Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - HÍD - Csanda Sándor: Az Út küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar irodalomért

sarlósok narodnyik nézeteit bírálja; e kritika bizonyára nem maradt hatás nélkül, amit a Sarló utána következő balra tolódása is bizonyít.

A dialektikus materialista felfogást magának valló Fábry nem csupán kulturális, hanem gyakorlati politikai kérdésekkel is foglalkozik Írásaiban. Ezek után nyilvánvaló az összefüggés két 1931-ben kapott politikai tisztsége között: a párt megbízza őt Az Üt szerkesztésével, a stószi községi választásokon döntő többséget szerző kommunisták pedig a falu bírójává választják.8 Neve ekkor Csehszlovákiában már országszerte ismert és becsült volt, mert több szocialista szellemű előadó körutat is tartott a köztársaság magyarlakta vidékén.

Amint Az Üt egyes számainak váltakozó összeállításából is látszik, Fábry a lapnak inkább főmunkatársa mint szerkesztője volt: a háborúellenes és antifasiszta számokat nagyrészt ő szerkesztette, a többit a pozsonyi szerkesztők: Balogh Edgár, Roth Imre majd Balogh Dénes Árpád szokták összeállítani egy nem állandó jellegű szerkesztő-kollektíva segítségével, melynek hosszabb-rövidebb ideig tagjai voltak: Moskovics Kálmán, Abrahám Vilmos, Stern László, Weiss Salamon, Dr. Tu- scherer, Terebessy János, Jócsik Lajos, Ferenc László, Peéry Rezső9, Horváth Ferenc, Balázs András, Dobossy László, később Fedor János, Szőke Lőrinc és mások. Minket főként a folyóirat irodalmi vonatkozású cikkei érdekelnek, s ezek közül először Fábry Zoltán írásaival foglalkozunk, mert az ő művei találhatók itt legnagyobb számban, s ezek határozzák meg a lap kulturális irányvonalát. Az Üt művelődési célkitűzéseit így hirdeti meg Fábry az első számban:

„A kapitalista-polgári társadalom még nem adta fel a harcot, végső kétségbeesésében kegyetlenebbé fokozza, brutálisabbá. Hogy pozícióját megvédje, hogy a döntés napját kitolja, nyíltan szövetséget köt a szociáldemokráciával és kiállítja neki parlamentben, konferenciákon és irodalomban (Thomas Mann, Dö- blin) az elismerő oklevelet: a szociáldemokrácia a polgárság megmentője! Csal, csábít, hazudik a legtökéletesebb irodalmi formában, írók a semmi leleplezésére oldalakon át filozofálnak szocializmusról. ,,Üj munka“ néven még szociális irodalmat is akarnak kolpor- tálni. Mi nem hihetünk ilyen fogadkozásokban, mi nem statisztálhatunk ilyen parasztfogásoknak, mi nem hihetünk embereknek akik a valóságban a bolsevizmusról, csak mint „ázsiai őrületről“ beszélnek és ugyanakkor Mussolininak és Pilszudszkinak zengenek fenntariásnélküli himnuszokat. Mi nem támogathatunk irodalmat, mely csak az írók ma8. Az Üt 1934-ben A demokracia legendája címen közzé teszi az Országos Hivatalnak a választást megsemmisítő

határozatát, s közli az 1931-es stószi községi választások eredményét, mely szerint a kommunisták ötször annyi

szavazatot kaptak, mint a legerősebb polgári párt, s egy

gánügye és a valóságban a legveszedelmesebb falazás és kerítés, elagitálás az osztályharc frontjáról az irodalom privát szférájába. Nekünk nem a köpönyegforgató Kassák tökéletes stílusa, álszocializmusa kell, a mi emberünk az ő áldozata, a Horthy börtönben sínylődött Tamás Aladár, a következetes, a nyílt, a csakugyan változtatni akaró író, a forra- darmár, a proletariátus katonája. Mi nem lehetünk többé irodalmárok, nekünk nem lehet többé fontos az irodalom. Nekünk a cél a fontos: a proletárszabadság. Nekünk az irodalom csak eszköz, a szó csak fegyver, csak út a célhoz.

Képzelődés? Tudatosítás! Mi az irodalmat a forradalmi proletariátus szolgálatába állítjuk. Belőlünk, hozzájuk akarunk beszélni. Közösen, együtt megalapozni azt, amire oly nagy szükség van: öntudatosító, tanító toborzó, felrázó, változtató magyar szavakat. Irodalmat, ami a tömegé, irodalmat ami útmutatás, ami kifejezője a proletáréletnek és így fejlesztője, ébrentartója a proletáröntudat igazi értelmének: az osztályharcnak. Azt az irodalmat, mely a Forradalmi írók Nemzetközi kongresz- szusán Charkovban immár hatalommá és erővé kristályosodott. Mert csak így, ezzel a magunk kikristályosította irodalommal tudjuk felvenni a harcot az álirodalommal és álszocializmussal. Ez a mi javunk, vágyunk és fegyverünk: forradalmi proletárirodalom. Magunk hozzuk létre: tehát a legteljesebb kifejezésünk. Minden más (még a látszólagos segítés és szolidaritás álarcába is) idegen és — így veszély. Mert ez a múlt útja, ez a gyávaság útja, ez az osztálybéke útja.10

Fábry Zoltánnak Az Ütban közölt írásait, egy riportját kivéve, műfaji szempontból három csoportba sorolhatnók: a) politikai pu- blicsztika, b) kulturális esszé, c) irodalmi recenzió. Cikkeinek ilyen megkülönböztetése, természetesen, kissé erőszakolt, mert egy-egy írásában rendszerint mindhárom műfaj keveredik: publicisztikájában nagyon gyakran hivatkozik az irodalomra, kulturális témájú írásait pedig erősen áthatja az antifasiszta publicisztikai szellem. Ez abból a tényből következik, hogy műveltsége erősen irodalmi, közlési módszere pedig publicisztikai jellegű. Nagyhatású, ma is lényegében hibátlannak mondható s a második világháború előkészítése idején valóban aktuális alkotásokat elsősorban gyújtóhangú háborúellenes forradalmi publicisztikájával hozott létre. Kevés írástudó ismerte fel olyan gyorsan és világosan mint ő, milyen halálos veszedelmet jelent az emberiség számára a német fasizmus. Publicisztikáját mindig a meggyőződés heve, az igazság mély átérzése fűtötte, ezért voltak cikkei

szavazat híján egyhangúan választották meg Fábryt Stósz bírójává.

9. Dr. Tuscherer és Terebessy később trockistákká váltak, Peéry Rezső pedig 1956-ban disszidált.

10. Az Üt. I. évf. 1. sz. 2 — 3. p.