Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Ľubomír Smrčok: Hazafelé
így akar megzsarolni vagy bizonyos köny- nyebbséget szerezni magának.“ Nem nyugtatta meg a válasz ... A határ közelsége izgalommal töltötte el. Másnap — karácsony napján — eljött a birkapásztor s vele együtt egy zsivány- csapáson Tamásfalvára mentek, onnan pedig az éjjeli gyorssal Zvolen felé utazott. Föltűnés nélkül, észrevétlenül ért a városba, mintegy a hátsó bejáraton át. A pályaudvari étteremben cukorkával és gyertyával díszített karácsonyfa világolt. Elüldögélt és megvacsorázott... Végre otthon. Erre a gondolatra ironikusan elmosolyodott. Míg a fasiszták basáskodnak ebben az országban, nem lel itt senki békés otthont. Jöttek, mentek a vonatok. Az utasok egymást váltották az étteremben, végül az utolsók is elmentek. Barcov tűnődött. Hogyan tovább?... Egy csoport gárdista haladt át az éttermen. El kellett tűnnie innen. Minthogy utas volt, a legegyszerűbb módja az eltűnésnek az lenne, hogy felszáll egy vonatra. Besztercebánya felé utazott. Az állomáson a kijáratnál egy ismerős arcot pillantott meg. Az illető harmaneci volt, futólag rátekintett és elfordította arcát. „Ugyan mi lehet vele?“ Nem akar megismerni, vagy fél, hogy feltűnést keltene, ha szóba áll velem és így elárulhat. Bizonnyal, hiszen itt nemcsak barátaim, de ellenségeim is ismernek ... Éjszaka van... legjobb lesz, ha eltűnök. Barcov elhagyta a kivilágított állomást és mint egy megkésett idevaló polgár végighaladt az alvó városon, ki a kisállo- másra. Megint Zvolenba utazott. Mire meghajnalodott, már ott bolyongott a város utcáin. Minden kis zugot, minden kis utcát jól ismert... Blažovský elvtársat kellett felkeresnie, hogy tájékozódjon, miképp léphetne összeköttetésbe a Központi Bizottsággal. Megtudta hol lakik és korán reggel kopogtatott nála. Blažovský elvtársat bebörtönözték. Csak a feleségét találta otthon meg egy ismeretlen embert. „Jó reggelt... szeretnék néhány szót váltani veled“ — szólt bizonytalanul az asszonyhoz. „Üdvözlöm nálunk ... Ez itt Kostka úr“ — mutatta be az ismeretlent. „A férjem jó barátja...“ Kezet fogtak és leültek az asztal mellé... Ügy vélte, hogyha az ismeretlen Blažovský barátja, akkor biztosan párttag lesz, és nyíltan beszélhet előtte. „Egész éjjel utaztam, fáradt vagyok Blažovský elvtársnő. Mindenekelőtt aludni szeretnék.“ „Nálunk nem volna a legbiztonságosabb helyen“ — felelt az asszony. „Jöjjön hozzánk“ — hívta őt az ismeretlen. „Magányos, különálló házban lakunk, ott megpihenhet.“ Rátekintettem az ismeretlenre. Vajon tud-e valamit róla, vagy csak sejti...? „Ott valóban jó helyen lenne“ — állította az asszony. Egy ideig habozott még, aztán beleegyezett. Mielőtt elbúcsúzott volna, megkérte a háziasszonyt, hogy váltson be neki valami pénzt. Blažovskýné egyelőre háromszáz koronát kölcsönzött neki. Az ismeretlen családi házába vezette, mely a városon kívül épült. Mikor beléptek a házba, az öreg Tomkát találta ott. „Mi szél hozott, Karol?“ — fölugrott és össze-vissza ölelgette. „Mi járatban vagy itt? Hogy élsz?“ „Láthatod, örülök, hogy egészséges vagy... Elsősorban is aludni szeretnék, mert egész éjjel utaztam.“ „És honnan jösz“ — faggatja őt öreg Tomka. A felesége is nagyon kiváncsi, hogy honnan toppant be ide olyan váratlanul. „Messziről jöttem, jóemberek!“ Bármennyire különös volt is számukra titkolódzása, ágyat vetettek neki és estig aludni hagyták. Az éjszaka a forradalmár nappala. Mikor felébredt, újra Blažovský- ékhoz ment. Már otthon találta a férfit, aki úgy tájékoztatta, hogy a kapcsolatot a Központi Bizottsággal a Selmecbányái Paška elvtárs révén veheti fel. Leutazott hozzá. Sok mindenről elbeszélgettek. Am éjszakára ottmaradni nála veszélyesnek mutatkozott, mert közismert kommunista volt. Végül hosszas fontolgatás után Paška elvtárs azt tanácsolta neki, forduljon Gwerk akadémiai festőhöz, el is vezette hozzá. Mint a festészet tisztelője vagy egyszerű képvásárló tért be hozzá. Ügy látta, hogy Gwerk nem vág valami lelkes képet, mikor arra kérte, hogy néhány napra szállást és menedéket adjon neki. A festő föl s alá járt a műteremben • és homloka ráncokba futott. Fürkésző, hosz- szú pillantást vetett a jövevényre. Aztán kiment a konyhába, hogy valami ennivalót hozzon. Ő addig a képeket nézegette. Mikor visszatért, megdicsérte őket... A festőt láthatólag megörvendeztette vele. „Ugye, te gyakran jársz Bratislavába ?“ „Időről időre föltekintek“ — felelt kitérően a festő.
