Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - Veres János: Vasco de Gama

a gitár. A kapu mellett ráncos asszony állt, ormótlan férficipőben. Szétnézett, nem lát-e valahol egyenruhát. A fémpénz minden lépésnél megcsörrent a zsebében.

Csekő a pult mögött állt, vendég nem volt a kocsmában.

— Már megint itt van, — mondta magában Csekő, mikor Készéi belépett. — Mi az ördögnek jár a nyakamra? — Törölgetni kezdte a pultot.

Készéi végigment az asztalok között. A sarokban, abroncsos ládában, kis pálmafa állt.

— Nem mehet így tovább, — mondta Készéi. — Tanulni kell valamit. Elfogy a pénzem.

— Rossz bőrben vagy, — mondta Csekő. — Hogy jutott eszedbe éppen Portugáliába jönni? Miért nem maradtál Ausztriában?

— Hallottam, hogy itt vagytok Szabó Lacival, — felelte. — Nem tudtam, hogy Laci közben kiment Argentínába. Nagyon jó barátok voltunk.

— Egyáltalán, minek jöttél el otthonról? Gyönge vagy te az ilyesmihez.

Készéi a csapot nézte, melyből lassan csöpögött a víz az öblítő medencébe.

— Hülyeséget csináltam, — mondta. — Nem kellett volna aláírnom az afrikai szerződést. — Felnézett Csekőre. — Benne* vagyok a pácban.

Két hete írta alá a szerződést, az útipénzt és az előleget is felvette. A kaki- nadrágos hivatalnok, aki a munkásokat toborozta, azt mondta, hogy a gyarmati ültetvényen sokkal többet lehet keresni, mint itt, a parafa-telepen. Egy órával az indulás előtt meglépett a kikötőből. Megijedt az afrikai úttól. A telepre nem mehetett, mert ott rögtön lefülelték volna a rendőrök. A lakást felmondta; kevés holmiját elhozta Csekőhöz; napok óta a városban csavargóit, bújkált a tányérsapkások elől.

— Segíts rajtam, — mondta. — Franciaországba szeretnék menni. Juttass fel valamelyik hajóra.

— Nehéz dolog, — mondta Csekő kelletlenül. — Majd megpróbálom.

Vendég lépett a helyiségbe, az asztalhoz kellett mennie. A pulton lefelé

fordított üres poharak sorakoztak.

— Hol az egyik, hol a másik lánynál alszom, — mondta Készéi, mikor Csekő visszajött. — Pénzbe kerül. Mi lesz velem?... Neked jó. Rendes helyed van. Boldog ember vagy.

A vendég gyümölcslevet szürcsölt, szalmaszálból.

— Igen, — mondta Csekő, s a mellét simogatta a kockás ingen keresztül. — De azért nekem is van gondom. — A kocsma tulajdonosára gondolt, a nagymellű, tésztapuha nőre, akinek szeretője lett, hogy megkapja az állást.

— Elszegődnék gyapjút hordani, — mondta Készéi. — De a kikötőben is megtalálnak.

— Szívesen segítenék rajtad. Nagyon el vagyok foglalva.

— S a matróz?

— Ja, a matróz? Hajnalban elment a hajója.

— El kell mennem a városból. Nem jár ide valaki az északi sópárolóból?

Csekő a pultra könyökölt, megrázta a fejét.

Készéi a szülővárosára gondolt s a Vágra, amelyen a háború éveiben Szabó Lacival annyit csónakáztak.

Ismét vendég jött, angolul beszélt Csekővel. Fehér ruhában volt, bort ivott és sietve távozott.

— Csupa nyugodt, elégedett ember, — gondolta Készéi. — Csak én vagyok kivert kutya ...

Sírás fojtogatta a torkát. Elképzelte, milyen jó lenne, ha valaki kivezetné az állomásra, jegyet váltana számára, s nem kellene kiszállnia a vonatból csak otthon, a vág menti falujában.

— Mi a fenének jöttél el ? — szólalt meg Csekő. — Minket kihoztak a leventékkel, és künn ragadtunk. Mikor te eljöttél otthonról, már béke volt. Az ilyen gyönge akaratú ember üljön otthon. Ne haragudj, hogy őszintén beszélek. — Átnyúlt a pulton, s megveregette a fiú vállát. — Nem tetszett a csajka-rendszer? Gyerek vagy még.