Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - HÍD - Botka Ferenc: A szovjet proletárirodalom visszhangja a csehszlovákiai magyar munkássajtóban
nél, akik már a háború előtt is jelentettek valamit és a proletár erőké. A szépirodalomban az a nevezetes, hogy proletár értékek merülnek fel és fejtik ki magukat, az eddig számba mm vett tömeg ad ki magából alkotó erőket. Az olvasók akarják őket és az érdeklődés mértéke szerint azonnal Tolsztoj és Gorkij után sorakoznak. Az irodalom körüli vitákban és harcokban új irodalom nő fel és bontakozik ki, mely teljesen megfelel a küzdő szocializmusnak.“ Nem célunk, hogy vitába bocsátkozzunk Lunacsarszkij jövőt illető művészi elképzeléseivel, annál is inkább, mivel még eléggé mesz- sze vagyunk a jövő megvalósulásától, s így nskünlc is csak általános elképzeléseink lehetnek róla. Egy bizonyos: az előadás a jelent, a Szovjetunió huszas éveinek kulturális és irodalmi képét rendkívül találóan, mélyen és kifejezően jellemezte. Általános kép a szovjet irodalomról Az Oj Szó. első évfolyamában megjelent cikkek nem nyújtanak ilyen jellemző képet. A~ folyóirat a már jelzett ingadozó közléspolitikája következtében, a legkülönbözőbb felfogású írásokban fejti ki véleményét az új szovjet kultúráról és irodalomról. Faludi Ivan: Pánmongolizmus c.18 cikkében például e „páneurópánál is újabb keletit kifejezés" -sel a szocialista forradalom orosz „nemzeti“ jellegét igyekszik kihangsúlyozni. A forradalom társadalmi okai helyett a cikkíró az orosz „nemzeti“ valóság ázsiai jellegéről ír, melynek írói szerinte (Biok: Szkiták c. versét és az azonos elnevezésű berlini orosz kiadó nevét hozva fel bizonyítékul) „ösztönösen keresik a visszakapcsolódást ahhoz az örökölt, leszármazott ködös bizonytalansághoz, amit az európai — orosz rejvétnynek tisztel a szlávság tipikus képviselőiben. Ez az örökség a mon- gol-tatárság őserejébe vetett hit...“ Ügy véljük, nem szükséges kommentár „az örökölt, leszármazott ködös bizonytalanság" nem a szovjet valóságban, hanem az Oroszországról alkotott ósdi elképzelésben rejlik, amelyet a cikkíró még 1929-ben sem tudott levetkezni magáról. Némileg a valósághoz közelebb álló képet kapunk az új orosz irodalomról Jarnó Józsefnek Hja Erenburgról írt cikkének19 bevezetőjében: „Néhány évvel az orosz forradalmak után — írja — amikor sorra jelentek meg a német könyvpiacon az új oroszok, az emberek lázas érdeklődéssel nyúltak a könyveik után. Ennek az érdeklődésnek azonban csak igen kis százaléka uolt irodalmi. Az az ember, aki az iskolában azt tanulta, hogy Homéroszból rekonstruálni lehet az ókori görög életet, összes társadalmi és szellemi vonatkozásaiban, 18. Faludi Iván: Pánmongolizmus. 1929. 6. sz. 3 — 4. p. 19. Jarnó József: Ehrenburg. 1929. 7 — 8. sz. 17 — 18. p. 20. Peéry Rezső: Oj világirodalom. 1932. 7 — 8. sz. 11 — 14. p. valami ilyesmit várt az új orosz irodalomtól is. A nagyon messzi és ismeretlen új Oroszországot kereste az új oroszok könyveiben a középeurópai ember és — ez különben a pozitív értéke is ennek az irodalomnak — meg is találta. — Azonban éppen ennek a megtalálásnak volt a, következménye, hogy az új orosz irodalmat, az új orosz írókat sokszor és sokan túlértékelték. A tárgy, mellyel ez az írógeneráció foglalkozott, annyira érdekfeszítően idegen volt, hogy Középeurópában az új oroszok könyveit nemcsak irodalomnak, de egy kicsit exotikus vidékről szóló információnak is olvasták ...“ Nem világrengető megállapítások Jarnó mondatai, s nem is a szovjet irodalom lényegének pontos meghatározására törekednek, — a szovjet irodalom felé forduló intellsktuel érdeklődését, és az irodalom fogadtatásának légkörét, körülményeit azonban kitűnően érzékeltetik. A szovjet irodalom reális értékeléséhez legközelebb álló felfogást (Peéry Rezsőnek) a folyóirat 1032-es évfolyamában megjelent Oj világirodalom20 c. cikkében találjuk. A cikk első része a világirodalom létrejöttével foglalkozik, majd azt a változást elemzi benne,"amit Gorkijnak, Jack Londonnak, Upton Sinclair- nak a megjelenése okozott. A polgári világ- irodalom mellett megjelent az új világirodalom — a proletariátusé. — A cikk második része az első világháború^ utáni szocialista irodalom új vonásaival foglalkozik: a „kitudatosított írói magatartással" s a műveikben tapasztalható új „megláttató“ tárgyilagossággal. Az új orosz irodalomról a következőket írja: „Az orosz munkásság impozáns és győzelmes társadalmi fellépése az új írói generáción keresztül (Fjodor Gladkov, Nikolaj Og- nxjev, Borisz Pilniak, Taraszov Rodionov, Konsztantin Fegyin) olyan irodalmat produkál, amelynek generális témája: az összeütközések társadalmi felszámolása, az ember hősies kibontakozást kísérlete az elnyomás nyűgei alól. — Az orosz irodalom pontos társadalmi szeizmográf, úgyhogy átjutva az Október, a háborús kommunizmus és a NÉP korszakán, ma a tervgazdaság ipari erőfeszítéseiről, az átalakuló és feloldódó faluról, a technikai civilizációba lendülő primitívitásról, tájorganizációról, a különböző embercsoportok új fejlődéséről beszél. A világ figyelme között szól ezekről a dolgokról, s ezért ennek az irodalomnak komoly dokumentatív jellege, tudományos értéke van." Peéry cikkéről — meg kell állapítanunk, hogy a szovjet irodalomra bizonyos mértékig kívülről, „Európából“ tekint, ami különösen a befejező részben érezhető: elismeri a Moszkvában létrejött forradalmi írók nemzetközi szövetségének jelentőségét, de tevékenységét illetően várakozó álláspontra helyezkedik.* * Peéry Rezső 1956-ban disszidált. (A szerk. megjegyzése.)
