Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Mács József: Idősb Fürjes ökre
— Hová és mikor? — Klenócra, reggel nyolckor. Ne engedjük! Fogjunk össze, mi öregek. Tartsuk vissza a jószágainkat! Bakos a dohányzacskóért nyúl, csipetnyi bagót helyez a szájába. Idegesen rágja a dohányt, köpköd a padlóra, és közben százszor is meghányj a-veti magában az újságot. Ha azt mondja, jó, tartsuk vissza, akkor ez annyit jelent, hogy feladat vállalására is kész. És van-e értelme az ellenállásuknak? Megöregedtek, a házukból is kiszorulnak lassan, az öreg nem győzhet a fiatalon. 3 Csendesen ballag. Egészen besötétedett már. A kapukban lányok, fiúk bolondoznak. Szomorúan pislant rájuk. És mélységesen elítéli őket, amiért nem törődnek semmivel. Hogy reggel viszik az ökröket? Bár már hamarább vitték volna. Ez lenne a válasz. Lányunokáját csak a hivatal érdekli, hetente egyszer jár haza, fiú-unokája meg a rakétákkal van elfoglalva ... Majd ő megmutatja, hogy nem megy el az ökör. Egyszer már elállta a kaput, amikor legkedvesebb jószágait kivezették az Udvarából. Most mást csinál. Elhajtja az állatokat. Kicsapja őket az erdőbe. Hiszen az állatok a legteljesebb vigasztalást jelentik életében. Ha napközben nagyon oda van a sóvárgásban, kilopakodik az udvarból, behúzódik az új istállóba, és eljátszogat az ökreivel. Simogatja a fejüket, hintázik a szarvukon, és olyankor megnyugszik. A konyhában már ég a villany, felesége a fia körül forgolódik, aki hazaszaladt vacsorázni. Fürjes bátyó nem ül az asztalhoz, a derekát tapogatja, színleli a rosszul- létet. A díványra fészkel, ott gondolkodik. Arról, hogy fel kellene robbantani a világot, vagy jobb híján fellázítani! Az első lépést ő meg is tette. Nem rajta múlott, hanem azon az átkozott Bakoson, hogy a terve nem sikerült. Nem baj. A többiét vihetik. Ő majd gondoskodik az ökreiről. Ifjabb Fürjes félretolja maga elől a kenyeret, a tejesbögrét, és ásítva nyújtózik egyet. Aztán közelebb csúszik az apjához. — Nem szól semmit. Haragszik? — Mit mondjak? Nem ér semmit az én szavam. — Reggel megyek. Hozom haza őket. A kocsit is megvesszük. Ringatja az unokát kint az udvaron. Szép napos idő járja... Az öregasszony nem hagyja annyiban. — A gyerek az én gondom lesz. Mit ért — Vigyék, én nem bánom — mondja hosszú tépelődés után. Felőlem akár most is vihetik. Csak feleslegesen eszik fel a sok takarmányt. Fürjes bátyó lesepri a poharakat és feláll. — Azt hittem, hogy a barátom vagy. De már látom, hogy neked is leköszörülték az eszed élét — dobja vissza az ajtóból. A korcsmárosnak pedig: — Jegyezzen fel mindent! — Vigyék, nem bánom — kiabálja Bakos a távozó Fürjes bátyó után, és ráborul az asztalra. ő a gyerekhez? Felmérgesíti magát, és kirázza a kocsiból. Fürjes bátyónak megremeg a szája. — Én nem ringatom. Beteg vagyok. Fáj a derekam. Ringassa az anyja. De elment neki is az észe. Örökké a mezőn nyargal, mert hogy neki muszáj ... az elnök felesége ... Én nem ringatom. Beteg vagyok. Ifjabb Fürjes mosolyog, és ravaszkásan hunyorog az apjára. Vezetnénk csak haza az ökröket, mindjárt nem lenne semmi baja! Fürjes bátyó mérgesen oldalt fordul. — Gyűlölöm a szövetkezetét. Te meg szereted. Ezért nem értjük egymást. Egy család, két tábor. Te vagy a példa. Neked semmi nem fáj. Az asszony erélyesen csendesít: — Ne kezdjétek el újra! Ifjabb Fürjes indulatosabban: — Apa azt hiszi, hogy nekem nincs rossz napom. Pedig én is ember vagyok. Nekem is van lelkem. Én is megtorpanok. Mert az emberek nem egyformák. Néha százfelé húzunk, ez bánt éppen, nagyon bánt engem. — Most mondtál igazat, százfelé húztok, százfelé szaladtok! Mondd csak, ki van még itthon paraszt? Nem kell már a föld, menekül tőle mindenki, aki teheti. — Vagy csak az, aki eddig sem szerette. — Nono ... — Az ember máról holnapra nem változik. — Ez beszéd, ezt szeretem. Ilyenkor az én fiam vagy. — ■ Egyszer egy városi ember mesélte, hogy abbahagyta végleg a templomjárást. A szokás azonban nagy úr. Rettenetesen nagy úr. Néha hallja az orgona búgását, és megsajdul a lelke. Az a fontos, hogy ilyenkor erős legyen. Tartsa magát!
