Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - Fábry Zoltán: Európa vigyázz

fordítva: a NATO foglya a nyugatnémet mili- tarizmusnak". Egy nyugati publicista — kár, hogy a neve nincs megemlítve — a következő szellemességgel rögzítette e lehetetlen, és mégis lehetővé vált helyzetet: „A farok csóválja a kutyát“. (Magyar Nemzet, 1961. II. 5.) A NATO ma még jól jött cégér, akárcsak Európa, hogy a tiszta német érdekek ne ijesszenek túlkorán. Strauss nyilvánosan a NATO mellett és a NATO miatt tesz hitet: „Aki a NATO-t szétveri, az nemcsak a német nép szabadsága, egysége és békéje ellen vétkezik, de vétkezik az egész világ ellen. Aki a NATO-t elárulja, elárulja Európát“.

Üjra „Európá“-hoz értünk. A különbség csak annyi, hogy a német militarizmus most NATO-t és Európát mond egyszerre. De a vesztes neve mindenképpen Európa. A német imperializmus európai hegemónia-kísérletének két egymásutáni meghiúsulását éltük meg eddig. A csata elveszett, de az igény megmaradt, a veszély — az ismétlés, az ismétlődés lehetősége — megmaradt. Ha a német imperializmus akárhogy és akármikor a szájába veszi az Európa-szót. azonmód szétmorzsolja és szétrágja. Amikor Friedrich Sieburg második világháború előtt írt könyve (Gott in Frank- reich) franciául is megjelent, André Rousseaux e könyvvel kapcsolatban írta a Figaró-ban: „A német dinamizmusról nem tudjuk, hogy holnap, mint győztes, mit csinál Európából... Ez a dinamizmus mindig az imperializmus formáiban jelentkezett. És ez az imperializmus mindig háborús betöréssel kezdődik. A németek szeretik Európát, de a maguk módján, úgy ahogy egy gyerek szereti a kalácsot“. Magyarán: megeszi és felfalja. Himmler klasszikus bizonyítékkal szolgál: „Hogy Európa többi népe jólétben él-e, vagy felfordul az éhségtől, az minket csak annyiban érdekel, amennyiben rájuk mint rabszolgákra van szükségünk... Ez az, amit az SS-be szeretnék oltani és ezt mint jövőnk egyik legszentebb törvényét, azt hiszem sikerült is beoltanom". (Beszéd Po- senben, 1943. X. 4.)

Európa bizonyíthatja, hogy sikerült. Az oltás még tart, a méreg még hat: Európa kultúráját a német imperialisták újra meg akarják menteni: jövőjük „legszentebb törvénye" követeli. Adenauer ma így vall a pápának: „Azt hiszem, hogy az Úristen ezekben a viharos időkben a német népnek egy különleges feladatot jelölt ki: Nyugat őrzőjének lenni a Kelet egyre jobban ható befolyása ellen. Isten azért teremtette Németországot, hogy megmentse Európát". A baj ott kezdődik, amikor a német imperializmus ezt az önmagának kijelölt speciális európai feladatot, a maga különleges — minden mástól eltérő — módján kezdi megoldani. Lapozd fel a szókimondás miatt bíróság elé állított Erich Kuby Nyugatnémetországban megjelent könyvét — „Das ist des Deutschen Vaterland" — és ott a 380. oldalon ezt olvashatod: „Szabadságunk védelmét azok kezébe helyeztük, kik tegnap nemcsak hogy megj védték a szabadságnak az ellenkezőjét, de azt offenzív módon egész Európára ki akarták terjeszteni". Offenzív szolgaság: ez, ennyi a német imperializmus Európa-értelmezése és értelme. Göbbels a németek „korlátlan szabadságát" követelte az Európa-térben, és az a „korlátlan szabadság" ma újra szót kér. A húzás joga Németországot illeti!

Kielmansegg gróf háború alatt írt könyvében („Páncélosok Varsó és az Atlantik között“, 1941) megállít ez a passus: „A fölény érzülete, az emberi és a technikai fölény érzete bennünk olyan erős, hogy semmiféle hatalomnak nem engedhetjük meg, hogy minket feltartóztasson". Ha a német militarizmus útnak indul, úgy többé fel nem tartóztatható. És ez nemcsak a nehézkedési törvény eredménye. A pre- potencia gőgje — mint láttuk — ezt meg sem engedi. És a NATO lenne az, aki itt álljt tudna parancsolni?! Hiába volt a tegnapi ellenpélda — Sztálingrád — mely a döntő álljt jelentette, épp ez, ez a főbekólintó, felébresztő kudarc az, mely új rohamra ösztönöz és mely a cél érdekében ideig-óráig még a NATO keretet is felhasználja — ugródeszká-- nak. Most újra Európa-címen sürgethetik a Szovjetunió elleni intervenciót, ahogy közvetlen Sztálingrád után is újra eszükbe jutott a rég elvetélt Európa-jelszó. Giselher Wirsing írta a Signal-ban Sztálingrád után: „Most talán belátják az európaiak, hogy a háború, melyet a német ifjúság színe-java messze Keleten visel, nemcmk német háború, de Európa szent háborúja ... Eljött az egységesítő, az összekovácsoló háborúk kora“.

Most egyszerre! Amikor a nyugati közöny aktív segítségével bekebelezték Ausztriát, megszállták Csehszlovákiát és maguk mögött tudták a lengyel „villámháborút", amikor betörtek Dániába, Norvégiába és lerohanták Hollandiát és Belgiumot, hogy utána Angliát „coventry- zálják", amikor Franciaországban az árulókkal paktálva, felidézték az ellenállás hőstetteit és Jugoszlávián át Krétáig ért a kezük, akkor nem volt szó „egységesítő háborúról", akkor Wirsing szerint, egyszerűen csak felszámolták az európai polgárháborút, azaz likvidálták Európát — a maguk javára és kizárólagos használatára. Most újra Európa-egységesítő háborúról beszélnek, Európa-védő „szent háború" -ról, kereszteshadjáratról, mint tegnap. És a cégér neve — pillanatnyilag — a NATO, melynek német valóságát R. Crosmann fent- idézett cikkében tárja elénk: „Én azok közé tartozom, akik mindig ellene voltak a németek ujjá-fegyverkezésének... De minél előbb ismeri fel az angol és amerikai kormány, hogy a németek nem állanak a mi oldalunkon..., hanem csak a maguk oldalán, annál jobb az összes érdekeltek számára“. Mintha Crosmann olvasta volna Alfred Baeumlert, a berlini könyvmáglya hírhedt értelmező professzorát: „A germán népek csak a maguk teremtette rendben tudnak élni és lélegzeni“. A maguk alkotta Lebensraumban, az önmaguknak kijelölt „élettérben“. Ha ma az „új európai rend“