Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - J. Jevtusenko: Tartsatok katonának
ezre — bemocskolva — térdre rogyott. Én Majakovszkijhoz fellebbezek, ki értette e két lábra nem állott csont nélküli kígyó sereget, de róluk igaz szavakat kiáltott. Majakovszkij! — ma persze citálják! S nem takarékoskodnak a bronzzal. De e „lelkesed'ók“ hogy utálták, s mit küzdött ö e sok sunyi korccsal! Cikkecskéik légyraja lepte, meghurcolni nevét: — nem aludtak. — „Nem proletár író" — süvítette felé ez a bandita-osztag. Hány pimasz üggyel dühítette ez az álszent motyogó gárda, s a Verset a szovjet útlevélről életében elszabotálta. De ő fiatal haragja tüzében az idézőjeleken át közibénk lép: hatalmas akár a Forradalom, s halhatatlanná teszi lényét áldozatos lobogása, — s örökre, mint a vér, zuhog, lázadozik: Majakovista-szívünk örökölte önzetlensége forró ritmusait. Amikor a ragyás arcú parasztok, kucsmák és katonasisakok, követtek — Forradalom! — vállalva a harcod, azok önzetlenül hoztak áldozatot. Sebesült kezüket kulcsolva köréd hűen öleltek, kínban, becsülettel; de volt ki letérdelt, csúszva eléd,- mert tudta, feláll tele zsebbel. Leborultak eléd, hízelegtek, sürögve-forogva szolgálták ügyedet, de árulást szegeztek a szívednek, régóta ismert stílusuk ez. E fajtát ismerem, s e tudástól keserű a szám, görcs fogja a torkom. Jöhet bármi idő — e puhány jól érzi magát — mindenhez idomulva folyton. E hernyóknak, akik itt araszolnak, s hazudoznak a gyűlések előtt, nem drága a Szovjet hatalom — csak az ő nyomorult kis hatalmuk — mindenekelőtt! De engem, akár szerelemben a féltés — öl érte aggodalom. Meghalnék érte! — s tehetetlen háromszorosan gyilkol a gond. Ám nyalakodjanak asztalaidnál törje magát ki ügyesebb, Forradalom! ezekkel mire jutnál? katonáidra tekints: — lakájok ezek! Borravalóért barát a lakáj, ami tetszik, csak azt teríti ki eléd, de áruló lelke csupa ragály, hajlongva ajánlja — eladja hitét. Nézd, katonáid, — nem hízeleg egy sem; szótlan e had, kemények szavaik. Nem hazudoznak, — s mind engedetlen, a hazugság ha küldi vezényszavait. Ti nyers-nyakasok, keményszavúak, sorsotok be nehéz, bonyolult, hány sebet kaptatok már amiatt, hogy — a modor nem elég kitanult. Titeket mennyi sérelem ért, szállt fejetekre vád, gyanú, per, — s beálltatok rendőrnek ezért? — Partizánnak szöktetek el! S mint a ragyás arcú parasztok, kucsmák és katonasisakok, mentetek a Forradalom nyomában, áldozatos halálba mentetek ott! Igazunkért hűen elesve a bajok éveiben: — nagy a ti érdemeteh Ráborulok kommunista szívetekre, s nem keresem a tagkönyveteket. Elestetek az igazság ütközetében; — a harcba ki állok helyetekre, ti bátrak, én akinek nincs tagkönyv a zsebében; — Forradalom, fogadj el katonádnak! A csillagok ostroma, a munka magas- feszültsége szívünkbe akkumulálva, a Janus-arcú sereggel a harc: — ez a Forradalom mai kézitusája. Büszkén megyek sorsom elébe, s megállók amíg bírja a térdem: hízelegjen a haszon sunyi népe — de én nem! Sok bántalom ért s majd fáj nekem is, hogy elhagy sok olyan, aki szeretett — e gondot a szív elbírja, csak azt nem, hogy a Forradalomhoz hűtlen lehetek. Nem kell, hogy a hazug, tehetetlen erkölcsök nyomorék eszménye legyek. Csak ti „kommunistának tartsatok enger, akikért oda szántam az életemet! Váci Mihály fordítás
