Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - NYELVMŰVELÉS - Käfer István: Szóképek, főként a megszemélyesítések Rácz Olivér költői nyelvében

az emléked ... bennem álmodik

(Valakinek, aki erre járt, 47.) régi ház emléke rám talált

(A régi ház 114.) suttogni kezd a múlt (uo.) stb.

c) Az élettelen tárgyak megszemélyesítése már nem olyan nagy számú, úgyszintén az állatok emberi tulajdonságokkal való felruházása sem.

Megszemélyesítései között találjuk költészetének cselekvő személyként való megjelenítését is. Végül mindössze három, a jelen korból vett élettelen tárgy, fogalom megszemélyesítése zárja le a sort:

hajnali műszak törd meg a csöndet

(Indulj el versem, 115.) hangszóró harsanj (uo.) a gyárak fürge neszét (uo.)

6. Rácz Olivér költészete a bemutatott anyag, a megszemélyesítések tanúsága szerint impresszionista költészet. Kötetében (Kassai dalok 1958.) olvasható verseit nagyjából húsz év terméséből (1937—57) állította össze, a versek nagy többsége azonban nála is, mint Ozs- valdnál a múlttal foglalkozik. Szemléletmódjának lényege a pillanatnyi érzések, pillanatnyi hangulatok megjelenítése, erősen felfokozott lelkiállapotának érzékeltetése. A megszemélyesítések gyakori szinesztéziaszerűsége és szemléltetésmódjának egyéb bemutatott jellegzetességei mellett Rácz Olivér impresszionizmusának más sajátosságai — egyben bizonyítékai is — vannak, amelyeknek gyökerei főleg Babitsra, Tóth Árpádra, Kosztolányi Dezsőre és József Attila költészetének egyes korszakaira vezethetők vissza. A legjellemzőbb ilyen ismérvek közé tartozik a színhatások gyakori felhasználása:

ha lágyezüst és mélyarany fátylával elborít a csend

(Ha halk lován az ősz üget, 80.)

De hogyha majd a régi hárs úton lilán ragyognak fel az őszi esték, eljövök újra s hosszan bámulom piros bogarak tarka arabeszkjét.

(Kassai legenda, 103.)

és úgyszintén a lila színnel fejez ki hangulatot a Csókok a közben című vers egyik sorában:

a félhomálytól lila balkonok.

A költő „kék és arany kertekben“ járna, amelyekben az „éjfél színű rózsák hódítanak“, a Scherzo-ban pedig: „Amerre néztem, köd szakadt és szín fakadt“; a kéket is kedveli, mert verseiben „kék álomraj suhan“ és „kacagtak, íyiind a kék tavak“. Ez a színekkel való hangulatérzékeltetés (képzeletkomplikáció) sokszor bizarr képeket teremt (a megszemélyesítés mindegyikben alap-kép!):

Már kipróbáltam palettám összes színeit. Most pasztellt fogok, mert magunkat látom.

(Te vagy a visszatérő arc, 80.),

sőt színnel való ábrázolás a fényképelemzéssel kapcsolódik, ami megint a gyors, pillanatnyi hangulatmegragadás szándékát mutatja és azt, hogy a költő képzeletének már a természetes színek sem elegendők:

a bogyók kék zománca zeng.

Valaki újrafestette a völgyet, a hegyoldal negatívját már átjárta az oldat, és a forrás felett rozsdás falomb üzen.

(Te Vagy a visszatérő arc, 80.)

Ezeknél a „szín-képeknél“ lehetetlen nem érezni Kosztolányi „hüs őszi holdfény" -ét, Tóth Árpád „lila dalra kelt egy nyakkendő"-jét,

Babits ......fehér csöndesség“-ét, stb. (v. ö.

F

ábián—Szathmári—Terestyéni: im. 98., 248. old.).

Az viszont már egyenesen disszonanciát kelt az olvasóban, hogy Rácznál a „völgy átfestése“ és a színekkel való impresszionista képzelet- komplikálás történelmi témájú versben is szerepel. A Kassai legendában (99. old.) az Omo- dék dala így kezdődik:

Lovunk a régi sírsorok közt vágtat: gyerünk a völgybe, fessük újra át, keverjünk kéket égó vérveressel, ezüst a köd, ha vas hasítja át keverjünk kéket vérszínű veressel, zengje a kürt a Omodék dalát.

Ez a völgyátfestés itt és így akkor sem állná meg a helyét, ha az Omodék címerének színeit akarná allegorikusán érzékeltetni, mert húsz oldallal előbb ugyanezt a képet használta teljesen ellentétes mondanivalójú és hangulatú versben...

Ugyancsak az impresszionizmus szembeszökő jelensége Rácznál a fentieken kívül a nominális (ige nélküli) stílus gyakori alkalmazása, amely- lyel a dinamikus helyett a plasztikus hatás elérésére törekszik:

Folyó, holdfény, egy vén kopott pad, s egy árva rózsa pergő selyme

(Hernádpart, ketten egy légiriadó alatt, 23.)

Példánkban még a vers címe is illusztrálja állításunkat. Ugyancsak kifejező példát láthatunk a nominális stílusra a Láz című (44. lap) versben:

Robogó vonatok szunnyadó öntudat; egyhangú, monoton, zsibbadó bűntudat,

vagy

Havas tetők, halk házak fölött, a félhomálytól lila balkonok, a meglebbenő, puha függönyök.

(Csókok a ködben, 59.)