nagyobb méretekben kínozta az éhség.

A városi kutyacsőcseléknek Tip szótlan kimértsége rendkívül imponált, komoly viselkedése, tiszteletreméltó helyzetet biztosított számára közöttük. Társaival ellentétben csak akkor morgott, ha erre a végső szükség kényszerítette. Egyébként magába- vonultan, kissé tűnődve, szórakozottan hallgatott. Társait ez a magábavonultság meghatotta, idővel úgyszólván lesték minden hangját. Most már nem zajlott le a városban mulatság vagy esküvő, amelyre meg nem hívták volna. Tip e meghívásokat csak feltételesen fogadta el, többnyire azzal érvelt, hogy nem tudja, lesz-e ideje, jöjjenek este, akkor már inkább megmondhatja. Nos, úgy viselkedett, mint egy komoly szolgálatban elfoglalt kutya. így történt aztán, hogy egy-egy esküvő előestéjén, számtalan bennszülött várta őt a kávéház előtt csillogó szemmel, farkcsóválva, türelmetlenül. Messziről jóakaratúan integettek neki, hogy jöjjön, mert komoly vacsorára van kilátás. Tip hagyta magát kéretni korgó gyomra ellenére, jólesett neki e hódolat és szívében vidám részvéttel, lassú léptekkel indult társai felé, akik izgalmaktól remegő füllel körülvették és lesték kívánságait.

Nem lehetett tagadni. Tip remekül viselkedett. Aki tanúja volt e jelenetnek, egy percig sem tételezhette volna fel, hogy az elegáns Tip, mostani karcsú vonalaival valóban éhezett. Ám akkor már Tipben fészket rakott a terv, a szándék haragba, jogos elkeseredésbe ágyazva.

A komoly terv végrehajtása érdekében elsősorban az volt a fontos, hogy híveket toborozzon. Ez a szándéka pedig csak úgy sikerülhetett, ha tiszteletet ébreszt maga körül, és a városban egyetlen ebnek sem szabad eszébe jutnia, hogy neki valaha szívességet is tett. Ez volt az egyetlen mód arra, hogy szavának súlya és hitele legyen. Nem szabad, hogy észrevegyék hontalanságát, gazdátlanságát és korgó gyomrát, mert végeredményben ez a magánügye. Ügyesen és kitartóan, amellett körültekintéssel és óvatosan szabad csak működnie és ha valamit valakitől elfogad, igyekezzék úgy elfogadni, hogy a másik, aki ad, érezze magát megtisztelve, hogy elfogadta. E vál