Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - Stefan Žáry: Versek
Picasso: Két nő pánsipon játszó férfival Nyári nap Az átvirrasztott éjszaka forró volt akár a tűzhely lapja, melyen csak forgolódtál, mint a jánk, aztán egyszerre belehuppansz az új nap hullámaiba. A levegő meg se moccan, sűrű, mint a kender kóca. S a fejed, mintha nem is a tiéd volna, nem töpreng, csak elnehezül, mint vadvizek a réten. A város púpos óriás. Hatalmas mancsát, mely tetvészkedni is lusta, a folyó fölé nyújtja, s a folyó kiöltött, hosszú nyelve, csábító a legyekre, melyeket megúnt már a légycsalád. Az égi cintál, a nap, édes tehetetlenséget önt az emberekre. A mezők esőért kiáltnak. Árnyékért az állat. Az árnyék rövid és drága, miként a nyájas szó. Ballagsz a városon át, álom ez, másnak az álma, melybe az életből • beleébredtél. Órákkal, napokkal szorzod meg ezt a pillanatot s megkapod az életet, melynek vége a halál, s ebben kihűlsz, árnyékra találsz, kialszod magad végre, jólesőn, mélyen; egészség pírja festi arcodat. Minden érett piros alma arcodnak egy kis darabját visszaadja. Minden érett piros almán nevetésed nyoma látszik. A nappal forró, mint a tűzhely lapja., a nappalt visszavert fény melegíti. A földet a forró nap melegíti... S másokról visszahullt fény a Szerelem. Fordította: Ozsvald Árpád
