Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Lehocky Teréz: Futótűz
A gépfegyver immár a mezítlábasoké. Ma ölik a keresztes lovagokat, a centúrió- kat, akik burzsujt, királyt, birtokot védtek. Ma mennyiségből a minőségbe lendültek! Schöpflin megrémült. Meglógott az úrhad. Viszi hát a saját becses irháját is. Kúszik, görbül gömbölyű ficamokkal, mint a kígyó, halk surranásokat hallat. Ott a kerítés, ahonnan dúslombú fák bólogatnak: ott a menekvés. Kifúlva, lihegve kúszik, ragacsos vért, idegen, hűlő arcot érint. Juj! Halottak!... Szerteszórva, egymásra- zuhanva, mintha még a másik világ mezején is torkonragadnák, Toppantanák egymást. Hajnalodik. Vérlucsokban, áporult komiszruhában, csüggedt tagokkal terülnek él a győző vesztesek, tűzropogásban békéért halók: Ofeksza Kasszián, Navróczky Péter, Babiak József, a csajkás Motusz, Meglej León és Bőhm Jóska. A hadak útjára, nap- szikrás Walhallába vonuló ifjú légionáriusok mind, akik még poklosabb sebű, új bataillont sorakoztatnak fel maguk után. Ostiadel százados, Schöpflin, Kozák és mások, akik lőtávolságban megint gólya- lábnyira megtoldott bátorsággal karattyol- nak, az egyik polgári kocsin Bakostörékre autóztak, hogy az ott és Jánosiban elhelyezett századokat riadóztassák. És mennek — bakancsosan, fegyveresen — a patrulok, tábori csendőrök. Mind mogorva, durva dúvad. Páncélos autóban, összezsúfolva mennydörögnek végig az úton. Szemükben az ölés vágya. Éktelen katonanóták harsognak. A parancsnokuk turhás torkú, bamba dühű őrnagy. Pedig olyan szép ez a tavasz. A vízben gólya áll siklólesben, zöld gabonatáblák hullámzanak, várják az érlelő nyarat, a kaszák villanását, s a malmok garatja magot szomjaz. A büntető csapat délután, két órára érkezik meg. Egypár bandukolót még útközben elfogtak, a többit bekerítik. Ghéczy őrnagy látszat-közkegyelmet hirdet, kegyeit árasztja, mézes-mázos szavakat pufogtat. Ám forradalmi nagyhalat ilyen gyenge hálóval fogni nem tudott, s emberbarát derűjét sújtó vihar követte. Még az imént csábos „barátaink, katonák“ — megszólításokat eregetett mongolosra nyírt bajusza alól, de pillanat múltán ugyanezen bajtársakat csak nagybendőjű állatoknak nevezte, akiknek egyetlen gondjuk, bálványuk, istenük gulyást zabálni és latrinán ürülődni. Öt órakor elhangzik a parancs: — Elfogni, megkötözni az egész bandát Aki támad, fegyverrel védekezik, azt elpusztítani! S hatni kezd a félelmes katonai szug- geszció, a fegyelem. Az ember gép-merev, akarattalan, hipnotizált barom, — megragadja az ellenállót, fejbekólintja, lete- peri. Minden eszköz jó. Puskatuss, kerítésléc, lapátnyél, ököl. Nincs érzés, nincs benyomás, se félsz, se bátorság, csak döngő, vágó tramta-tata, tramta-tata. Az arcukon színtelen, nyúzott lárva, a szemek vörös- hályogosak, a száj rumtól bűzlik. Komor rendek vágódnak. Csak Blecher áll, dulakodik még szívósan. Kemény, konok, mint ősrégi sziklabejárat előtt egy hatalmas szobor. Ráugranak, ronggyá tépik komisz-mezét, őrjöngve henteregnek kapá- lódzó testén. Még nem hiszi, hogy elfogták, még üt, rúg, harap. Kicsavarják nagyizmú karját, csak úgy boldogulnak. A kövér telehold már az égen pásztor- kodik, mikor takarodót harsognak. A szani- técek meg egy orvos végigjárják a kaszárnyát, az éppen maradt barakkokat. Fűvel álcázott saroglyára dobják a kimúltat, s a vérző sebesülttől legelőször is a használhatót szedik el. A többi egyelőre maradhat. Hiszen nem háborús matéria már, csak rozzantság, emberi öregvasba való. * * * Rimaszombaton összeül Medgyesi dr. hadbíró elnöksége alatt a rögtönítélő bíróság. A vád rövid. A helységben állomásozó gyelogezred egész legénysége megbízhatatlan. A felkelés értelmi szerzői Dubina, Dutkievics és főleg Blecher. Vörös katonák mintájára megszervezték a lázadást, katonai tanácsot akartak alapítani. Eszméiket a szovjetek hazájából importálták, kémekkel dolgoznak. A többit rábeszélték a gyújtogatásra, a kantin és polgári lakások kifosztására. Bizonyítékok: a megtalált röpcédulák, tanúvallomások, az okozott kár, a harcok, valamint az a tény, hogy a lázadás időpontja az orosz naptár szerint május elsejének előestéje volt. Világos? Világos. A kassai katonai ügyész ezzel bevégezte a dolgát és leült. Katonagúnyába bújt inkvizítor ő, teljességgel közömbös számára, hogy a kivégző masinéria láncszemeként pár óra múlva üveges szemű hullákat csinál családapákból. 0 csak elmondja megszokott kis jogi szonettjeit, belefűzi el- méncségeit, amelyeket már tavaly is idé
