Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - Szabó Béla: Az asszony és az egér

E beszélgetéstől kezdve gondom volt arra, hogy a rokonszenves magángazda bizalmát megnyerjem. E néhány nap alatt, amíg a Tátrában tartózkodtam, úgy intéztem a dolgokat, hogy gyakran legyünk együtt. Néha hosszú sétákra indultunk. Már a keresztnevünkön szólítottuk egymást. Egy ilyen kirándulás alkalmával Miklós bevallotta nekem, hogy otthon csendes és szívós harc dúl közte és felesége között és jól tudja, ezt a harcot csak ő maga viheti győzelemre.

így derült ki, hogy felesége, anyósa és az apósa hallani sem akar a szövetkezetről. Isten őrizz, hogy a jelenlétükben valami jót mondjon róla. Maguk közt koldusoknak hívják a szövetkezeti tagokat. Anyósának az a szavajárása, hogy állatok helyett bolhákat vittek a szövetkezetbe. Miután az anyósék tudják, mennyire ragaszkodik a feleségéhez, mindent elkövetnek, hogy lányukat a szövetkezet ellen hangolják. Az utolsó esztendőben nem egyszer kínos veszekedések robbantak ki köztük, de most már nem kell több, minthogy elmenjen a nemzeti bizottság gyűlésére vagy elbeszéljen az utcán egy csoportvezetővel, már is súlyos szemrehányással illetik. Mielőtt a Tátrába ment volna, parázs veszekedésben volt része. Felesége hallani sem akart arról, hogy elfogadja a nemzeti bizottság kitüntetését. Itt azonban nem engedett, fehérneműjét és ünnepi ruháját maga rakta be a kofferjébe és úgy utazott el, hogy nem is búcsúzott el feleségétől. írt ugyan innen egy levelet, próbálta kibékíteni az asszonyt, de választ nem kapott rá.

E hosszú séták során beszélgetéseink bizalmas jelleget öltöttek. Anélkül, hogy egyetlen kíváncsiskodó kérdéssel zaklattam volna, feltárta előttem házassága legintimebb mozzanatait. Egy napon szóba hozta házasságának legfájóbb pontját, hogy nincs gyermekük. Pedig hát nagyon szereti a gyerekeket. Már ez a gondolat is felmerült benne, hogy esetleg egy fogadott gyermeket nevelnének fel. De eddig ezt ,a tervét még nem merte közölni feleségével. Csendesen azt is megjegyezte, az ő hibájából nincs gyermekük. Tárgyilagosan szólt erről, mintha nem is róla, hanem egy idegen emberről lenne szó. Egyetlen szóval sem próbáltam megzavarni vallomását. Arra gondoltam, hogy ez az erős, makkegészséges ember most is a feleségét védi... Még gondolatban sem hajlandó a feleségét valamivel hibáztatni. Azzal a makacs szeretettel ragaszkodott hozzá, amely a becsületes,

egyszerű emberek sajátja. Soha egyetlen egyszer sem tapasztaltam nála, hogy egy más nőn felejtette volna tekintetét. A világon csak egyetlen nő létezett számára és ez a felesége volt.

Egy ízben a fényképét is megmutatta. Szíve fölött a pénztárcájában hordta. A fénykép kissé sárgás és kopott volt már. A jámbor ember imakönyvének egy lapjára hasonlított. Szőke, göndörített hajú kövér teremtés mosolygott a képen. A mosoly kissé merev és mesterkélt volt, látni lehetett, hogy a fényképész parancsára mosolyog, ezt árulta el félénk és ijedt tekintete is. A legjobb akarat mellett sem lehetett ráfogni, hogy szép vagy bájos, számára mégis a legszebb asszony volt. Fájt neki, hogy udvarias, bűnbánó levelére részvétlen hallgatás volt a válasz. Noha gyötrődéséről nem beszélt, de ahogy naponta leste, várta a postást, ahogy várakozó, reményteljes izgalommal elibe ment, majd a postás válaszára lehangoltan és komoran távozott, látni lehetett, hogy lelke mélyén nagyon rágódik felesége közönye miatt.

Később, a rekreáció vége felé észrevettem, hogy ez a tagbaszakadt ember, aki játszva cipelne egy mázsás zsákot a hátán, bánattal és félelemmel gondol a hazatérésre. A viszontlátás örömét beárnyékolta a civakodástól és a veszekedéstől való irtózat.

A rekreáció utolsó napján, mikor már mindene be volt csomagolva és útra készen állott, beszélt is erről a szorongó érzéséről, illetve utalt rá. Azt mondta, hogy otthon komoly viharokkal kell megküzdenie. Világos volt tehát, hogy nemcsak a feleségétől, hanem az anyóstól és apóstól is tart.

E fonák helyzeten nagyon bosszankodtam és ezt nem is titkoltam előtte. Azt mondtam neki, hogy olyan ember, aki a családban annyit dolgozik, mint ő, nem szokott meghátrálni asszonyok előtt. Végül is nem ő van rájuk szorulva, hanem ellenkezőleg, ő a támasza, oszlopa a családnak. Tehát semmi oka nincs arra, hogy inába szálljon a bátorsága.

— Világos, nem?... kérdeztem tőle meggyőződéssel.

— Nem — válaszolt szemrebbenés nélkül. — Ha egyszer nálunk leszel, meglátod, milyen nagyszerű gazdasszony a feleségem. Kis kertecskénk van, és ott a világon minden nő, minden terem. A sárgarépától a káposztáig, a krumplitól a kukoricáig, minden ott van a maga helyén. Egyetlen tál-