Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Dénes György: Aranyhomok

tak benne, spirituszláng felett ismételten kisütötték. A burzsoá köztársaság idején 19 koronát fizettek a mosottarany grammjáért. Régebben a monarchia időszakában 30 krajcártól 5 forintig ingadozott az aranyászok napi keresete, kivéteels szerencse esetén azonban még többre is emelkedhetett egy-egy aranymosónál. Nagyobbrészt azonban 16—20 órai munkával még a napi forintot sem tudták megkeresni.

Bereczki bácsi elmesélte, hogy egyhuzamban két-három hétig is távol voltak hazulról. Ilyenkor tehetségük szerint feltarisznyáztak, élelmet és a főzéshez alkalmatos eszközöet vittek magukkal, és megépítették a „sellenc“-ből való kunyhót. A sellenc nádból vagy vesszőből készült pár négyzetméteres sövényfal, amelyből két ágasfa segítségével kunyhót lehet rögtönözni. A kunyhó előterében az aranymosók megfelelő tűzhelyet építettek, és napközben itt sütöttek-főztek. Gyakran még dunyhát is hoztak magukkal, hogy kényelmes melegben tölthessék el a rövid pihenőidőt. Az időjárás azonban nagyon viszontagságos a Duna mentén. Sokszor hideg zápor, felhőszakadás zúdult a csallóközi nomádok nyakába. Vagy hideghullám csapott végig rajtuk, hogy kezük-lábuk meggémberedett. De az aranyászoknak tűrniük kellett az idő mostohaságát, mert nem tehettek mást. Tovább gugyorogtak hát a homokparton — éhezve, fázva, hiszen az otthonmaradottak, a család tagjai nagy szükségben voltak, s remegve várták a családfő keresetét.

Nem csoda hát, ha így szól az aranyászokról máig fennmaradt szállóige:

Nagy János domborműve

„Ritkán száraz a halász,

sokat fárad a vadász,

de mindig rongyos az aranyász.“