Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - J. Jevtusenko: Tartsatok katonának
Tartsatok katonának J. Jevtusenko Ám tartsatok hetvenkedőnek: — én zengem elragadtatott dalokban: — gyermekkorom óta érzem: — kommunista vagyok! Tábortüzeink körül állva, pionír nyakkendős kölykök, zengtük a párt dalait, s ez a drága lelkesedés azóta örök. Szörnyű bajok ha sodortak, láz vert, a közöny hidege rázott, anyaként jelemelt — s odavonta szívem a Forradalom magához. S várva a harcban a posztra: hittem: adósságom lerovom, s Anyámat, aki életemet óvta, védve, elesve átkarolom. Fáj, gyönyörű ez az irigység, mi vigasztalanul ölel át: — Október! Honvédő Háború! Nem voltam katonád! De nem! Nem érkeztem ide késve! Magasztos ez a sors ami rám vár! — Tart verseim igaz hadviselése valamennyi hazugság barikádján! Bár csoda jól kinevelt fiúkák az elleneink: — csupa báj, kitanultság! Vélük a békés vita útját elvetem én — az alku kizárt! Ebben a háborúban de nehéz szívdobogásnyit jutni előre! — De Október ez nékem, éppen ezért! S Honvédő Háború hőse mint, aki társam! Mi vonulunk a Forradalom jelszaggatott terepén. Őt folytatja a mi rohamunk, bennünk ragyog jel most az a fény. Gyűlölöm a nyugdíjazott szíveket, s ki vállalja a bútor szerepét: kit a kényelem súlyos pora lep, s az undorító arany ciráda tetéz! Fonnyadt arcukról a penész lerágja a küzdelem emberi fényét: — „Védtük a Szovjet Hatalmat a vész idején! Most hadd emésszük a békét!“ A szovjethatalom erejét mint a rohamra elszánt katonák, védjétek e sokféle hazugtól, e kivénhedt szívű had sokat árt. A súlyosodó kalászra hajolva, s műhelyben ügyelve az öntést, aggódva vigyázz a Szovjet hatalomra, s a csillagokra törve is őt védd! A mocskos szívű úr — valahány volt — Szovjet Hatalom! — szórta rád szemetét. Sunyi jós röhögésük régen elásott, tervezve romodra tény észtelepét. Gyűlöletük önkívületében fenyegettek fegyverrel, ugatással; — ki nyíltan hordta a kést szemében, ki árulta ügyünket sunnyisággal; szivacs-szívűek, a közöny szörnyei, kik odaírják minden alá a nevük, s felemelik a Forradalom fegyvereit, a Forradalom szívére sújtva vélük! Aljas e játék, durva, pimasz, s a főszerepet, — jól betanítva — az ő hősük: — arcán a bárgyú grimasz — Ahogyanóhajtják úr alakítja. Nehezen lehet őt kihalászni, fedezi ravasz ostobasága; Ahogyanóhajtják űr nem akárki: szívós gyökerét táplálni sok a trágya. Csúszós, kitűnő vazelinnál kenték — hol a rés melyen át be ne férne?! „Nemzeti hős!“ — majd „Le a bitanggal!“ ott szurkol, ahol biztos a pénze. E finom utódok, e fiókák, ügyesek, fejlődőképesek itt most. Zsíros ujjacskáikat be szorítják, be igazítják zászló-rudainkhoz! Sürögve, lapulva, tiporva, ahogy kell, — mennyi bitangságuk nyoma látszik! Forradalmiságukat igazolták kezesekkel, a forradalomtól undorodva háláiig! Idézeteik bunkója alatt — cáfolni, ezeket aligha tudod — tiszta halántékú hazafiak
