Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - Bruno Apitz: Esther
nek is? Ügy is beledöglünk a sorvadásba, a piszokba, a munkába. Nem hiába vagyok „Revierkapo“, én csak tudom, hány halott van naponta. Gázkamra ? ... Szeretném tudni, kinek? — Arra, amit Ernst válaszolt, csak nevetett: — A nőknek. Badarság. Ezek a nők olyan lágerből jöttek, ahol naponta ezreket végeznek ki gázzal. Ott megvan hozzá a komplett fölszerelés: gázkamrák, lift a hullaszállításhoz, földalatti vasút, öt krematórium, húsz kemencével. És akkor ezt a száz nőt ideszállítják a világ egyik végéről a másikra. És előbb még gázkamrát is építenek, csak azért, hogy itt mérgezzék meg őket? Minek ez a komédia itt, amikor ott sokkal egyszerűbben végbemehet. — Lehet, hogy valamiféle különleges nők. — Ugyan, csupa szegény ördög. — Talán új módszereket akarnak kipróbálni. Újfajta gázt, vagy mit tudom én. — Azt ott is megtehetnék. Két hét múlva állt az épület. A falakat sokszoros papírréteggel borították. A padló közepén lyuk tátongott. Benne egy fém- vödör. Ebbe egy kívülről vezettő cső torkollott. Az egészet súlyos vasrács védte. — Ismerem az eljárást — mondta Ernst — a vödörbe bizonyos vegyszert helyeznek el. A csőből valamilyen folyadék csöpög, ez keveredik a vegyszerrel és gázt termel. Oswald már nem mert ellentmondani. Az egykori tanyán az az épület csakugyan gázkamra. A nőknek ? ... Ennek is ijesztő bizonyítékát látta az SS-orvos gyanús viselkedésében: a nőket a nyilvántartó kartoték „átirányítottnak“ tűntette föl. Eszerint nem tartoznak a lágerhez. Az „átirányított“ foglyok általában hullajelöltek. Oswald ismételt kérdésére: hova irányítják őket, az SS-orvos kitérően válaszolt, és megtiltott minden további kérdezősködést. így hát világos!... Akkor éjszaka Oswald nem tudott aludni. Nők!... Tízéves fogsága óta először lát nőt. Amikor megérkeztek, az egész láger parázslóit az izgalomtól. Milyen kicsinyeknek és törékenyeknek látszottak. Az egyik fogoly fölkiáltott: — Ezek nem is igazi emberek, csak játékbabák! — Milyen a kezük, és milyen csöpp a lábuk! És azok a kecses cipellők! Selyemharisnyák! Tarka ruhák! Loknik ... A férfiakat erőszakkal kellett visszaterelni a barakkjaikba. Közvetlenül a körlet mögötti blokkban helyezték el a nőket. Kétszeres szögesdrótkerítés biztosította szállásukat... Oswald sokáig nyitott szemmel meredt a szobája mennyezetére. Az éjszakai óra magányosságában újra elfogta a régóta nem érzett halálfélelem. Mi történik majd Est- herrel? Estherrel, akivel az első naptól fogva valami titokzatos kapcsolat fűzte össze. Egy köszöntés, egy mosoly . .. Valami rejlett az apró jelek mélyén . .. Másnap délelőtt Oswaldnak el kellett kísérnie az SS-orvost a nőkhöz. Azok énekeltek. Kihallatszott az utcára. Valahányszor átment hozzájuk akár az orvossal, akár egyedül, titokban, mindig ugyanazt élte át: mélységes-sötét titok elébe lépdel. A vére forr, tagjai elnehezülnek, a várakozás és kíváncsiság izgalmas édességének jóleső mérge járja át a testét. A keze reszket, amikor a drótkerítés lakatját kinyitja. Görcs ez, amely akkor oldódik, ha már néhány szót váltott az asz- szonyokkal. Az SS-orvos mögött lépett a helyiségbe. A nők elnémultak. Egyikük sem állt föl. Csak néhányan pillantottak rá. Dolgoztak. Saját kívánságukra a foglyok fehérneműjét foltozták. Az SS-orvos végigment az asztalsorok közt. Esther előtt megállt: — Beszél németül, ugye? Eszther félbeszakította a munkáját. „Igen“-je inkább csak biccentés volt, mint hang. Az SS-orvos, miközben Estherre és két másik nőre mutatott, kiadta a parancsot Oswaldnak: — Ezeket átkíséri hozzám. A rendelőjében aztán meghagyta neki, készítsen elő mindent vérvételhez: — Közben vegye fel a személyi adataikat: születési év, szülők, nagyszülők, foglalkozása, amennyiben zsidónő egyáltalán foglalkozhat valamivel, betegségek, satöbbi. És nehogy valami butaságba keveredjék odaát, megértette? — Tulajdonképpen mit tételez fel rólam? — Nana... Fantasztikusan szép nők vannak köztük. — Nem tudok róla. — Ugyan, ne tetesse magát ilyen bárgyúnak. Hülye. Hány éves maga? — Huszonhét. — No, akkor már eléggé ismerheti a nagy egyszeregyet. — Tíz év óta fogoly vagyok, Herr Obers- turmführer. Az SS-orvos fölemelte tekintetét az íróasztaláról:
