Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Dávid Teréz: Inge
Ilyenkor tél elején, mikor lehull az első hó, és a kirakatok üvegtáblái mögé kitűzik az első fenyőfaágacskát, s a boltokat ellepik az ajándékvásárlók, ilyenkor eszembe jut... sok minden jut az eszembe. A fenyőfára gondolok, amelyikre először aggattam sajátkezűleg csillogó fémszálakat, az első ródlizásra, amikor vérpirosra csípte ki arcomat a szél. Szinte most is érzem még a fagy tűszerű leheletét, emlékszem a citromos tea illatára, türelmetlenül várakozó édesanyámra. Üjra hallom dorgáló szavát: megint leszakadt új macskaharisnyám minden gombja. (így nevezték akkoriban az oldalt végig gombolódó térdmagasságig érő lábszármelegítőt.) Sok minden kerül elő koponyám valamelyik titkos rekeszéből ilyenkor decemberben, amikor világszerte elkezdi örömosztogató útját a fehér szakállú Télapó-Mikulás, Angyalka, Jézuska, vagy minek nevezzem, és kifogyhatatlan puttonyából szórni kezdi a boldogságot, gyermeki derűt, ilyenkor akarva, akaratlan fülembe harsog az örökérvényű mondás, amire ifjúságom hitbuzgó oktatói tanítottak: „Eresszétek hozzám a kisdedeket..Ami akkor és minden időben azt jelenti, hogy eresszétek gyermekeitek közelébe az örömeket, árasszátok el őket az élet szépségeivel, hogy fejlődő szellemük kristályosodó tudatába fészket leljen az emberbe vetett hit, a szeretet, az együvé tartozás záloga, a BÉKE! A békéről azután rendszerint a békétlenség jut az eszembe, mint ahogy a fényt is követi az árnyék, attól pedig már nem esik messze a sötétség. Ekkor azután szinte hallom csikordulni a láthatatlan ajtót, hogy tudatom alatt új kamrácskát tárjon fel, újfajta képeket bocsásson képzeletem szüntelenül kavargó sodrába. Ezek az új képek azonban már vigasztalanok, szomorúak. Ezek közé a látomások közé bodrosodik Inge aranyszőke gyerekfeje, amint játékosan himbálódzik obersturmbandführer Moll karjaiban. — Gyere, doktor bácsi, tornászni...! — kiabálja, és kitárt karokkal szalad a férfi elé, aki izmos tenyerébe kapja a kezét, hintáztatni kezdi őt szétvetett combjai között, nyakába ülteti, lovagoltatja, lábainál fogva forgatja ... Inge boldog sikongatással repdes körbe-körbe. Soha nem tud ezzel a játékkal betelni. Két és fél éves volt, amikor Oswiecimbe került. Egy dán transzporttal érkezett, és miközben anyja karján végtelennek tetsző sorban szelektálására várakozott, megpillantotta Ilze Koch. Egy percre rajtafeledte tekintetét, és megragadta a mellette álló doktor Mengele végzetes karját. így kerülte el Inge a gázhalált. Édesanyját, egy sápadt, halkszavú dán asszonyt, a rettenetes hatalmú Ilze, beosztotta azután abba a csoportba, amelyik az oswiecimi barakkok tetejét volt hivatva tisztára sikálni. Inge pedig játszótérül kapta a haláltábor egész területét. Hogy Moll obersturmbandführer úrral miképpen ismerkedett meg a kislány, azt nem lehet pontosan tudni. Mire a tábor lakói felfedezték, a barátság már meg volt kötve. A két szörnyű hóhér versenyezve kényeztette a szép szőke zsidógyereket. Ha Ilze kakaóval itatta, és selyemszalagot kötött a hajába, Moll úr szerzett valahonnan egy babát, babakocsit. Ilze az elkobzott holmik közül kiválogatta számára a legszebb ruhácskákat. Moll úr tejbedarát főzetett vacsorára, és csokoládéporral hintette meg a tetejét. Egyébként sem a rettenetes Ilzét, sem Moll obersturmbandführer urat nem változtatta emberré ez a kis szentimentalizmus. Ilze Koch megmagyarázhatatlan Dávid Teréz oX^e
