Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Mese is lehetne
rongatja, hogy estig huszonöt-harminc köbméter is kipotyog lent a rostából. A köbméterek után meg évi félmillió korona, amiből kétszázezer a tiszta jövedelem. Ennyit keres a falunak Podlupszki Gyula és Ferenc, Vojtek Lajos, Csudái Béla, Gajdos Károly, Szigedi Lajos, Varga János, Moravcsík János, József és István, Sot- kovszky Kálmán és a lőmester, Stugel Pali bácsi. Itt nem Matus elvtársat, a fiúkat kérdezem, hogyha már ennyit keresnek a falunak, tudják-e, hogy hová teszi a nemzeti bizottság a pénzt. Azt hiszem Gajdos Karcsi válaszolt. — Természetesen, — mondta, mintha ő költötte volna el a jövedelmet. — Kultúrházra, villanyra, hangszóróra: arra, ami a legsürgősebb a falunak... így, utólag kérdezem pajtás, mit válaszoltál volna tizenöt, húsz esztendővel ezelőtt? Megmondom: a ménkű tudja, mit csinál a pénzzel a képviselő testület. Nem köti az orrunkra. Valahogyan így válaszoltál volna, igaz-e? ... Most megkeresik és elosztják, amire kell. Ám ezen a belső gondon túl hamar átlépnek a kőfejtők és kőtörők. Itt is közérdekű kérdéseket dobnak a beszédbe. Egy pillantás vissza és előre Hej, vashíd, vonathíd, -pallós gyalogjáró, pallók között ujjnyi, kopott kukucskáló, lelátni a vízre, a Garam vizére, de le a hídtartó, kőkockás pillérre. Kőkockás pillérről föl a járókára ujjnyi kopott résen csendben kukucskálva. Pallós gyalogjárón tejet hordó lányok, kőkockás pilléren tehénpásztor srácok. Hej, vashíd, vonathíd: szoknyát hajtó szét, itt állok a régi kukucskáló résnél: azóta megtépte háború gránátja szélesebb lett mégsem guggolok alája. A hajdani szegénysorok emeleteit járom a hegyoldalon: alsópartok, felső partok, ko- saraki partok. Van aki soha nem hurcol- kodik innen le a laposra. Apám sem. A legszebb kilátás innen van, mondja. Ez igaz, de a vizet rabszolgamódon kell felhozni, váskán: lásd tardoskedi váskatánc. Ám a teli vödrökkel senkinek nem volna kedve táncolni itt a dombszélen, ahonnan csak úgy egyszerűen nézünk le a templom- torony keresztjére is. Az első a munka-kérdése: mi lesz a párkányi vegyipari üzemmel. Alig várják. Helenba, Leléd, Bajta, Kicsind mind arra figyel, mert hiszen messze van Osztrava, Osti nad Labem, Liberec és mindaz, amerre szétfut e faluk népe vasárnap, hogy szombaton vagy csak egy hónapban egyszer megjöjjön tiszta inget váltani. A másik kérdés a törvény, a jog kérdése: mikor kapjuk már meg magyarul a Hivatalos Közlönynek azokat a rendele- teit, melyek igen fontosak a Nemzeti Bizottság mindennapi irányító munkájához ... Nézem a fiúkat, és magam is látom. Tehát nemcsak követ tudunk törni, utakat, házakat építeni, szántani, vetni, aratni; szenet és ércet fejteni; de jogismeretre is szoktatjuk magunkat. Köszönöm az örömet, mondom magamban, hangosan meg annyit, hogy erre is van törvény, a pártbizottság is a Nemzeti Bizottság is tudja, hová kell ebben az ügyben fordulni... A kőzúzó hangja kísérget, ahogy távolodunk. Ütközben Matus elvtárs három fontos közügyet intéz el. Mind a három építkezési ügy. Deszka, cement és tégla ... Most a falut nézem. Az álmos nagy kerteket és eszembe jut az a beszélgetés, amit Stugel Lászlóval a nemzeti bizottság titkárával és Matus elvtárssal folytattunk a minap. Üj falukép. Erről beszélgettünk. Hát az új falu képe semmiképpen sem szocialista falukép. Jó magasan állok, mégsem látom a falu három farkát. Mert három farkú lett a falu. A feje, a közép, a központ ásító és üres, csicsókás, csalamá- dés tormatelep. Kertek, kertek, kertek ... De nincs ezekben a kertekben semmi. A falu meg csak terjed, terpeszkedik. Egyik csápja Bajta felé, másik neki a kőbányának, a harmadik meg lassan eléri Kovácspatakot. A kőbányában azt mondták az elvtársak, hogy a jövedelemből a villanyvezetéket toldották meg, a hangszórókat és a kultúr - házat tették rendbe. Mi volna például, ha két három család a Remerencián, közel Kicsindhez építene. Oda is kivezetnék a villanyt? Ésszerűtlenség, tűnődöm magamban. Az
