Irodalmi Szemle, 1961

1961/6 - LÁTÓHATÁR - Ernst Fischer: A művészet funkciójáról

fel kell világosítani az embereket ez egyre kevésbé áttekinthető társadalomban, és segíteni kell az embereket abban, hogy felismerjék, majd meg is változtassák a társadalmi valóságot. Valamely erősebben tagolt társadalom s annak sokféle vonatkozása és osztályharca már nem ábrázolható mítosz formájában; ebben a realista felismerést, mindent átfogó tudatosságot igénylő társadalomban már az a tendencia érvényesül, hogy a kötött és zárt formákat robbantsuk szét — hiszen a régi formákban tovább hat a mágikus elem —, és térjünk át a nyílt formára, mondjuk a regény kötetlenségére. De a társadalom alakulásaiban, egy-egy osztály fel- emelkedésben vagy hanyatlásában jusson bár fokozottan érvényre egyszer az egyik, másszor a másik művészeti elem — a mágikusan szuggesztív vagy az értelemszerűen felvilágosító, a mámor-szerű vagy a felismerésre vágyó, a kábító vagy az ébresztő, az elhomályosító vagy a megvilágosító —, a művészet sohasem csak tudományos ecsetelése a valóságnak; mindenkor az a funkciója, hogy az egész embert megkapja, megragadja, lehetővé tegye az Én részvételét idegen létek és sorsok alakulásában, képessé tegye az embert arra, hogy a másikkal azonosítsa magát, a magáévá tegye azt, ami nem ő, de ami mégis válhatik belőle. S még az Olyan nagy felvilágosító, mint Bertolt Brecht is nemcsak

a rádió és az érv segítségével hat, hanem az érzés és szuggesztió erejével is, nemcsak azzal, hogy a közönséget „szembehelyezi“ a műalkotással, hanem azzal is, hogy „belehelyezi“ a műbe. Brecht tudatában volt ennek és meg is jegyezte, hogy nem abszolút ellentétekről, hanem pusztán hangsúlybeli eltolódásokról van itt szó. „így azután egy közlési folyamaton belül hol az érzelemszerűen szuggesztív, hol pedig a racionálisan rábeszélő elem részesíthető előnyben. Amennyire a világ megváltoztatására hivatott osztály számára a művészet lényeges funkciója nem az e 1 v a r á- z s o 1 á s, hanem a felvilágosítás, a cselekvésre való rávezetés, annyira nem irtható ki a művészet „mágikus“ maradványa, mert eredetének e fuvalma nélkül megszűnnék művészetnek lenni.“

Fejlődésének minden formájában, méltóságában és tréfáiban, rábeszélésében és túlzásaiban, csínytevéseiben és ésszerűségében, abban, ahogyan a valóságot ábrázolja, és abban, ahogyan fantasztikusan kiszínez — mindebben azért kicsit a „varázslat“ birodálmába tartozik a művészet.

Nélkülözhetetlen az embernek, mert képessé teszi arra, hogy megismerje és megváltoztassa a világot —, de nélkülözhetetlen a benne rejlő „varázslat“ miatt is.

Lukács Katalin fordítása.