Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Marton József: Születésnap 1947-ben

— Tanító úr kérem, tegnap elfelejtettünk megcsinálni egy fordítást. Segítsen, nem szeretném lekésni a mozit, klassz háborús filmet adnak.

Imre kénytelen-kelletlen feltápászkodott. Érezte, az ital a fejébe szállt, a háta közepének sem akaródzott most holmi házifeladattal vesződni.

Mialatt Imre kábult fejjel a gyerekszobában viaskodott az idegen szöveggel, a vendégek felszedelőzködtek. Mire elkészült a fordítás, csak a háziakat találta a szobában.

— Maga még itt van? — csodálkozott rá Laura. — Igyék egy pohárka tömény szeszt, azután legyen olyan kedves, segítsen leszedni az asztalt. Ugye nem sértődik meg ? A lányt el kellett engednem kimenőre. Ervin, te is kérsz ?

— Isten őrizz. A jó ebéd után semmi másra nincs szükségem, mint egy jó hajtanom egyet — nagyot ásított és végigdőlt a heverőn.

detektívregényre, sok gyilkossággal. Elősegíti az emésztést. Mára sikerült fel— Detektívregényt igen, de a bundát... kár erre szót vesztegetni. Különben is tíz perc múlva horkolni fogsz. És mi lesz az én születésnapi programom ?

Ervin belelapozott a sok használattól kirojtosodott könyvbe, és számára meghalt a világ.

— Remélem, magából figyelmesebb férj lesz, ha megnősül, — mondotta a konyhában Laura.

Imre nem válaszolt. Kóválygott a feje, feszítette az irgalmatlanul erős pálinka. Az asszonyból csak a szemében lobogó rőzselángok villogtak előtte.

— Eddig nem jutottam hozzá, hogy számonkérjem, maga elfelejtett gratulálni nekem? — évődött Laura.

Imre szeme előtt összefolyt a konyha. Csak Laura száját látta, két tűzvörös ívet, melyek perzseltek, kibírhatatlanul perzseltek, és egyre közelebb érezte őket.

Ajka mohón, akár a sas zsákmányára, lecsapott rájuk.

Laura bontakozott ki elsőnek az ölelésből, szelíden eltolta magától a fiút.

— A tanító úr többet ivott a kelleténél. Most csendben hazamegy, kialussza magát, és holnap újra a régi jó fiú lesz, ugye? — Laura megsimogatta a fiú kipirult arcát.

Érintése áramütésként érte Imrét. Magához rántotta az asszonyt. A cselédszoba kitárt ajtaja hivogatóan bólogatott feléjük.

— Tanító úr, megőrült! Férjem minden percben kijöhet, botrányt csap. Ilyen gyorsan nem alszik el. Komolyan, megharagszom magára, ha nem enged el.

A rozoga vaságy felnyöszörgött a két test súlya alatt.

— Imre, nem szabad, mit képzel rólam? Ne, ne csókolj többet, majd máskor, Imre, Imre.