Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Moyzes Ilona: Trexlev István búcsúlevele
Moyzes Ilona Trexlev István búcsúlevele (A breclavi börtönből 1943-ban egy órával a kivégzése előtt) Oszlik az éjnek tenger sötétje, sápadt fény gyűl az ég peremén. Hideg a vasrács, börtönök éje s hogy szabaduljak nincsen remény. Érzi-e vajon asszonyi véred; élni szeretnék, nem halni érted? Érzi-e vajon asszonyi véred, hóhérok várnak ajtóm előtt? Fegyverük célja mostan sem téved s rám borítják a síri tetőt. Papot küldtek be hozzám ma éjjel, hosszú csuhája cellám seperte. Csudamadár volt, fekete vészjel, nagy sötét szárnyú, rab veszedelme. Valahol messze nyílnak a rózsák, lángoló lelkem homokkal szórták. Lobogó lángom homokkal szórták, viperák szívták el piros vérem. Valahol messze végtelen rónák, szabad mezőit el sohsem érem! Érzi-e vajon asszonyi véred, élni szeretnék, nem halni érted? Kicsinyre szabták levélpapírom, időm is sürget, rövid az óra. Utolsó szóim sietve írom, lóra kell ülnöm ma virradóra. Fekete ló az, gyászosan üget, a piros vérem ömlik a hóra. Messze visz innen, jéghideg süket, fekete síri találkozóra. Érzi-e vajon asszonyi véred; élni szeretnék, nem hálni érted? Oszlik az éjnek tenger sötétje, véres fény gyúlt az ég peremén. Hideg a vasrács, börtönök éje, hogy szabaduljak, nincsen remény. Búcsúzom tőled fekete város, fekete tárnák, fekete gyárak. Hűséges asszony, kicsinyke álmos, apró leánykám, munkás-elvtársak! Péter Bezruönak vagytok a népe, ne riasszanak gyötrelmes árnyak. Elfolyt vérünknek nagy lesz a bére, a Radhoston partizánok járnak! R. Dúbravec: A szabadság és béke dala.
