Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - Veres János: Versek

Bárdos Pista

‘Halott füvek szárnyán egek könnye zörgött, mikor Bárdos Pista útra készülődött.

Mint a régi mesék fiatal királya, ennivalót göngyölt úti csomagjába.

Kérették anyjával,

— hátha őt megszánná: ne sajditsa szívét, ne fusson világgá.

Búcsúját egy lány is megnehezítette, haja arany fátylát szívére ejtette.

Öreg füzek gallya, kis udvaruk kútja, s még a Rima-víz is marasztalta, húzta.

De a szándék nagy volt, hosszú téli esték, boros tűnődések acéllá edzették.

Kedvese vállára lehajtotta fejét, utolsó csókjukat vonatfütty tépte szét.

Merre kószálsz, vándor? Mit súgnak az esték? Megtaláltad-e a kigondolt szerencsét ?

Ha hideg párnádra ledűtöd a fejed, sejted-e, hogy rózsád mért nem ír levelet?

Más legénnyel jár az vadvirágot szedni gyémánt holdtöltekor búza-vir ág szemmel csillagot tükrözni.

'Nem vezeti hozzád soha-soha vissza űri jelek habja, csak a dűlő-por vár, mák lila virága s a nyurga barackfa.

Veres János

Staudt Mihály rajza