Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - Simkó Tibor: Háromtól hatig
Sämkó Tibor í^áromtól hatig Nem tudja biztosan, aludt-e vagy sem. Amióta az este ábrándozni kezdett, álom, valóság, emlék, múlt, jelen mind összefolytak benne. De most ébren van, körültapogatja a padlót, valami puhába botlik, igen ő az: León, a lengyel. Aztán megfordul és látja az ajtón a kis ablak körvonalait. Föláll, odamegy, megpróbálja félretolni a fedőt. Sikerül. A résen kilátni a keskeny folyosóra, amely szürke csak, nem koromsötét, mint a cella. Virrad. Találomra kiszól a résen: — Wieviel Uhr ist? — Drei — hangzik valahonnan kintről. Három óra. Tehát még három órájuk van. Vissza akar mászni a sarokba, akkor látja, hogy a lengyel ül a padlón. — Auch Sie schlafen nicht? A lengyel csak ül a padlón és bólogat. Nem tud, vagy nem akar tudni németül. Pedig érdekes, a neve milyen zsidós. Leó. Felénk a zsidók mind tudnak németül. De lehet, hogy nem is zsidó. Lehet, hogy náluk a Leó nem zsidós név. Végre megszólal a lengyel. Azt mondja: — Szkoljk csiszóf — vagy effélét. Ezt ő nem érti. A fenébe is!Ha legalább eszperantóul tudna, úgy biztos megértenék egymást, azt szintén valami lengyel zsidó találta ki. De lehet, hogy ez itt nem is zsidó. Bárcsak ne lenne az! Üj vágy ébredt benne, talán az utolsó vágya az életben. Előbb meglepődött, mint a szamaras ember gyereke, ha először lát lovat. Bárcsak ne lenne az! Sohase szerette a zsidókat, sohase érdekelték, nem kereste a társaságukat. Az utolsó hat hónap alatt annyi zsidóval került össze, amennyit addig életében nem látott. Ő maga is szinte zsidóvá lett köztük, külsőre amúgyis mediterrán típus, ereiben félig olasz vérrel s hogy a sorsa is hozzájuk kapcsolja, a kívülállók mind zsidónak nézik. Az őrök is. A múltkor hallja a „telepen“, ahogy a hórihorgas szász odaszól a kis bajornak: — Te Richi, itthagyom neked ezt az öt zsidót, én viszem a muszkákat. Az öt zsidó között ott volt ő is. Bárcsak ne lenne az! — gondolja mégegyszer, mint aki megcsömörlött a görbe orrok, pajeszok, bús tekintetek nézésében. A lengyelt jóformán még nem is látta. Az este sötét volt, amikor behozták, világot nem gyújtottak. Nem emlékszik rá, hogy az udvaron, vagy a „telepen“ találkoztak volna. Nemrég érkezhetett. Bárcsak ne lenne az! Bárcsak gyorsabban múlna az idő, vagy megállna, vagy mit tudom én! Mivel üsse agyon ezt a három órát? Emlékezni... Elég volt! Hat hónapig egyebet se csinált, csak emlékezett. A levelet haza megírta. Különben is, mit írhat haza? Frázisokat, semmit. Csókok, bátorítás, vigasz, csókok. Önmaga álta'ása, hogy
