Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Bognár Sándor: A krízis
Zsibong az osztály. Tízperces szünet van. Mindenki mozog, biflázik, eszik. Gábor pedig Gál Feri görög könyvét „zongorázza be“, ami azt jelenti, hogy a sorok közé apró, alig látható gyöngybetűkkel beírja a magyar fordítást. Közben remegve lesi, hagy-e majd valamit neki Feri a tízóraijából ezért a szolgálatért. Most pedig büdös káposztafőzelék szaga vágódik az orrába ... szikrát hány a szeme, — talán valamiért pofont kaptam? ... megint káposztafőzelék... a kis Lengyel a ravatalon... Aztán meg mintha színházban ülne ... igen ott van, az Ember tragédiáját adják... hallja az Ür szavát: „Fiam, a cikket holnap reggel kilenc órára!“... aztán meg Patkós mordul rá: Te! Te talpnyaló!... A képek sodrában forog, az örvény tölcsére már befelé szívja, húzza lefelé. Majd lassúdik a forgás, úgy érzi, talajt ért a lába, sikerült kikerülnie az örvényből, sikerült megkapaszkodnia. Ismét látogatói várakozó arcát látja maga előtt. Rájuk kiált: — Hiába várnak Méltóságosok! Elég volt! Nem; Nem írok semmit. Nem! Ha fiam lesz, nem engedem meg neki, hogy kiejtse ezt a szót: Papa! Menjenek! Menjenek már! Hát nem értik? Mars! Mars kifelé, mert... kirúglak benneteket ... Messziről, nagyon messziről hangot hall: — Gábor, Gábor Idenézz! Hiszen nincsenek itt! Már rágen elmentek. Csak mi vagyunk itt, nincsen itt semmiféle méltóságos. Ejnye no... Gábor! — Hiszen ez Sári — ébredez. Már azt is érzi, hogy mindkét oldalról támogatják, fogják. Lassan elrendeződnek az összekuszált gondolatfonalak. Meg- ismersz-e, Gábor? — kérdi János. Rábólintott. „Fáradt vagyok ... hagyjatok aludni“. Kárhoztatom némelyeknek azt a rossz szokását, hogy immár közismert dolgokról írnak könyveket (azaz másolnak és újra melegítik a régi dolgokat). Ha valaki csak a stíluson változtat, mások gondolatait sajátjaként árusítva, és azt kívánja hogy ezért írónak tartsák, vállaljon egy sorsot az emberkereskedőkkel, vagy érje ugyan az a nevetséges sors, mint Plautus ama szakácsát aki túlfűszerezte, amit már mások megfűszereztek. A kiadókat pedig arra kell kérni, hogy ne a papirost sokasítsák de a bölcsességet, hogy céljuk ne saját erszényük gazdagítása, de a lélek fölvilágosodása legyen, hogy valóban a világosság terjesztőivé váljanak, nem pedig Pluto szolgáivá s a sötétség és zűrzavar terjesztőivé. JÁN ÄMOS KOMENSKÝ