Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - HÍD - Botka Ferenc: A szovjet proletárirodalom visszhangja a csehszlovákiai magyar munkássajtóban
ne... Ma már a szovjet irodalomtörténet az író legjobb művei közt jelöli meg Klim Szam- gin életének a helyét, s így nem szükséges kitérnünk e nézetek cáfolására. Felelevenítésük azonban villanásnyi bepillantást enged a huszas évek irodalmi életének forrongó küzdelmeibe, amelynek szektás túlzásaiban helyenként még Gorkij alkotómunkássága sem ütötte meg a mércét. Az 0 j Szó másik írói portréja nemcsak tartalmában, de megfogalmazásának szemléletében is eléggé elüt az eddig kifejtettektől. Jarnó Józsefnek a folyóirat 1929-es évfolyamában megjelent Erenburg összefoglalójára gondolunk,33 amely a maga korlátai ellenére is eléggé átfogó és pontos képet ad az író pályakezdéséről. Jarnó egymás után pergeti le előttünk Erenburg első regényeit: Mihail Likov-ot, egy pincérfiú történetét, aki a forradalom zűrzavarában szélhámossá válik, s hadbíróság végez vele, az orosz főváros nyomorúságos külkerületeit és alvilágát megjelenítő Moszkvai sikátort; az örök bolygó zsidó figuráját felhasználó Lasik Roitschwanz mozgalmas életét, amelynek hőse a maga „emberségével“ sehol se találja meg a helyét — se Szovjetoroszországban, se Európában; s végül történeti körképét a francia forradalom második korszakáról: a Babeuf vagy az „egyen- lóek" címen. Az előzőekben már megismerkedtünk Jarnó véleményével a szovjet irodalom egészére vonatkozóan. Álláspontjának kiegészítésére — legjellemzőbb vonásként — megemlítjük, hogy a szovjet irodalom átlagával és középszerűségével mint „ minőséget“ — Erenburgot állítja szembe. Tanulmánya második részében ezt a következőkkel indokolja meg: „Nem bolseviki és nem polgár, nem fanatikus, és nem blazírt, nem naturalista és nem szimbolista. Nincs irodalmi irány, mely magáénak vallhatná és nincs párt, mely tagul fogadhatná el, ha sokat ad a maga dogmáira.“ Jarnó terminológiája szerint a legfőbb érték, melyet Erenburg megtestesít, három szóban foglalható össze: „Ember és író ...“ Nem szükséges, bizonygatni, hogy ez az érdemként hangoztatott tértől és időtől függetlenített objektivitás — polgári jelenség, a nyugati esztétika egyik kedvelt módszere. S hogy Jarnó írása ilyen nézetekkel függ össze, azt a legvilágosabban a cikk bevezető részéből látjuk, amely nyíltan, pőrén fogalmazza meg ezt az apolitikus, lényegében véve harmadikutas álláspontot: (Erenburg) „tisztán látja és láttatja a mi mostani életünket. Az utat (ugyan) nem tudja megmutatni, de tudja és tudáson felül érzi, hogy van út, s hogy ez az lit mindenesetre vezet valahová .. 33. L. 19. jegyzetet. 34. Nem tartozik ugyan a szorosan vett szépirodalomhoz, de a teliesség kedvéért még megmentjük Lili Kör- bernek Vera Fignerröl írt hangulatos megemlékezését és interjúját: Együtt Vera Fignerrel. 1932. 2. sz. 8 — 11. p. Vera Figner —' az orosz narodnyik mozgalom kiemelkedő veteránja, aki 19üd-ban adta ki a Szovjetunióban érdekes Erenburg ma a szovjet irodalom élvonalát képező írók sorába tartozik, s bizonyos „kitérői“ ellenére is a szocialista realizmus egyik jelentős képviselőjét látjuk benne. Éppen ezért szükségesnek véljük megjegyezni, hogy Jarnó József cikke, mely első műveire vonatkozik, s csak tükör, viszonylag hűen és együttérzően ad képet a saját irodalmi és esztétikai elképzeléseivel rokon írói alkotómunkásságról. Erenburg pályakezdését valóban az „időtlenség“, az „örök emberi“ témák keresése s bizonyos kikerülhetetlen fatalizmus hirdetése jellemezte. Ekkor írt regényeiben a kor, a forradalom eseményei csak valahol a háttérben gomolyognak, s másodlagos jelenségekként csupán keretül, „couleur locale“-ként szolgálnak. Főhősei az élet sodrásának perifériáján tengődnek, nem képesek eljutni a kört mozgató erők vonzásáig, s öntudatlan tehetetlenséggel várják a „végzetszerűen“ rájuk kimért sors beteljesülését. Ezt látjuk Mihail Likov, Lasik Roitschwanz és a Moszkvai sikátor szereplőinek életében is. Az Üj Szó-ban adott Erenburg portré tehát objektíven helytálló, csupán a megfelelő kritikai él hiányát kifogásolhatjuk benne. Jarnó mentségére mondva azonban e hiányosság nemcsak az Erenburgot bemutató cikk sajátja, hanem a megjelenését jelölő: — ingadozásokkal teli — 1929-es évfolyamé is.34 Szövegközlések A sok recenzióhoz és ismertetéshez képest az Oj Szó-ban viszonylag elég csekély számban szerepelnek maguk a művek. Ez kétségen kívül gyengesége a folyóirat közlésrendjének, de megvan a maga reális magyarázata: belső munkatársak hiján könnyebb volt a már megjelent regényeknek, bizonyos mértékig ötletszerű ismertetőit közölni, mint maguknak a műveknek eléggé sok és főleg rendszeres munkával járó fordításait. A folyóirat szerkesztésbeli Ingadozása a szövegközléseken is észrevehető. Az első évfolyamban a szovjet irodalom „második vonalába“ tartozó: kevésbé markáns, a politikumot tartózkodóan kifejtő művek részesülnek figyelemben. A továbbiakban — a többi publikációhoz hasonlóan — fokozatos balratolódás észlelhető. Elsőként Erenburg Tizenhárom pipa c. kötetének negyedik elbeszélése: Pierre és Péter kerül közlésre Senkiföldje címen.35 A mű még ugyanazokkal a gyengeségekkel küzd, mint az író előbb ismertetett regényei. Tiltakozás akar lenni a háború céltalan öldöklése ellen, de mondanivalóját túl elvontan, csupán az visszaemlékezéseit, amelyek ,.Vihar Oroszország felett“ címen magyarul is megjelentek (1947-ben). — A mü figyelemre méltó szlovenszkói vonatkozása, hogy 1929 decembere és 1928 januárja között a Munkás is közölt belőle részleteket (13 folytatásban). 35. Ehrenburg: Senki földje. 1929. 7 — 8. sz. 5 — 7. p.
