Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - LÁTÓHATÁR - Jozef Marušiak: Fiatalok útkeresése
az irodalmi újdonságok A Novij mir (megjegyezzük, hogy talán e folyóirat a legszínvonalasabb, s ez közli a legérdekesebb írásokat) a legutóbbi időben közölte Viktor Nyekraszov Kira Georgijevna c. nagyon figyelemre méltó prózáját. Nyekraszov nagyon eredeti, egyéni és felfedező hajlamokkal rendelkező íróként jelentkezett a szovjet irodalomban. Ebben a művében (minden erkölcsi oktató szándék nélkül) a szocialista ember komoly erkölcsi problémáit boncolgatja: az élethez, a munkához, a szerelemhez és más emberekhez való viszonyulás kérdéseit. A szerző pszichológiailag hű és indokolt képet fest arról, hogy a felületes életszemlélet, az önigazolás és mentség keresés miként vezet a jellem fokozatos eltorzulásához s azután az emberi boldogság elvesztéséhez. G. Baklanov A holtakat nem éri szégyen c. regényében (Znamja) Arasznyi föld c. sikeres regényének problematikáját folytatja, s kibontakoztatja a fiatal írók általánosan elismert erényeit, melyek a háborús tematika újrafelvetésében nyilvánultak meg. Lényegében ő is erkölcsi konfliktust dolgoz fel J— egy katonatiszt súlyos ütközetben nem teljesíti kötelességét. Ahelyett, hogy beosztottjait védelmezné és óvná a veszedelemtől, magukra hagyja őket, s gyáván elmenekül; bár erről senki mitse tud, egységéhez való visszatérése után mégis szükségét érzi annak, hegy valamiképpen igazolja magát. Ám érzi, hogy semmiképp nem tudja magát igazolni, azért az eredménytelenül vívott harc felelősségét elesett bajtársaira próbálja hárítani. Senki nem bizonyíthatja rá a hazugságot, de az életben maradt bajtársak között és közötte mégis láthatatlan szakadék tátong, s ezt nem hidalhatja át élete megmentése fölött érzett — szinte állati öröme sem. E. Kazakevics is a háborús napok tematikájához tér vissza Világos nappal c. figyelemre méltó elbeszélésében. Kazakevics annak idején a Nagy Honvédő Háborúról írt talán legszebb alkotással, A csillag c. kis elbeszélésével jelentkezett a szovjet irodalomban. Későbbi könyveiben (Tavasz az Oderán, Ház a főtéren) nem fejlesztette tovább a tehetségét jellemző vonásokat: a finom líraiságot és az ember lelki életének mély ábrázolását. A kék füzet c. utolsó regénye, mely ebben az évben az Oktyjabr-ben jelent meg, nem éri el A csillag színvonalát. Am Világos nappal c. novellájával megint a régi Kazakevics mutatkozik be olvasóinak — a pszichológus és a költő. A novella cselekménye a háború után játszódik le. Moszkvába érkezik egy volt frontkatona, és felkeresi elesett parancsnoka feleségét, hogy teljesítse annak utolsó akaratát. Elmondja az asszonynak, hogyan halt meg az ura, és átadja neki a halott után megmaradt tárgyakat. A szerző itt mesterien három különböző időszakot mutat be a párbeszédben. egyrészt a katona mondja el háborús élményeit, ennek hatása alatt felébrednek az asszony emlékei, az urára gondol, arra, akit a háború előtt ismert, s egyúttal rádöbben, mennyire félreismerte emberi értékeit. Ugyanakkor a katona különböző apróságok megfigyelése alapján rájön, hogy parancsnokának felesége már másodszor is férjhez ment, s most az idegen férfi előtt leplezni igyekezik az emlékek hatása alatt támadt fölindulását. A katona elmegy, nagyon megszomorodott lélekkel távozik. A katona ugyan senkit el nem ítél, a szerző sem, mégis e rövid elbeszélés az ember és emberi értékeinek megbecsülését sürgető kiáltásként hangzik el. Nagyon hatásos novella ez, formai bonyolultsága mellett is tökéletesen világos, s a szerző minden apró részletét alaposan átgondolta. Valóban mélyen emberi irodalom ez, mely bár szomorúságot ébreszt, ugyanakkor megtisztítja a lelket. Térjünk most vissza a jelenbe, mely a szovjet folyóiratok utolsó évfolyamában közölt prózai írások központi témája. A Znamja közölte Viktor ^Konyeckij Holnapi gondok c. érdekes regényét, mely nagyon ellentétes véleményekeTTvál- tott ki. A kritika egy része igen nagyra értékelte Konyeckij egyszerű elbeszélését az arktikus tájakon át Kamcsatka felé halászcsónakon utazó tengerészekről, felette dicsérte a tengerészsors és gondjainak mindennapiságát, a kritika másik rész épp ezekért marasztalja el a szerzőt, de főképpen a regény szomorú alaphangulatáért. Véleményünk szerint Konyeckij inkább dicséretet érdemel, mint elmarasztalást — a „szomorú“ alaphang ellenére hősei határozott és pozitív
