Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Zala József: 2 vers - Vass Ottó: Gyávaság
Anyanyelv Áldott a szó, melyet lelkembe oltott anyám, míg nevelt, — ápolt, altatott; dalaiban nyelvünknek méze csörgött, s a tikkadt vágy bennünk lelt harmatot. Arany s Petőfi rejtett kincsét tárta. Ady szava: új értelmű elem. József Attila súlyos vértű vádja: izzó toborzó, harc és győzelem. Dús örökségem, pedig oszthatatlan, sorsom, életem lüktet e szavakban, rajtuk csupán a lehelet enyém. A hallgatás súlyosabb, mint az ólom, vesszen a terhe, máról kell ma szólnom; bár méltatlan vagy, szárnyaltj költemény! Csalán Hogyha bokámba nem csíp a csalán, szemügyre sem vettem volna talán. Pedig mint mezítlábas gyereket hányszor, de hányszor figyelmeztetett, hogy az árok part tilos terület, levelek alatt rozsdás szög, s üveg. — Csalán komám, hát így találkozunk? Megint egymáshoz vezetett utunk! Igaz, felnőttem, nagy gyerek vagyok, sokat járok, keveset haladok, de jó lenne, hogyha a vakmerőt úgy figyelmeztetnéd, mint azelőtt. Néha felsajog csípésed nyoma, mondd, hová lett a hűs pázsit, hol a százszorszéppel díszített bársonyon szűnt a sajgás, múlt gondtalan korom? Ruhám és cipőm már elég akad, most meg a csalán-nyelvek bántanak! Sebem sajgása tartós és maró, csitítására mondd, mi volna jó? A porlepett csalán áll, hallgatag, felharsog a szél, s a csalánba kap; hiába dúl-fúl, mégsem bír vele, mert szülő röghöz tapad gyökere. Nagy szerelmi gyávaságok kísértek hosszú éveken s nem tudtam soha senkinek elmondani, hogy szeretem, Bennem rekedt mindig a szó s halkan álomba szenderült, csak szívem vérzett, dobogott, láncoltán, fogolyként hevült. S egy napon rímekbe ömlött minden láng-forró gondolat: álom, vágy, egyedüllét, séták, de a gyávaság az megmaradt. 398 Vass Ottó: Gyávaság
