Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Mese is lehetne
két, kitűnik, hogy vannak ott szegények is, gazdagok is. Ez a vita pedig akkor dőlt el, amikor a vagyon hadakozott a szaporodásért.’ Egy barázda, két barázda. Egy hold, két hold és a szegény névrokon egyre szegényebb lett. Most meg a nagy tisztító háború után az is baj lett, hogy a szegény magyar is. Könnyű volna most régi pártoktatóimtől számonkérni, hogy miért nem fogtuk ösz- sze azután a gyönyörű tavasz után a szegények seregét. Lettlégyen az bármilyen nyelvű szegény. Pártoktatóinkat, s a ga- ramkövesdi kommunisták csoportját megtizedelték, de inkább megharmadolták az internáló táborok. Most a pártalapítás negyvenedik évfordulóján nem számonkéréssel, de kegyelettel fordulhatok csak emlékükhöz, hogy eszmélni tanítottak. Még azzal is, hogy hallgattam terveiket, szándékaikat, melyek íme, nélkülük bár, de valóra válnak. Bedőlt gurgyalok helyén Deszka, cserép, cement és tégla: friss jószagú téma így kezdik el a beszélgetők. S egy hónap, kettő vagy három, fönt a tetőháton megindulnak a cserepezők. És megindultak a hegyek. Nem a próféták szavára, csak az emberek és az elkövetkezett idő emelte magasra a csákányt. Csákány nyomán, eső nyomán dűltek össze a partba vésett gurgyalok, a csöpp vályog- házak. Nagy hurcolkodás kezdődött le a laposra. A messze utazók hátizsákos, bőröndös serege kilódult a faluból. Visszafelé építőanyaggal megrakott tehervagonokkal jöttek. Az ország bármely részén vállalta ez a nép a lebontásra kerülő épületek szétszedését. Ma is látni. Ötszínű cserép, háromféle pala a háztetőkön. De hoztak gerendát, szarúfát, téglát. Ajtót, ablakrámákat. És e partifecske nép tíz év alatt kétszázat pótolt. Szőlők, szántók, gyümölcsösök testébe fundamentum négyszögeket vágtak. Az elhagyott házakat, gurgyalokat fönt a partokon: a fene itt egyen meg — kiáltással döntötték le, ha már senkinek nem kellett. E szakadatlan mozgásról építőszenvedélyről beszélgetek Matus Mihány elvtárssal, a nemzeti bizottság elnökével. Egy-egy új ház előtt jogos a büszkeség. Mire képes Ám a tervek valóra válásáig még jó- néhány összecsapás következett: a szegények és a gazdagok összecsapása. A részcsatározások itt is lezajlottak: a porták és a gurgyalok között. Erre gondolok most, amikor a Garam fahídjáról tűnődve indulok tovább, hogy gyermeki szemmel, de hosszú évek okulásával nézzem azt a két házat, mely itt áll a falu kapujában egymást méregetve. Rom volt e kettő is. Ma szépen csinosodnak. Csak a sürgés-forgás szűnt meg az udvarok mélyén. Ökrök, tinók, tehenek, malacok sokasága és a szolgák serege hiányzik az egyikből, cséplőgépek, elevátorok, motorok, traktorok a másikból. Nézi egymást a két ház. Mintha beszélgetnének. Sietve haladok el közöttük. Egy pillanatra rongyos nad- rágú gyereknek hiszem magam. Egy pillanatra felrémlik a múlt, mélyebben kegyetlenebbé, mint eddig ... a falu, ha szabadsága van, ha munkája van. így adódik csak a kedv az élethez. Egy-egy új ház majd egy utca. Üj utca. Itt már meghökken a szem. Bizony meghök- ken, mert olyan görbe az új „utca“, mintha az a bizonyos igavonó haladt volna erre, jelölgetve a kacskaringókat. Kérdezem is Matus elvtársat, hogy talán nincs lakásépítési bizottság ? — Van itt, hallod. Működik is, de az építők ... Az egyik azt mondja: én előbbre szeretném, János. A másik meg: én hátrább egy kicsit, János bácsi. A harmadik: én nappal szembe. A negyedik meg a jóég tudja, mit kér és görbe lesz az utca. Görbének bizony görbe. De az is igaz, hogy aki bent van a házban, az nem látja. Az utódok ugyan megróják majd az építőket, most azonban csak egy a fontos: álljon a ház. Hogy mi módon lehet majd ide tisztességes, hengerelt utat, betonjárdát csinálni, azt egyelőre senki sem tudja. Mert nemcsak az a baj, hogy görbe a házsor, de az is, hogy egyik ház felnéz a másikra, a másik meg lenéz az egyikre. A harmadik meg mind a kettőre. Ám az is lehet, hogy hullámzó utat akarnak majd építeni. Ki tudja? Tőlünk minden kitelik: gondolom magamban és együttérzek az építőkkel. Az „utca“ végén kőbánya. A motor köhög és a két recés acéltenyér csak szorongatja a dobba dobott követ. Addig-addig szó-
