Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Rosenbaum Éva: Ján Kákoš: Az öreg fa is kivirágzik

szerepük ellenére igazi színészi teljesítményt nyújtottak, mert szerepeiket átgondolták, hitelesen és meggyőzően adták elő.

A díszleteket Zora Mathonová tervezte. A kis területen a szétbombázott Berlin hiteles légkörét teremtette meg szürke és fekete színekkel, baljós hangulatú és zsúfolt színpadot alkotott, annak ellenére elég helyet biztosított a színész számára.

S végül: ha nem is látom ebben a drámában azt, amit a komáromiak látnak benne (az adenaueri Németországban álöltözetben bujkáló Schmidtek ellen óvó hangot), az a véleményem, hogy Remarque drámájának színrevitele a MATESZ- ben helyes volt — mégpedig humánus akcentusa miatt és azért is, mert a színészeket gondolkodásra és alkotó munkára késztette. Helyes volt azért is, mert Fellegi a hibák ellenére is jó előadással lepte meg a közönséget. Az előadás hatásos volt és némely dolgot úgy mondott el a nézőnek, hogy a komárnói színház a játék tartama alatt valóban erkölcsi intézménnyé nőtte ki magát.

Ján Kákos Az öreg fa is kivirágzik

Földművesszövetkezeti témát tárgyaló drámai művet alkotni nem a leghálásabb feladat. Ebből a környezetből vett jelenségek a szerzőket sematikus megoldásokra csábítják, fekete-fehér színekre egyszerűsített jellemábrázolásra, és a művek legtöbb esetben úgy sikerülnek, hogy a nézőt nem érdeklik, mi több elkedvetlenítik, mert már előre ismeri a jellemek alakulását, és tudja azt is, hogy az ellentmondásoknak hogyan kell feloldódniuk. Ilyen tárgyú művek megírásához igazi mestertudásra van szüksége a szerzőnek, hogy a mű ne tűnjön meddő és erőszakolt konstrukciónak, s hogy a szerző ne azt mondja, amit a néző már régen tud. Igaz bár, hogy ami a színházat és a drámát illeti, a falu mindmáig töretlen föld maradt számára. Kevés szerző figyelme fordult eddig a falu felé, s ilyen tekintetben kevés tapasztalatunk van. E tapasztalatok hiánya a drámairodalomban is megnyilvánul.

A próbálkozók egyike Ján Kákos. Az öreg fa is kivirágzik c. vígjátékát kisebb-nagyobb sikerrel bemutatta már több szlovákiai színház. Egy olyan szövetkezetről van szó a vígjátékban, amelynek elnöke túlságosan elké- nyelmesedett, egoistává züllött, s a könyvelővel egyetértésben megcsalja a szövetkezet tagságát, a hivatalokat, végül önmagát is. A szövetkezet tagsága forrong, s e forrongás pillanatában érkezik meg a városból Cabala Vince, egy új élet áramát hozva magával. Sajnos az új életáram csak a szavak áradatában nyilvánul meg. Cabala semmit sem tesz, a magánélet dolgain és apró-cseprő ügyein kívül semmit sem firtat, s nem látni őt munka közben. Talán az az oka, hogy Kákos a szövetkezet igazi problémáit nem ismeri? Erről tanúskodik az a körülmény, hogy a szövetkezetben,

melyről a műben van szó, senki sem dolgozik, csak ide-oda futkosnak az emberek és beszélnek. így van ez páldául a fel s alá mozgó furikosokkal, majd jön egy szereplő, kezében terv- és vázlatcsomóval, egy-két szó esik e tervekről és vázlatokról, s aztán semmi sem történik velük, és ez a motívum a cselekményben végképp, eltűnik. Ez a drámaszerkezet komoly hibáira utal, mert minden motívum arra való, hogy a cselekményt tovább bonyolítsa.

Kákos víg játékában sok ilyen, elkallódó motívum van, bár a szerző nagyon jól tudja, hogy a puskával, amelyikről a játékban szó esik, lőni is kellene. Alakjait csak külsőleg vázolta fel, nincs belső életük, és nem lehet beszélni róluk, mint jellemekről. Alakjainak állásfoglalását a szerzőnek inkább akciókkal kellene kifejezésre juttatnia, s nem terjengős párbeszédekben. Az egyes cselekedetek indokolását sem lehet elhanyagolni, mint például a színészek megjelenését majd eltávozását a színpadról, s egyéb mozzanatokat sem. Éppen azért, mert a műben nincsenek jellemek, vagyis emberek a maguk szenvedélyeivel, tetteivel és céljaival — mert az alakok differenciálatlanok, differenciálatlan maradt a párbeszédek nyelvezete is. A fordító e differenciálatlanságot még eltúlozta. Ügy látszik, a nagyobb hatás kedvéért, s hogy nyelve vaskosan falusi és eredeti legyen — ezért sok helyen mesterkélt durva és élettelen lett. E nem éppen legfinomabb fordításhoz alkalmazkodott a rendezés is, mely gyakran ízléstelenül és durván túloz (néhány otromba fogás, gesztus, a tyúk-jelenet stb.). A zenés részek a rendezőt és a színészeket is operettstílusra csábították, régi és elavult kifejező eszközök alkalmazását sugallták, ami főképp az arcjátékban és a gesztusokban nyilvánult meg. Mindez lassította az előRosenbaum Éva