Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Vojtech Mihálik: Jób lázadása (részletek)
gyökere ne kapjon nedvet a földben, s a föld színén termése ítéltessen pusztulásra, mert büszke arra, hogy gyűlölik öt az elmenők, s az érkezőknek hódolatát várja. SÁFÁR Óvatos a bűnös nem várhatod tőle, hogy vétkét balgán kikiabálja, mert szájába a gyűlölet telepszik, s haragját a nyelve alá zárja. De ez nem takarja el, mert beleiben mérges kígyók epéjévé válik a kenyér. Belőled kis kígyók sziszegnek, fejüket emelik, nem is sejtve, hogy rég a sötétség fenekére estél. ÉLIÁS Mért zúgolódsz, Jób? Az embernek hozzáférhetetlen az igazság, senki előtt nem tárja fel azt az isten. Boldog vagyok, hogy tudom: megbéklyózta lábam, s vigyázva minden léptem. Mert ilyen a törvény: az istennek akkor se fog tetszeni az ember, járjon bár mindig a nyomába ... Az önmagában tökéletest ugyan mért szeresse, tehát, jobb, ha kemény büntetést szab rája. JÓB Korán kel fel a rosszakaró, hogy jószágom nyakát elvágja, termésem letapossa a dőre. Korán kel fel a gyilkos, hogy végezzen a nyomorulttal — és éjszakára rabló lesz belőle. A könyörületet hadd felejtse el: élvezete legyen a féreg, semmire ne emlékezzék, de hadd törjön ki, mint terméketlen fa, vagy mint hordóból az ecetes bort kiöntsék. Te, ki a könnyelműség napos oldalán für desz, milyen vétket róhatsz fel nékem? Az igazságtalanság állát széttörtem a fogaiból a tolvajt kitéptem. Gyökerem a víz mellé eresztem s rügyeimen éjszakára a harmat ver tanyát, bár karéj kenyeret nem kérek tőled, sem a gyáváktól, akik gyűlölnek téged, de híven mondják az imát. Ha rájuk mosolyogtam, nem hittek nékem, s földjükre nem sugárzott arcom fénye, de mikor eltávolodtam, kitépték nyelvüket, mérges fulánkot varrtak helyébe. Testvéreim, annál lázongóbb a lelkiismeretem, mennél jobban közeleg hozzám a halál. Felzokog a hárfám és sípom hangja, akár a szél jajgatva száll.
