Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - Bábi Tibor: Emlékiratok helyett

— Le a rangjelzést!

Rámbámult a megszeppent katonatiszt, majd észbekapott és nyájas hangon megkérdezte:

— És mondd, édes fiam, mennyivel leszünk okosabbak, ha megteszem .. ?

Csak álltam és hebegtem, még magamnak se tudtam megmagyarázni, mire

jó az egész dolog. Fiatal voltam, barnahajú, barnaszemű legényke. Sokat gondoltam a lányokra, jó ételre, mert eddig mindettől megfosztottak a körülmények és a nehéz katonai szolgálat. Azért mégis szökött belém valami lélek.

Alig hogy hazavetődtem Brassóból, újra bevonultattak, mégpedig Érsekújvárba a tüzérlaktanyába.

Az alatt a rövid idő alatt, míg otthon tartózkodtam, még jobban kinyílt a szemem. A bátyám merészsége ejtett ámulatba. Megszökött a frontról és a csendőrség hónapokon át hasztalan kereste, pedig átfésülte érte az egész környéket, a nádasokat és az erdőséget. Sehol sem lelték. Most, hogy a monarchia összeomlott, már bátorságosan járt-kelt a faluban, pedig kár volt tennie, a laktanyában ugyanazok a kopók ültek még, mint Károly király idejében, s fenték rá a fogukat, mert sok borsot tört az orruk alá. Nem félt: a nemzetőrség tagjai jó barátai voltak.

Tudtuk, hogy a környékbeli földbirtokosok és a sellyei ügyvédek rossz szemmel nézik Tornóc lázongó népét, mivel az emberek földosztásról, vagyon- kobzásról meg miegyébről pusmogtak. A birtokosoknak főképp a nemzetőrség nem tetszett, mert a néppel tartott. Ám ki sejtette volna, milyen gazságra vetemednek .. ?

Sóki meg tornóci szabadságos katonák hozták meg a hírt a kaszárnyába, hogy otthon micsoda szörnyűség történt. Eckstein, a kereskedő árverést hirdetett. Árult az mindenfélét, vasat, ostornyelet, kocsikenőcsöt, lisztet, fűszert. Az ördög tudja, miért akart megszabadulni áruitól? Az egész árverés talán csak ürügy volt.

Pigler, az ügyvéd, Bárány Ferenc, a birtokos és Hatvani intézője erre a napra fölbíztatták a sellyei nemzetőröket, tartsák fenn a rendet Tornócon. Volt köztük mindenféle részeges és becstelen, hát könnyen rászedték őket a dologra. Az árverés napján váratlanul megjelentek a faluban és belepuskáztak a gyülekező népbe. Ott hullott el Juszka Gyula, a kovács apja, az idős Hambalkóné, szegény paraszt asszony, Kuruc József, cigányprímás gyermeklánya meg a Valkó Mári.

A megrémült tömeget a kocsmába terelték, a nagyterembe zárták, hogy másnap megtizedelik. Ugyanakkor elfogták Polák Ferencet, a nemzetőrség parancsnokát, Száraz Menyhért, nemzetőrt és Gyula bátyámat is. Ahol ma az orvosiak áll, ott volt akkor a községháza, annak udvarán irgalmatlanul főbe-' lőtték őket. A részeg Hladký volt a hóhéruk.

Az öcsémet a csendőrlaktanyán tartották fogva.

Megdermedtem a szörnyűség hallatára. Aztán düh, keserűség lódított előre. Volt nekünk a kaszárnyában egy jóravaló tűzmesterünk, a Nagykéri. Jelentem neki, micsoda iszonyat és vérengzés történt odahaza, s hogy holnap megtizedelik a befogott népet. Lehet öcsémet is kivégzik, agyonlövik.

Azonnyomban egy szakasz tüzérrel indultunk Tornócra. Még idejében érkeztünk, hogy kiszabadítsuk a halálra szánt férfiakat és asszonyokat. A sellyei nemzetőrök világgá futottak, a csendőrséget leszereltük és kiszabadítottam az öcsémet is.

Másnap az uszítókat, Schenk intézőt, Bárány Ferencet és Krommel őrmestert, a csendőrt megkötözve Érsekújvárba cipeltük, hogy átadjuk a bíróságnak. Ám nem hiába volt ügyvédek keze a dologban, később — huszonkettőben a tárgyaláson kimosták magukat a bíróság előtt, mi több, az áldozatokat marasztalták el bűnösökként.

— E szörnyűség után tettem fel katonasapkámra a piros gombot. Most kezdett teljességgel kinyílni a szemem — kész voltam bármilyen harcra és áldozatra. Ám a piros gomb miatt elkergettek a hadseregtől. Hegyeshalomnál Pokorný százados, a hírhedt fehér gárda szervezője űzött el. Épp valahová délre indultunk