Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Marton József: Születésnap 1947-ben
— Lehet, hogy ez is csak olyan szóbeszéd, mint a többi. És ha nem, akkor sem csodálkozhatsz rajta. Falusi kislány, egyedül a nagyvárosban, most hailasz először ilyesmiről? — Engem más bosszant. Hittem neki, bíztam benne, tűzbe tettem volna a kezemet ártatlanságáért — heveskedett Laura. — Én már régen megmondtam, kár lenne, mert megégetnéd — szólt közbe Ervin és marokra fogta a libacombot. — Valóban — gondolkozott el Laura —, Ervin már akkoriban azt tartotta, a lány valamit eltitkol előlünk. Micsoda remek a szimatod, Ervin. Kísértetiesen beleláttál a dolgokba. Vagy talán... talán látnoki tehetségre sem volt szükséged, hogy rátapints az igazságra ... ? Mira hisztérikusan felkacagott. — Csak nem képzeled, hogy Ervin és a ... Hatalmas tálcán narancs került az asztalra. — Vegyétek és egyétek, már akinek ízlik — változtatott témát Laura. — Egy ládával vásároltam, és egytől egyig fagyos. Az eddig némán táplálkozó Kató kéjesen hátradőlt a karosszékben. — Rá sem tudok nézni. Tulajdonképpen betilhatnának minden születésnapot. Kevesebb lenne a gyomorbajos. A patikus asztalkendőjével zsíros száját törölgette. — Nem kell az ördögöt a falra festeni. Talán még erre is sor kerül. Lassan lélegzethez sem engedik jutni a magunkfajta embert. Ervin mélyet szippantott az illatos Chesterfieldből. — Öregem, egy esztendővel ezelőtt figyelmeztettelek, gondolj a holnapra. A legbiztosabb valuta a bélyeg. Mondjatok, amit akartok, valami bűzlik ebben az országban. Ha neadj’isten beütne a krach, besöpröm őket egy borítékba és illa-berek... — Könnyű neked. Lennél csak az én helyzetemben. Talán kapjam a hátamra a patikámat és loholjak át a határon? — Ilyen rosszul állna a szénánk, Ervin — riadt fel magányából Kató. — És a vaskereskedésem, talán azt is... ? — Könyörgöm, hagyjátok abba, unom a politikát — pattant fel Mira és megindította a gramofont. — Táncoljunk. Kit szabad felkérnem? Senkit? Jaj, de unalmasak vagytok. Nem ismer valamilyen izgalmas társasjátékot? — fordult Imréhez, aki buzgón töltögette a csillogó poharakat. — Be kár, hogy nem lehet közöttünk a megboldogult Franci — sóhajtott fel Kató. — Nála nagyobb mókamestert nem hordott hátán a föld. Sziporkázó ötletért sosem kellett a szomszédba mennie. És mindig túljárt az eszünkön. Csak egyszer sikerült őt beugratnunk, de akkor alaposan. Elmondjam? — Csak akkor, ha izgalmas — kontrázott Mira. — Egonról elöljáróban annyit, hogy világéletében hadilábon állott a pontossággal. Farsang farkán megrendeztük hagyományos házibálunkat. Valamennyi meghívott vendég időben befutott, egyedül Egon hiányzott. Kiment a fejemből, melyikük vetette fel az ötletet, hogy megtréfáljuk. Az előszobából eltüntettük a télikabátokat, helyükbe kiakasztotta a lakásukban található összes férfi és női, alsó meg felső ruhaneműt. Aztán elbújtunk és lestük, mikor sétál be az egér a csapdába. — Beszélj, milyen képeit vágott? — sürgette Mira. — Mivel sosem tartozott a jó elrontói közé, természetesen alkalmazkodott a vélt helyzethez — és Ádám-kosztümben vágódott be a társalgóba ... — Nem érdekes, azt látni kellett volna — legyintett csalódottan Mira. — Szabad egy bugi-vugira, tanító úr? Néhányat fordultak, mivel követőre nem találtak, hamarosan visszatelepedtek a helyükre. A gyerekszobából besettenkedett Imre tanítványa és óvatosan, hogy édesanyja meg ne hallja, a fülébe súgta:
