Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Jaroslava Blažková: Nylonhold (Regényrészlet)

a szabályos unalom felé. Részleteket majd otthon. — Vanda“.

Az óvodának semmi köze sincs a pionírokhoz, de egyetlen ünnepség sem lehet meg nélkülük és így, amikor a HNB elnöke köszönetét mondott az államnak, a brigádmunkásoknak, valamint a jelenlevő szülőknek, a harmadikosok áradata vörös tulipánnal rohanta meg a pódiumot. Az asztal mögött ott ült az építkezés vezetője, az óvoda igazgatónője és négy funkcionárius. Ott ült Vanda is, akit a képviselő erőszakolt maga mellé. Hiszen ő futkosta ki a katlanokat.

A fiúcskák szétosztották a virágot, de véletlenül, avagy éppen törvényszerűen, hárman is Vandát vették körül és rákény- szerítették tulipánjaikat. A képviselő mosolygott:

— Ördögfiókák! Már ezek a tökmagok is körülrajongják, és a maga virágját is Vandának adta.

Aztán papucsot kaptak, mint a múzeumban, és mentek körülnézni a befejezett épületet. A rengeteg helyiség csupa levegő, napfény, hófehérke és babszemjankó, asztal és szék volt törpék számára. Vanda elragadtatva lekuksolt egy szőrös nyuszikkal teli kocsi előtt.

— Mindig ilyen kocsira vágytam, és sohasem kaptam meg. Rögtön hajlandó volnék építészeti terveimet felcserélni egy hellyel az óvodában.

A képviselőben ezer vágy ébredt, hogy beindítsa az egyik traktort, de legyőzte a csábítást:

— Maga szívesen játszik, igaz-e? — kérdezte.

— Nagyon.

— És még sokáig fog ?

— Remélem.

A képviselő türelmetlen szeme csaknem gyengéden ráhunyorított:

— Azt szokás erre mondani, hogy jöjjön már meg az eszed! Ne légy gyerek! De ha a felnőttség végét jelenti minden örömnek, végét az ámulatnak — akkor maradjunk inkább gyerekek.

— Nem gondolja, hogy komolyabbnak kéne lennem?

— Hiszen maga teljesen komoly, csak még nem tud róla.

Az ilyen mondatok teljesen elbővölik a hatodikosokat. Vanda jókedvűen felemelkedett és. élvezettel nyomogatott egy gumielefántot:

— Tulajdonképpen neheztelnem kéne

magára. Állandóan kioktat és ez hálátlan feladat.

A képviselő zavarba jött, még jobban előtűnt bizonytalan életkora és hosszú, sovány keze kikönyökölt, rosszul szabott konfekciós kabátjából.

Tulajdonképpen unnia kéne. Untatta minden úgynevezett okos ember és komoly társalgása. Az ő dicső komolyságuk tartalmatlan volt. De a képviselő szórakoztató volt. Igaza volt, amikor azt állította, hogy van egy generáció, amely az életét adja aforizmákért. Minden aforizma volt. Az egész viselkedése, léte szerelme. A szerelem általánosított fogalmába akaratlanul bevonta Andrejt is, és ez volt a vég, habár ezt még így ki nem mondta. Andrej mint aforizma. Kicsit nyers ez. Kellett, hogy untassa. Korántsem szép férfi a maga ele- gancia-ellenességével, a közömbössége minden iránt, ami vele összefügg, fáradt testtartása és arcán mosoly helyett a sebhely. De unalom helyett érdeklődést, sőt feszültséget érzett. Vanda istenítette a rejtélyeket és volt benne valami, amit eddig nem tudott megfejteni.

Sok férfin kipróbált mosolyával rámo- solygott. Szétolvadt rajta, mint a fagyasztott spenót a tűzhelyen, eltűnt az állásuk, a koruk, minden különbség, és csak az maradt, amivel a világra jövünk és a sírba szállunk: az egyszerű emberi test. Ez érdekelte. De a képviselő a szórakozást megtagadta tőle. Nyugodtan állta a forróságot, emberségesen hunyorgott és most ő szégyenkezett.

Ügy látszik, különbség van a meddő komolyság és a valódi között. A szülők csoportja közül egy boldog aszonyka lépett hozzájuk, megragadta a képviselő mindkét kezét, mintha négyest akarna vele táncolni és lelkesen mcndta:

— Jaj, drága elvtárs, nem is hiszi, menynyire örülök. De még a kis Verocskám. Már nem kell végigcipelnem az egész városon. Kivártuk. El sem hiszi, mennyire hálás vagyok magának és a kedves feleségének.

A képviselő kiszabadította a kezét, és biztonság kedvéért a zsebébe dugta. Aztán mintha nem is érdekelné az egész, megmagyarázta, hogy Vanda nem a felesége, nem is a menyasszonya, egyszerűen csak elvtársnője. És hogy nincs mit köszönniük.

Aztán elmenekültek az emelet felé, az asszonykát még ott hagyták a konyhában, hadd nézelődjön, mert volt ott csodálni való bőven.

A nagy hálószobában a színes heverők