Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - Szabó Béla: Az asszony és az egér

palatnyi föld nem marad kihasználatlanul. Semmit az égvilágon nem kell nekünk vásárolnunk. Az apró kis udvar tele van szárnyas jószággal, reggeltől estig lármáznak, csipognak konyhánk ablakai alatt, az ólban pedig röfögnek a disznók. Minden él, mozog, hangot ad, amihez hozzányúl. A keze aranyat ér. Nem áll egy percig sem, mindig talál magának munkát.

Nagyszerű szövetkezeti tag lehetne — válaszoltam nevetve.

E gúnyos megjegyzésemre nem is válaszolt. Elengedte a füle mellett és elragadtatással zengte tovább felesége dicséretét.

— Ha látnád a lakásomat, nem mernéd átlépni a küszöbét. A padló úgy ragyog az ebédlőben és a hálószobában, mint a tükör. Nem is álmodtam volna, hogy valaha ilyen szobában fogok aludni, hogy valaha hálószobám és ebédlőm lesz.

Ezután a színekben pompázó cserépvirágokról beszélt, amelyek lakása ablakait és háza táját díszítik. A napfény hozzájuk csak e virágokon és a dús csipkés függönyökön keresztül átszűrve jut a szobákba. Mind e virágokat felesége gondos keze ápolja.

Nekem úgy tetszett, amikor fényesen berendezett lakásáról, a virágokról és a napfényről beszél, hogy alapjában a fele-- ségét látja maga előtt és az ő teremtő kedvét dicséri. Mégis a fájdalom és a bánat, amely ott lüktet a hangjában, azt bizonyította, hogy a fel-felbukkanó és állandóan ismétlődő ellentétek komoly zavarokat teremtenek benne és felbolygatják a jól induló házasság összhangját.

Az ellentétekről akkor nyertem tiszta képet, amikor egy vasárnap váratlanul betoppantam hozzájuk. Miklós kitörő örömmel. fogadott, csak az apósa volt otthon, felesége és anyósa a templomban voltak. Egyébként mindketten a konyhában tartózkodtak ... Az após igen barátságos volt hozzám, amolyan jól táplált rózsásarcú, ötvenöt esztendős középgazda benyomását tette rám. A szívélyes kézfogás után nyomban a pincébe sietett borért, Miklós addig körülvezetett lakásában. Szép koranyári vasárnap volt, még tavaszi illat áradt el a levegőben, és belengte a tiszta lakást, amelyben a legélesebb szem sem fedezhetett volna fel egyetlen porszemet. A kép az első pillantásra valóban olyan volt, amilyennek Miklós lefestette előttem házatá- ját a Tátrában. Csak amikor a felesége és anyósa hazajött a templomból és letelepedett a kis légypettyes konyhában, jutott eszembe, hogy a család igazi otthona alapjában a konyha és a díszes lakkozott lakásba a vendég óvatosságával lépnek. Any- nyi körültekintéssel járnak ott, mintha idegen területre lépnének.

Az asszony nem örült látogatásomnak, enyhe fölénnyel kezelt, anyja beszédmodorában viszont bizonyosfajta csípős gúnyt fedeztem fel. Már az első öt percben fel- Letto nekem a kérdést, vajon én is úgy kerülöm-e a templomot, mint Miklós ? ...

— Nem kerülöm, csak éppen nem járok oda, — válaszoltam hasonló hangnemben

— eleget imádkoztam ifjúkoromban — tettem hozzá — és bevallom, az imádkozás igen keveset használt.

Szokatlan nyíltságom kissé megdöbbentette az anyóst, udvariasabb hangot kezdett pengetni... Anya és lánya egyébként úgy beszéltek velem, mint régi, nem nagyon rokonszenves ismerőssel. Mindketten hangoztatták, hogy Miklós tátrai üdültetése óta igen sokat beszélt rólam.

— Ügylátszik — mondta a fiatalasszony

— nagyon összebarátkoztak ott. Minduntalan magát idézi. De ezen nem is csodálkozom. Elolvastam a cikkét, amit az uramról írt.

— Azt hiszem nem írtam róla rosszat?

— Bár írt volna róla rosszat — szólt bele az anyós.

Mindez a konyhában, az üdítő, saját termésű bor poharazgatása közepette zajlott le... Az após igen élvezte ezt a beszélgetést, amelyben egy-egy éles szó olyan szerepet játszott, mint az ételben a csípős paprika. Izgalommal leste most a válaszomat, én vidáman Miklósra néztem, aki lehangoltan és zavartan pislogott.

— Miklós egy áldott jó ember — válaszoltam mosolyogva az anyósnak. — Bűn lett volna őt megrágalmazni, különben is foglalkozásommal ilyesmi nem fér össze. Én szocialista újságíró vagyok.

— Ugyan hagyja, mi mindent fecsegnek össze a maguk újságjai.

Miklós haragosan felkapta a fejét, apósa hangosan felnevetett, én egy percig haboztam, szakítsam-e félbe látogatásomat ... de aztán Miklós kedvéért mégis úgy döntöttem, hogy maradok ... Válaszom ehhez igazodott.

— Örülök, hogy oly szorgalommal olvassa újságjainkat.

Az anyós elképedt, az após sunyin tömött bajuszát simítgatta, Miklós finoman elmosolyodott, a fiatalasszony ringó mozdulatokkal a tűzhelyhez lépett, kissé lehajolt és a sütőbe pillantott, ahol egy jól