Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Lehocky Teréz: Futótűz
felé kézcsókolnak, és meghallgatják kerin- gőit. Ez a fogadtatás, a próba: gelbőg-e valaki, berondítják-e a fegyelem oltárát. De semmi. Csak a lélek és a szem izzik. Még nincs itt az ideje, hogy a szolga mulasson, és az úr fizessen. Naponta tíz órán át foglalkoztatják őket, este nyolckor lefekvés. S az őrökkel megrakott rossz, pállott éjszakákon magukba temetkezve, öntudatlanul alszanak emeletes ágyaikon. Hogyisne! Egész áldott nap rugatják velük a laktanya porát. Az elhízott brutális altisztek harsogva, mámorosán vezényelnek: — Fegyvert vállra! Lépésben indulj — mars, mars, mars! — Feküdj! — Föl! — Feküdj! Föl! Feküdj! Föl! Feküdj! Föl! Feküdj! Föl! Feküdj! Föl! Lépésben — mars, mars, mars! Balra át! Egy, kettő! Jobbra át! Egy, kettő! Vigyázz! Feküdj! Föl... Dubcsek! Ügy a v...-ba rúgok, hogy... Az altisztek az önkény bábjai. Felfelé: korbácsot csókoló juhok, lefelé: hatalmaskodó farkasok. Dagályoskodnak, pöffedt öntetszéssel mindenki urának tudják magukat. így szabta, olvasztotta, öntötte őket a militarizmus kohója. Parancsolnak értelmetlen, céltalan dolgokat. Csillogóra pucoltatják a rézgombot a büdös, foszló katonagúnyán. Nem szabad gondolkozni az „ukáz“ fölött. Az máris a parancs megszegése. Csak vak, vérontó, célokosan személytelenné, gyilkos állattá tenyésztett, rugós, automatikus, mechanikus gépezet kell. Kommandóra, hipnózisban, transzban szúrjon, lőjön a csordafegyelmű obsitoshad. Ha megcsapja a pattogó vezényszó, felejtse az ösztönt, a gondolatot, és bárgyún kússzon, fusson, gránátot dobjon. így hajtják most ki a bolsevista nyavalyát' is, de igazában termesztik, sűrítve beléjük oltják. Szekíroznak, gúnyolódnak, a pálcával egyiket-másikat megdöfködik: „Húzd ki magad bolseviki!“ Gyakorlat után muszáj énekelni. Tátog a száj, és ütemes bamba, torz katonanóta száll: „Ne gondolkozz, vágj birkaarcot, minden ökör kormányozhat, katona vagy, nem pofázhatsz. Jufeida, heida! Jufeida, heida!“ Vagy trágárságot kurjongat, amit a nyomdafesték is szégyellne. Belélegzi, dalolja, ez a siratója. De üres hassal nehezen megy a kornyi- kálás. Csak napi húsz fillér a lózung, abból kell megvenni a korpapogácsát, a képeslapot, bakancszsírt. A tiszti kantinba, a- honnan pörkölt kávé és gulyás gőze száll, oda nincs belépése a legénységnek. Leszállították Schöpflin parancsa szerint az „oroszok“ kenyér- és bagó fejadagját. Félig nyers, savanyított répa, penészes paraj járja i'bédre, néha darabka lóhús, pirinyó liptói gombóccal. De lapulni, kussolni kell. Még most sincs itt az idő. Május elején a császárhű Schöpflin számára megjön a had úri adomány: ezredes lett belőle. Hétág ú koronákkal hímzett asztalkendők, nehéz ezüstök, kristálypoharak az asztalon, a menyasszonyládából előkerül a monogramos, címeres porcelán. A lakodalmi tálak csodái, pezsgő, könnyű borok, nehéz pálinkák dülledtre rántják a meghívottak szemeit. Olvad tan él jent habognak. Zsíros az álluk, ütemesen rág az állkapcsuk. Persze, kultúrbetét is van — Ostiadel százados kedvéért. 0 a kémelhárító osztag itteni parancsnoka, külön megbízatása van. Esetleg leleplezi az üzleti lázba esett hadi- szállítókat. Muszáj hát udvaronckodni, háborút dicsőítő beszédet mondani: vidám a nép, a föld egyetlen nagy örömkiáltás! Csak a szépelgő nyafkák, cincogó tekergők, zsidók, kommunisták csinálják a kellemetlen perceket. Azzal isznak a háborúra, a császárra, háziasszonyra és a rimákra. Reggelre émelyeg a gyomruk, és hánynak. Feldöntött poharak az abroszon, megtaposott virág füzérek a padlón. Valameny- nyiök arcán a züllöttség pecsétje. Ostiadel százados lerókázott uniformisában, székhez szögezve, bután betűzgeti- a zsebében maradt titkos jelentést: „1914 — 6689, 1915 — 25.259, 1916 — 38.866, 1917 — 81.605 — 1918 április végéig kb. 81.000 dezentor. A civilek is abcúgolják a háborút. A nők tüntetnek. Pacifizmus. Antimili- tarizmus. Legénységi postát, hírlapokat cenzúrázni, bizalmiakat szervezni. Rendszeres motozás. Rögtönítélő bíróság. Statárium.“ — Satöbbi, satöbbi — motyogja, és zsebre gyűri az egészet. Félrészeg, félkábult még, mikor rányit a besúgója, Mikuta szakaszvezető. Zsíros kulákgverek. — Százados úr alázatosan jelentem ... Ostiadel megragad egy tálbafagyott libacombot, és nekihajítja. Nesze ...! — Százados úr, tegnap este Dutkievics Károly közlegény, orosz hadifogoly, beszökött a beteg-barakkba, és ott kijelentette.
