Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - DISPUTA - Dobos László: Népművészet és műkedvelők — hogyan tovább
népművészet és műkedvelők hogyan tovább? Dobos László Lapunk múltévi 3. és 4. számában vitát indítottunk műkedvelő csoportjaink helyzetéről. Ez már a harmadik ankét az Irodalmi Szemlében. Vannak olvasóink és sajnos íróink is, akik értelmetlennek, halva született gyereknek tartják az ilyen és hasonló kezdeményezést. Nem vitatjuk, a vita formáját és helyét talán ügyesebben kellene megválasztani, hasznos lenne lényegre törőbben megfogalmazni a kérdéseket. Azonban a vitát — legyen az ankét, kerekasztal, kérdezz- felelek, vagy akármilyen formája a kulturális közügyek megbeszélésének, feltétlenül szükségesnek tartjuk. Vitákra, termékeny vitaszellemre nálunk két oknál fogva szükség van: az asztalra kerülő téma hangsúlyt nyer s ezáltal bizonyos mértékben szellemi közüggyé válik. Jó és hasznos dolog egy-egy sokakat érdeklő témát körbe járatni, közben megtanul az ember érveket keresni és használni. Szellemi életünknek van egy elgondolkoztató tünete: a meghirdetett ankétok szinte majd minden esetben kis visszhangot váltanak ki. Miért? Ennek okát főleg abban látom, hogy az elmúlt évtizedben rászoktunk az előre tervezett „szabvány-felszólalásokra“. A viták hatókörét csupán a gyűlésteremre szűkítettük. A mozgalmas szellemi élet minden nap hord magában megbeszélni valót, olyasmit, amit közhírré kell tenni. A jó vita a szellemi okoskodás egyik jó eszköze, de ennél is több, a gondolkodás demokratizmusának útjelzője. Másodszor azért van szükség széleskörű vitákra, mert minden ilyen alkalom valamilyen összegezéssel kell hogy végződjön, szélesedő horizontot, messzibb távlatokat kell hogy mutasson. Hiányában voltunk és vagyunk az ilyen elméleti csomópontoknak. Megyünk, szervezünk, agitálunk, gyűlésezünk, de elmélyülésre, összegezésre alkalmat adó megállóink alig vannak. Vonatot indító és rendező forgalmistáink akadnak szép számmal, de a gondolatok vágányait lerakók már annál kevesebben. Lapunkban műkedvelő csoportjaink helyzetéről hirdetünk vitát. Tekintettel arra, hogy a kultúrcsoportok műsorának anyagát a népművészet alkotásai teszik végül megint a népművészetnél kötöttünk ki. Ankétunkat ennek alapján így is titulálhatnánk: Vita népi kulturánk helyzetéről. Ismét itt vagyunk a népi kultúra jelenénél és hogyan továbbjánál. Szerényen szólva, nálunk ennek a témának már múltja és „irodalma“ van. 1957 első felében az Üj Szó szerkesztőségének a kezdeményezésére aránylag széleskörűen és felelősségteljesen meghánytuk-vetettük népi kultúránk h o - gyantovábbját. A vitaindítók és a hozzászólók főleg a népművészet fej-
