Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - Fábry Zoltán: Európa vigyázz

tenni és dolgozni nem lehet. A német militarizmus e szinten örök átok marad: világháborúk veszedelmének folyamatossága. Hogy a német másképp is tudja és másképp is mondhatja, azt a legpragnánsabban Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke bizonyította be, aki a diplomáciai testület fogadásán leszögezte: „Mi azt hisszük, hogy a német nép nagyságát és múlhatatlan dicsőségét soha többé nem szabad a harctereken keresni. .Soha többé! Soha többé német milita- rizmust: ez nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint soha többé — háborút! A Német Demokratikus Köztársaság nem véletlenül lett a béketábor fontos tényezője. Itt és most először próbálkozik és valósul országos méretben németül, valami egészen új, valami egészen más: a német nép, mint a béketudat hordozója! Fs e tudat nem ismer országhatárokat. A nyugat-berlini atombomba-ellenes diáktüntetések plakátjának mottója így hangzik: „Egy új gondolkodás kezdete". A német gondolkodás megváltozásának alapfeltétele, előfeltétele: a háborús lelkiség hatálytalanítása, kiküszöbölése. Soha többé harctereken!

A német militarizmus szálláshelyét ma Nyugat-Németországban kell keresni. A német militarizmus léte, ténye, minden mástól függetlenül, már egymagában is maga a háború. A háború lehetőségének a valósága. Ahol a német militarizmus potenciális erővé válhat, ott a háborút igenlik és akarják. De ahol a háborút a német militarizmussal való szövetségben tervezik, ott — akarva nem akarva

— csak a háború legtöményebb katonai tényezője viheti a főszerepet. Nincs olyan viszonylat, nincs olyan keret, mely egy háborús szövetségben kiküszöbölhetné vagy semlegesíthetné a német szoldateszka primátusát! A háborús totalitás igénye a hitlerizmusban érte el tetőfokát. A militarizmusnak ez a maximuma az eddig elért legfőbb tökély: a nemzetnek katonával való egyenlítése. „A katonaság a német nép nagy iskolája", mondotta Albert Schäfer a Hitler-igenlő író. „A véderö-jog által az állam minden embert a kezében tart... A véderó-közösség a német nép mai alkotmánya", írta Hitler egyik legodaadóbb hadbírója Dr. Elmar Brandstetter, aki ma Strauss jóvoltából a szövetségi köztársaság katonai főügyésze!

„Nincs nép a földön, mely annyit beszélne a háborúról, mint mi, és úgy beszélne a háborúról, mint mi", jegyezte meg keserűen Kurt Tucholsky. És e megállapítás elmaradhatatlan következményét Hitler gyakorlatilag igazolta. A háború alatta és általa lett az embertelenség csúcsfoka. Nem volt nép, mely annyira ki lett volna téve a háborús fertőzés mindennapjának, mint a német, melyet mindenki másnál elemésztőbben okkupáit a militarizmus — tegnap csakúgy, mint ma. A dortmundi röntgeniskola növendékeit W. Schmitz igazgató napjainkban így búcsúztatta: „Ti most bevonultok a katonasághoz, és ez így van jól, mert csak itt jognak belőletek

embert faragni. Aki nem volt katona, az eljátszotta jogát az életre.“ A német militarizmus egyeduralmi tényező. Kint és bent. Határokon belül és határokon kívül. Hitler Európa-kalandja nem volt más, mint az otthon kitenyésztett terrorgyakorlat háborúvá nagyítása: a koncentrációs táborok kiáradtak egész Európára! Lord Russel „Az emberiség ostora“ című könyvében a tényeknek megfelelően állapítja meg: „Az a rendszer, mely a németeket a Führer akarata alá kényszerítette, most a megszállt országok népeit ugyancsak és ugyanúgy igázza le".

Nyugat-Németországban ma újra a háború törvényei érvényesek. Nyugat-Németországban a háborúnak már ma is statáriális jogai vannak a béke felett. A leggyűlöltebb szó és fogalom: a béke. Az ellenállók újra hazaárulók. És a militarizmusnak ez az önsúlyú potenciája, mint nehézkedési törvény, kiszorít minden mást a NATO-nál is. Átveszi a vezetést, vagy még egyszerűbben: önállósítja magát. A német militarizmus totalitás-volta és elsőbbségi igénye más viszonylatot nem tűr. Nyugati hangok már régen figyelmeztettek a nyilvánvaló veszélyre. Maurice Douverger írta annak idején a „Monde“-ban: „Németország már ma is diktál és irányítja Európa politikáját, holott le van fegyverezve és meg van szállva. Mi történik majd akkor, ha gazdasági hatalmához katonai erő is járul?" A NATO jóvoltából most ütött a német militarizmus órája. A játszma megindult. „A húzás joga" Németországot illeti, gyűri fel ingujját Franz Josef Strauss, a hadügyminiszter: „Németországnak a mai politikai helyzetben van mit kínálnia, és ma többet érhet el, mint amiről eddig csak álmodott ... A lépés Németországot illeti (Es ist am Zugé), ezt ma mindenki tudja... A tromfok — csak ismerni kell őket és merni kijátszani — különös módon csábítók, meg- vesztegetők" (Barnick könyvének — die Deutsche Trümpfe — bevezetőjében). És Barnick a könyv kiadója szerint „felismerte, miként lehet az NSZK a helyzet ura“.

A csábító és megvesztegető lehetőségek itt zsarolási lehetőségeket jelentenek kifelé és befelé. Nyugat-Németországon belül és kívül. A NATON-n belül és a NATO-n kivül. Richard Crossmann írta négy év előtt (Daily Miror, 1956. X. 19): „Német vélemény szerint a NATO nem olyan segítség, melyért Nyugat-Német- ország hálával tartozna, hanem olyan kötelesség, melytől szabadulni kell“. Szabadulni, de a szabadulásig — felhasználni! Nincs európai hatalom, melynek Európán belül imperialista célkitűzései lennének. Egyetlen egy imperializmus van, mely háborút, hódítást, terjeszkedést és elsőbbségi igényt forszíroz, és ez a német! A NATO ma Európában egyedül és kizárólag a német imperializmusnak dolgozik, és Bonn a markába nevet! A Magyar Nemzet megállapítása (1960. II. 28) telibe talál: „Nem a német militarizmus foglya a NATO-nak — mint ahogy kezdetben egyes nyugati vezetők igyekeztek magukkal ezt elhitetni — hanem meg-