Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - LÁTÓHATÁR - Ernest Hemingway: A katona hazajön

De a már kialakult kapcsolatok és váltakozó viszályok olyan bonyolult világában éltek, hogy Krebs nem érzett magában energiát vagy bátorságot ide betörni. Nézni azonban szerette őket. Annyi csinos fiatal lány volt. Legtöbbjük rövidre vágatta a haját. Mikor elment, csak a kislányok hordták így a hajukat, vagy a könnyű lányok. Mindegyik szvettert viselt és kerek, holland galléros blúzt. Ez volt a sablon. Szerette nézni őket az első verandáról, amint az utca túlodalán mentek. Szerette figyelni őket, ahogy a fák árnyékában jártak. Szerette a szvetterükre kihajtott kerek, holland gallért. Szerette selyemharisnyájukat és lapos sarkú cipőjüket. Szerette a kurtára vágott hajukat és járásukat.

Mikor a városban járt, nem hatottak rá nagyon. Nem tetszettek, ha a görög fagylaltozójában látta őket. Igazában nem őket magukat kívánta. Túl bonyolultak voltak. Valami más bujkált benne. Homályosan kívánt egy lányt, de nem akart fáradozni, hogy megkapja. Szeretett volna megkapni egy lányt, de nem akart hosszú időt eltölteni a megszerzésével. Nem akart intrikákba és bonyodalmakba kveredni. Nem akarta, hogy udvarolnia kelljen. Nem akart többé hazudozni. Nem érte volna meg.

Nem akart semmilyen következményt. Nem akart többé az életben semmilyen következményt. Következmények nélkül akart élni. Azután nem volt igazán szüksége lányra. A katonaság megtanította erre. Elég, ha az ember megjátssza, hogy a lány kell neki. Majdnem mindenki így csinált. De ez nem igaz. Az embernek nem kellett lány. Ez volt a mókás benne. Először egy pofa hencegett, hogy a lányok őt nem érdeklik, soha eszébe nem jutottak, őrá nem hatnak. Azután egy pofa azzal hencegett, hogy nem tud ellenni lányok nélkül, hogy mindig kellenek neki, nem tud elaludni nélkülük.

Ez mind hazugság volt, hazugság mindkét irányban. Az embernek nem kell nő, csak ha rágondol. Ezt megtanulta katonáéknál. Akkor előbb vagy utóbb szerez. Ha az ember igazán megérett a nőre, mindig meg is kapja. Nem kell törődnie vele. Előbb vagy utóbb megjön. Ezt megtanulta katonáéknál.

Most kellett volna neki egy olyan lány, aki odajön hozzá, és nem akar beszélgetni. De itthon minden túl bonyolult volt. Tudta, hogy nem képes megint keresztülvágni magát az egészen. Nem éri meg a fáradságot. Ez volt a jó a francia meg a német lányoknál. Nem kellett ennyit beszélni. Az ember nem tudott sokat beszélni, és nem is kellett beszélnie. Egy-kettő, máris összebarátkoztak. Visszagondolt Franciországra, azután Németországon gondolkodott. Egészében jobb szerette Németországot. Nem akart eljönni Németországból. Nem akart hazajönni. Mégis hazajött. Az első verandán ült.

Tetszettek neki a lányok, akik az utca túlsó oldalán járkáltak. Sokkal jobban tetszett neki a külsejük, mint a francia vagy német lányoké. De más világban éltek, mint ő. Szerette volna megszerezni valamelyiket. De nem érte meg. Olyan csinos volt ez a lány-sablon. Tetszett neki a sablon. Izgatónak találta. De nem akarta végigcsinálni azt a sok beszélgetést. Ahhoz nem kívánkozott elég bolondul utánuk. De azért szívesen elnézegette őket. Nem érte meg. Legalább is most nem, mikor a dolgok kezdtek megint rendbejönni.

Ott ült a verandán s egy háborús könyvet olvasott. Történeti mű volt, s minden ütközetről olvasott, amiben részt vett. Élete legérdekesebb olvasmánya volt. Szerette volna, ha több térkép lett volna hozzá. Jó érzéssel gondolt rá, hogy el fog olvasni minden igazán jó történeti művet, ha megjelennek, jó részletes térképekkel. Most ismerte meg igazán a háborút. Jó katona volt. S ez sokat számít.

Egyik reggel, egy hónapja lehetett itthon, bejött anyja a hálószobájába és leült az ágyra. Kötényét simítgatta. — Az este beszéltem apáddal, Harold — modta. — Megengedte, hogy esténként elvidd a kocsit.

Krebs még nem ébredt fel egészen.

— Hö? — mondta. — Elvinni a kocsit? Hö?

— Igen. Apád egy idő óta arra gondolt, hogy tulajdonképpen el kellene vinned esténként a kocsit, amikor akarod, de csak tegnap este beszéltünk róla.

— Fogadok, hogy te vetted rá — mondta Krebs.

— Nem. Apád akarta, hogy beszéljük meg a dolgot.