Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - HÍD - Botka Ferenc: A szovjet proletárirodalom visszhangja a csehszlovákiai magyar munkássajtóban
A sort Solohov: Csendes Don c. regény trilógiája második részének ismertetése zárja.29 És már a szovjet irodalom kiteljesedett korszakáról ad rövidke híradást. Solohov műve újra, de már művészileg magasabb fokon fordul „az emberi történelem sorsfordulója" — 1917 felé, hogy benne most már művészileg tökéletesen megformált képet adjon az orosz forradalom „világot megrengető születéséről". A recenzió írója: Mátrai Ede, aki e közleményével egyébként az elsők közt ír magyarul a regény második részéről, már ekkor: 1932-ben helyesen látja a szovjet irodalom e monumentális alkotásának eredményeit és világ- irodalmi távlatait: „Solohov — írja — mesteri kézzel alakítja ki az események idő és térbeli mozaikjából a kor szélességben és mélységben roppant egészét. A Csendes Don koncepciójának nagyságával, megformálásával és sokszerűségével Tolsztoj Háború és békéjére emlékeztet." írói portrék Az egyszeri recenziók és rövid közlemények mellett az Üj Szó szovjet irodalomra vonatkozó publikációi között akadnak olyanok, amelyek terjedelmesebbek vagy több alkalommal is visszatérnek egy-egy íróra, s ilyenformán kisebb méretű portrét alkotnak róla. Az első ilyen írói arckép Gorkijé. Azokban az években Gorkij annyira központját képezte nemcsak a szovjet, hanem az egész világ haladó irodalmának, hogy természetesnek kell tartanunk azt az érdeklődést, amellyel a folyóirat szerkesztősége állandóan figyelemmel kísérte tevékenységét. — Az 1929—32 közötti években az író alkotómunkásságában a publicisztika kerül előtérbe. Nem meglepő tehát, ha az Űj Szó kritikáiban és cikkeiben is a gorkiji portrénak ez az oldala kerül erőteljes megvilágításba. — A folyóirat legértékesebb ilyen tárgyú közleménye: Romain Rolland megemlékezése, amelyet Gorkij negyvenéves írói jubileumára írt.30 Ebben az írót az „új világot építő proletariátus intelligenciájának" vezéreként mutatja be — éppen az ezekben az években megjelent publicisztikai alkotásai alapján. Ma már eléggé ismert előttünk Gorkij közírói munkássága, mégsem tartjuk feleslegesnek visszatérni néhány Romain Rolland által is idézett gorkiji gondolatra: „A mi államunk — írja Gorkij a szovjet ember jogairól — igenis megteremtette a legszélesebb szabadságot, az egyén szabadságát, azokkal a fogalmakkal szemben, melyek évszázadokon keresztül gátolták és akadályozták fejlődésében. (Előzőén a faji, a nemzeti és a vallási előítéletek gátló hatásáról volt szó — B. F. megj.) Nem korlátozza az egyént csak akkor, 29. Mátrai Ede: Csendes Don. 1932. 1. sz. 31 — 32. p. 30. Romáin Rolland: Ezt a barikádot én is átléptem és testvérként szorítom meg Gorkij kezét. 1932. 11 — 12. sz. 1-3. p. ha oly ideálokat terjeszt és propagál, melyek az egyén intellektuális erejének szabad fejlődését gátolják, — vagy amelyek azt igyekeznek bizonyítani a munkás népnek, hogy menynyire jogos és szükséges az ő leigázásuk." Különösen találónak látjuk a polgári individualizmusról írt cikk megállapításait: „Az individualizmus nem más, mint az egyén megnyilvánulása a rágyakorolt nyomásra, melyet az osztálytársadalom részéről kell elviselnie. Az egyén erejének legnagyobb és legjobb részét pocsékolja el, hogy védekezzék az uralkodó osztályok erőszakossága ellen. De az az önvédelem önkorlátozás is, mert az intellektuel korlátozva van ez idő alatt erejének szabad gyarapításában és kifejtésében. Ez az állapot egyaránt káros az egyénre és társadalomra nézve." A gorkiji publicisztikára tér vissza Romain Rollandon kívül az Oj Szó másik közleménye is. (Löffler A.: Gorkij irányt mutat?1 Gorkij leghíresebb, „legharcosabb röpiratát", a „Kivel vagytok ti kultúra mesterei"-t ismerteti, amelyben az író szenvedélyes hangon szól nyugat intelligenciájához a polgári civilizáció hanyatlása és a fasizmus fenyegetően közelgő barbárságai előtt. „Nincs kétféle út — idézi a recenzió Gorkij gondolatmenetét — csak egy: aki a barbárság intellektuális kiszolgálója akar maradni, az pusztulásba megy. Most kell eldöntenie a világ minden még ingadozó intel- lektueljének, melyik életet választja: — a föl- támadásét, az új kultúráét, vagy az összeomlás fertőző és halálba sodró kiszolgálásáét ?“ Gorkij szépirodalmi alkotásai közül csak egyetlen egyről, a Klim Szamgin életéről esik szó a folyóirat hasábjain. Az író alkotómun- kásságát betetőző művel, illetve annak irodalmi fogadtatásával Ivan Szamoljov: Gorkij és az orosz kritika c. cikke32 foglalkozik. A szóbanforgó közlemény egyes részeiről már megemlékeztünk a szovjet irodalmat általában tárgyaló megnyilatkozások között. Ott a pro- letkult és a proletárírők nyomdokain haladó szociplógiai irányzat nézeteit emeltük ki belőle; itt viszont az irányzat képviselőinek „gyakorlatát": a Klim Szamgin életére volatkozó „kritikai" megjegyzéseiket kívánjuk bemutatni. A múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveit megelevenítő mű első részét e szociológiai kritika több oldalról támadta. Egyik kritikus például a párbeszédek túltengését hibáztatta a műben, ami, szerinte, nagyrészt a cselekmény hiányára vezethető vissza. A másik egysíkúnak, szerkezetileg elhibázottnak találta a regényt. Mi több, egy harmadik magának Klim Szamginnak az alakját sem objektív valóságában fogta fel, — hanem az író világnézeti elképzeléseit tolmácsoló szócsövet látta ben31. Löffler A.: Gorkij irányt mutat. 1932. 4. sz. 30 — 31. p. 32. L. 21. jegyzetet.
