Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Lovicsek Béla: Aranyhegy
Jakab Margit, mintha csak megérezte volna Bognár szenvedését, ismét kedves mosolyt küldött feléje. A legjobbkor érkezett, mert Bognár Józsefet nagyon gyengítette az elkeseredése. Már-már azon volt, hogy feláll és a szentmise kellős közepén kimegy a templomból, de tán még a faluból is. Az újabb mosoly azonban némileg megnyugtatta. Az orgona búgása betöltötte a fülét, s a szentének szárnyára kapta a lelkét. Felszabadultan fújta az éneket, miközben szemével a büszkén ülő asszonyt simogatta. Június végén — közvetlenül az aratás megkezdése előtt — szövetkezeti taggyűlést tartottak az iskola tantermében. Senki sem kockáztatta meg a távolmaradást, mert a házirend szerint, öt munkaegységet von le a vezetőség mindazon tagtól, aki nem jelenik meg a gyűlésen. Pár esetben már végrehajtotta a vezetőség a büntetést, így a gyűlések mindig jól sikerülnek. Bognár is, Margit is ott szorult a kicsi padokban. A zivataros délután óta még nem találkoztak, kivéve a vasárnapi szentmiséket, meg egyszer az üzlet előtt, világos délben váltottak pár futó szót. Akkor is inkább a szemükkel beszélgettek, mintsem a szájukkal. A gyűlés viharos volt, mint mindig. A tagság nagy része rendszerint támadta a vezetőséget, ha volt rá okuk, ha nem. Mert hogy a vezetőség tagjai az atyaúristenek, semmi mást nem tesznek egész nap, csak parancsolgatnak, meg a nadrág ülepét koptatják az irodában. A gyűlés végére mégis elcsitulnak a haragos hullámok, van aki teljesen, van, aki részben, de olyan is akad, aki egyáltalán nem nyugszik meg. Az a szerencse, hogy az akadékoskodók száma egyre kisebb. Azon a gyűlésen is — úgy jó tizenegy óra tájban — már sikerült végre megbeszélni és megszervezni az aratási és cséplési munkákat. Ahogy úgy, mindenki tudta a helyét és munkabeosztását. Befejezésül még az elnök emelkedett szólásra: — Amint tudják, a baromfifarm építése befejeződött. Igazán nagyon fajin lett. Korszerű, praktikus. Még az irigy szem sem találhat benne hibát. De nem elég a farm, oda kezelő is kell! A kezelőnek, vagyis a farm vezetőjének — akit majd most megválasztunk — egyhónapos iskolára kell menni. Ezidáig ketten jelentkeztek: az öreg Taliga bácsi meg a Jakab Margit. Morgolódás támadt a teremben, majd egy hang megjegyezte: — A Taliga bácsi jobban rá van szorulva, mint a Margit! — Mi a nyavalyának az iskola? — szól egy másik hang. — A Taliga bácsi már úgy sem bír dolgozni, a tyúkok mellé ő is megfelel! — Igaz is! Legyen ő! Ügy is tehetetlen már szegény! — röpködtek a megjegyzések nyakra-főre minden oldalról. Bognár Józsefnek eleinte tetszett a dolog, de később mégis egyre határozottabban érezte, hogy nagyon melléfognak a felszólalók vélemény-nyilvánításukkal, magában mégis azt kívánta, bárcsak az ő javaslatuk szerint történne a választás. A sok sületlen felszólalás végül megharagította. Megmozdult a vére és az esze. Felszólalt: — Emberek! Ügy beszéltek, mint akiket kiheréltek! Magatok is állítjátok, hogy a Taliga bácsi már úgyis tehetetlen. Hát mit gondoltok, egy tehetetlen öregember képes lesz majd ellátni öt-hat ezer baromfit?! Azt hiszitek, hogy az gyerekjáték?! Hiszen szegről-végről rokonom is a Taliga bácsi, nem azért beszélek ellene, hogy haragszom rá, de az igazság az, hogy ő nem alkalmas a tyúkfarm vezetésére. Gondolkozzatok csak egy kicsit és magatoktól is rájöttök, hogy nekem van igazam. Én Jakab Margitot javasolom. Bognár leült, s amikor a tagság túlnyomó többsége helyeselte és elfogadta a javaslatát még keserűbb lett a szája íze. Haragudott is meg nem is önmagára. Egyhónapos iskola! Margit teljes egy hónapig nem lesz a faluban! — gondolta magában, s a keserű szájíz fájdalommá változva folyt szét a mellében. A gyűlés befejeződött, s a tagság szétoszlott. Az utcán csoportokba verődve ballagtak hazafelé az emberek. Bognár úgy irányította a léptét, hogy már a kijáratnál Margit mellé kerüljön. Ez a terve sikerült is. Az utcára érve sem tágított az asszony mellől, de Margit sem igyekezett elkerülni onnan. Lassan, ráérőn ballagtak a langyos éjszakában. Szótlanságukat egy nagy ívben lehulló csillag fényes útja törte meg. — Látta? — kérdezte Margit. — Láttam. . — Szép volt? — Szép. — Mire gondolt? — Sok mindenre. — Mégis?
