Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - Bognár Sándor: A krízis

Lsaaer Laszio jeivereie

Bo

gnár Sándor

a krízis

Mind a négyen előbb érdeklődéssel, majd bosszankodva fordultak az egyedül belépő sofőr felé. A kormányfőtanácsos szólalt meg először:

— Nem találtad meg ’

— De igen, — válaszolt a sofőr — megtaláltam, valamilyen rokonánál lakik. Fekszik. Tüdőgyulladásban van. Mihelyt felkelhet, azonnal eljön.

— Rendben van, várj kint a kocsiban! — intett a főtanácsos, majd idegesen fordult a többiekhez:

— Az igazgató — akit Papának hívott az árvaház százhúsz jelenlegi bennlakója és az intézetből az évek hosszú során át kikerült sok-sok növendék — gondterhelten, tanácstalanul csóválta fejét.

— Nincs más! Egyedül ez a Fehér gyerek, Fehér Gábor szokott itt-ott irogatni azok közül, akik Patkóst ismerték. A főtanácsos ingerülten vágott közbe:

A harmadik, idős, sovány asszony, elérkezettnek látta az időt arra, hogy szintén beavatkozzék.

— És miért ne írhatná meg ez a... ez a Fehér azt a cikket otthon ? Esetleg le is diktálhatná valakinek. Annyit igazán elvárhatunk tőle, hogy megírjon akár betegen is egy kis cikket akkor, amikor az intézet jó híréről van szó, arról az intézetről, amely éveken át eltartotta, taníttatta őt, s embert nevelt belőle...

— ... Igaza van méltóságodnak — állította meg a főtanácsos a szóáradatot — hát akkor ... megyek, elintézem én magam.

Az igazgató, hatvanon felüli kutyaképű ember, szolgálatkészen ajánlkozott:

— Ne fáradjon főtanácsos úr, majd én ...

De az agilitásáról ismert főtanácsost nem lehetett eltéríteni szándékától. — Köszönöm, magam megyek. Különben ha akar, elkísérhet — tette hozzá engesz- telődve.

— Magukkal megyünk mi is — jelentette ki határozottan az idős hölgy, s vele együtt felemelkedett a társaság negyedik tagja is; a töpörödött, bizonytalan korú, idősebb férfi, a méltóságos asszony férje.

Az elegáns autó egy külvárosi lakótelep házai közé kanyarodott be. Földszintes épületek. Fabarakkok. Még az első világháború elején építették a sebesültek ideiglenes elhelyezésére. A tisztifőorvos évek óta kéri, sürgeti a telep lebontását és statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy ez a telep a fertőző betegségek gócpontja. Csak a lakók élniakarása tartja még a rozzant épületeket, különben már régen összedőltek volna. Amint az egyik épület mellett hirtelen zökkenéssel megállt az autó, máris mindenfelől nyíltak az ajtók, borzas, piszkos prolifejek bámultak kifelé ijedt kíváncsisággal. Gyerekek rohantak elő s pár lépésnyi távolságban körülfogták a kocsit. Megvolt a telep aznapi szenzációja!

A bennülők tanácstalanul néztek össze, kiszálljanak-e egyáltalán? Dermedtségüket a sofőr törte meg. Rámutatott a legközelebbi ajtóra s megjegyezte: „Itt lakik Fehér.“ A lakás ajtaját is a sofőr nyitotta ki. Konyhába jutottak, s a tárt ajtón keresztül beláttak a szobába, ahol egy nő lázas sietséggel igazgatta a beteg vánkosát. A padló alól előszivárgó rothadt bűzt s a falakból áradó nedvesség szagát nem tudta illattá varázsolni a szoba meglehetős tisztasága sem.