Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Világjárók

Keralában járva tanúja annak, mire képes a kommunista vezetés, hogyan formálta át rövid hónapok alatt az egész életet. Az indiai reakciónak később, az 1960-as választásoknál sikerült kiragadnia a vezetést a kommunisták kezéből, de a történelem kereke örökké nem forgatható vissza. Kerala népe már megismerte a magasabb életformát, a legtisztább szabadságot, s Namburapid és kormányának vívmányait: a tiszta közigazgatás, a parasztok elűzésének tilalma, a rendőrség demokratizálódása, a földreform, az iskolatörvény, a béremelés, a szövetkezetek — megmaradtak és tovább hatnak.

Ezeket a tetteket senki sem teheti meg nem történtekké — állítja Sichrovsky —, mint kiolthatatlan fáklyák lobognak tovább, megvilágítva az utat az új harcokhoz és új győzelmekhez. Az emberek Keralában és egész Indiában látták, hogyan dolgoznak a kommunisták, saját tapasztalataikból megismerhették becsületességüket, szerénységüket és állhatatosságukat. Összehasonlításokat tesznek a kommunista kormány és valamennyi megelőző kormány között!

Az indiai Állami Bank igazgatójának egyik cikkéből ezeket idézi Sichrovsky:

„És mindenekelőtt: a tömegek számára most új összehasonlítási lehetőségek kínálkoznak, majd tudni akarják', hogy az ö kormányuk ezt vagy azt miért nem csinálja -pontosan úgy, ahogy a keralai kormány."

Sichrovsky járt Goában, amely ottlétekor még a portugál gyarmatosítók igáját nyögte, eljutott Nepálba, a Himalája lábához, beszélt Nehruval, együtt élt és evett az indiai parasztokkal és munkásokkal, megfordult a bajadérok falujában is, ahol még exotikusnak mondható élményekben volt része. Látta a tegnapot, mindazt, ami a jóval és a még több rosszal a tegnap világát őrzi, s látta négyszáz millió ember elindulását és útját a holnap felé, azokba a napokba, amelyekben megszűnik a kizsákmányolt hindu dolgozó szenvedése, és félszáradnak a könnyei.

Sokoldalú és nagyon vonzó krónikája azért megérdemli, hogy érdeklődéssel olvassuk.

B

Közvetlenül karácsony előtt közös kiadványként egyszerre négy olyan könyv jelent meg, amelyek beszámolónk keretébe illeszthetők.

Hans Schomburgk A vadon érverése című munkája fül-jegyzetében olvashatjuk, hogy a világhírű Afrika-kutatónak és természettudósnak ez a kötete az utóbbi években több mint 70 000 példányban került a magyar olvasók kezébe. Őszintén szólva túlzottnak tartjuk ezt a kivételesen nagy érdeklődést, mert Schomburgk elbeszélései, riportszerü hangulatképei és vadásztörténetei a ma Afrikájára kíváncsi olvasónak édeskeveset mondanak. Hozzá kell tennünk, hogy a tegnap Afrikájáról sem. ad Schomburgk olyan képet, amely maradandó, mélyebb élményt jelentene.

A szerző a századforduló éveiben és az első

világháború előtt mint magasrangú gyarmati tisztviselő keresztül-kasul bejárta Afrikát, vadászott oroszlánra, elefántra, antilopra és más nagyvadra, nem egy veszélyes vadászkalandot élt át; később a hamburgi Hagenbeck állatkertje számára eleven vadakat fogdosott; alkalma volt tehát a bennszülöttek, néger néptörzsek életét is tanulmányoznia, ám a könyv végig azt bizonyítja, hogy az ember, a gyarmati iga alatt sínylődő néger élete, szokásai és kultúrája keveset érdekelte.

Talán túlzás volna a vadász Schomburgktól mai szemmel némi politikai érzéket elvárni, mégis megütköztet a közönye, amellyel olyan jelenségek mellett elmegy, amelyeket meg kellett volna látnia. A könyv idézett fül-jegyzete nemcsak bátor vadásznak, hanem humanistának is mondja. Nos, Schomburgk jól bánik bérelt málhahordóival, megbecsüli néger vadászkísérőit, ám ez még nem jelent humanizmust. Kongó, Dél-Afrika, Angola és a többi gyarmati ország múltja merőben másként él emlékezetünkben, semmiképpen sem lehetett ott az élet olyan idillikus és veszélyei mellett könnyű, ahogy megfesti. Nem látta volna a termékeny földjükről elűzött bushmannokat vagy a csonkakezű kongói négerek ezreit, nem hallott volna Lipót belga király bányákba és mocsarakba hajtott rabszolgáiról, nem tudott volna arról, hogy éppen a századfordulót követő évtizedekben, amikor antilopnyájat kergetett, eleven csimpánzokat fogott, milliók pusztultak el a gyarmatosítók áldozataiként?

A vadászat izgalmait kereső olvasó elég érdekességet találhat Schomburgk könyvében, az igényesebb olvasót azonban kielégítetlenül hagyja ez a tegnapi olvasmány, amelynek alig van olyan mondata, amely napjainkig érne.

j-'énzes István, a Barangolás Hajnalország- ban szerzője mint a magyar Művelődés- ügyi Minisztérium ösztöndíjasa 1958-ban néhány hónapos tanulmányútra indulhatott Koreába. Kötetében ennek az utazásnak élményeit írja le nem egy fejezetben vonzó érdekességgel.

Pénzes geológus, tehát nem vérbeli író, és ez magával hozza, hogy inkább tényék közlésére szorítkozik, helyzetjelentéseket ad, nem analizál, és keveset elmélkedik. Nem hiba ez, mert ilyen riportkönyvek, színes és érdekes helyzetjelentések, történeti visszapillantások is kellenek, és Pénzes ért hozzá, hogy rövid, pregnáns képeiben lekösse az olvasó figyelmét.

Alig múlt el néhány éve, hogy Koreában véget értek a harcok, sok sebből vérzik még az ország, mindenfelé sok még a rom; Pénzes kitűnő megfigyelő, látja az építkezés kezdeteit és tudja, hogy a sokat szenvedett koreai nép csodálatra méltó szorgalmával rövid évek alatt virágzó országgá varázsolja hazáját. Látja ezt Pjöngjangban a fővárosban ugyanúgy, mint az ország északi csücskében, Csöngszinben, ahol a kohászati üzem négyezer