Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Zsélyi Nagy Lajos: Kórházi verssorok
Kórházi verssorok Te dermedt csöndbe szakadó sikoly, Te vérző rózsa, vergődő szirom, Te reszkető. Te könnytelen szemű, hasadó csillag, kettős fénykörű, Te egyszerű, Te szétzilált hajú, Te bágyadt szemű, sápadt homlokú, erőtlen asszony, Te csodás Erő, önön létedből új Létet merő ...! Beteges fények hintenek szívemre bánatot. Vonagló ajkad meggyötört engem is, — láthatod. Szép homlokodra gyöngyeit szórja a fájdalom. A félelem ízekre tép, mert mindezt láthatom. Sugárzó vágyaink miatt a Mindenség vacog. Sok sápadt, néma csillagon verejtékcsöpp ragyog. Akartad. Tudtad, mit jelent a zúgó vér, örvénylő ölelés, tavaszi harmat-zivatar, májusi tűzcsóva-vetés. Akartad. Kígyózó karod s a pogány mell fellángolt, énekelt. Szegény, félénk madárka-éned megverten lábadnál hevert. Akartam. Most lám, vétkemért agyam szaggatja szét a kín, mert Te már nem is vagy velem a gyötrelem hegycsúcsain. Téged tűhegynyi morfium dobott a csillagok fölé, s a gyilkos szülőfájdalom enyém maradt, — a férfié... Zsélyi Nagy Lajos 1 2 3 4 VI. Janoušek: Lány
