Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Szőke József: Az asszony nem vándormadár
Szőke József az asszony nem vándormadár A szűk eszpresszóban kevesen voltak. Sápadtarcú, de fölényes és kiállhatatlan legénykék, kopaszodó örökifjak tarka vastag zakóban, hosszúra növesztett hajjal és borotválatlan állal. Körülöttük „művészlányok“, akik még tizennyolc esztendősek sem lehettek, de már barátnőiknél laktak és csak akkor ettek, ha valami alkalmi ismeretségük akadt. Tarka szalmaszatyo- ruk ott pihent az ölükben, tele mindenféle kacattal, tépettlapű külföldi folyóirattal, gyűrött színészképekkel, ócska papírra rótt aktokkal, csendéletekkel és repedt fedelű versfüzetekkel. Az aktokat róluk készítették fiatal, bohém művészek, a verseket maguk faragták. Az egyik hátsó asztalnál magányos, halványarcú nő ült. Bizonytalan mozdulataiból, félénk tekintetéből látszott, hogy valami idetévedt vidéki fiatalasszony, aki valakire várakozik. Az asszony krémest fogyasztott, kávét ivott és csendesen, merengve cigarettázott. Fáradtnak és összetörtnek látszott, de halvány arca, magas homloka, sötét, hátrasimított haja, szép telt nyaka igy is sugárzott az érett nők minden bájától. Hirtelen felfigyelt. A körülötte zsongó zaj elcsitult. Az ajtóban egy magas, jólöltözött férfi állott. A férfi észrevette az asszony reá rebbenő tekintetét és a magas férfiak lusta járásával lassan feléje indult. Tudta, hogy mindenki őt figyeli, de ez egy csöppet sem zavarta. Az asszony asztalánál udvariasan meghajolt: — Szabad a hely, asszonyom? Az asszony riadtan kapta fel fejét, és nagy barna szemét a férfire emelte. — Óh, hogyne! Csak tessék .., — Köszönöm — bólintott a férfi, és az asztalhoz telepedett. Most járt először ebben a városban és a sokat utazó emberek kifinomult ösztönével azonnal rátalált erre. az intim eszpresz- szóra, a mai fiatalok kiskocsmájára. Úgy tett, mintha az asztalon táncoló ujjait nézné, de a véle szemben ülő asz- szonyt figyelte, nézte fekete haját, amely fénylett, mint a kékre edzett acél. A bőre világított, mint a legfinomabb porcelán. Tekintetével titokban végigtapogatta egész testét, az ingerlőén duzzadó ajkat, a gömbölyű, fehérlő nyakat, a ruha alatt lapuló keblet és a szoknya alól kikandikáló térdét. Elégedett volt a választásával és magabiztosan mosolygott. A kiszolgálónő apró fényes tálcán párolgó kávét hozott az asztalára. Ivott a kávéjából és fintorogva megjegyezte: — A kávé itt is büdös ... Az asszony kényszeredetten mosolygott. — Bocsánat a tolakodásomért. Ha nem tévedek, maga se idevalósi. — Eltalálta. — Rokoni látogatás? — Nem — rázta fejét az asszony. — Talán szolgálati út? — Igen. — És ha szabad érdeklődnöm, mesz- sziről ? — Nem. — Valami gyűlés, vagy konferencia? Az asszony némán bólintott. — Holnap is? — Igen. A férfi hirtelen zavarba jött, nem tudta, hogyan folytassa a beszélgetést. Titokban
